Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
A legtöbb választás során – legyen szó amerikai elnökválasztásról vagy a magyar parlamenti választásokról – előbb-utóbb előkerül a vád, miszerint valamelyik fél csalással élt, például törvénytelen módon befolyásolta a szavazókat, vagy szándékosan rosszul számolta a voksokat. Azonban egyetlen modern kori szavazás során sem történt akkora huncutság, mint Libéria 1927-es elnökválasztásán, amely még a Guinness Rekordok Könyvébe is bekerült.
A nyugat-afrikai Libéria a fekete kontinens első független köztársasága, amelyet 1847-ben Amerikából visszatelepült volt rabszolgák alapítottak, az USA hathatós segítségével. Nem véletlen, hogy az ország kormányzati struktúrájára, szimbólumaira (a címerre és a zászlóra), a helyiek szokásaira és kultúrájára is erősen hatott a korabeli Amerika, még a fővárost is Monroviának nevezték el, James Monroe elnök tiszteletére.
Elcsalta a választást, de őt is meglepte az eredmény
Az idillinek tűnő ország minden volt, csak Édenkert nem: a betelepülőknek az őket idegennek tekintő helyi törzsekkel és a szomszédos brit és francia gyarmatosítókkal is küzdeniük kellett, miközben gyakoriak voltak az éhínségek, a nehéz időjárási viszonyokról és az infrastruktúra hiányáról nem is beszélve.
Libéria papíron demokráciának számított, a valóságban azonban a 19. század második felétől a kormányzó nacionalista-konzervatív True Whig párt kvázi egyeduralmat gyakorolt az ország felett: ugyan léteztek ellenzéki pártok, a rendszer annyira erősen a kormánypártnak kedvezett, hogy gyakorlatilag lehetetlen volt bárki másnak választást nyerni. A jég 1927-ben mégis megtörni látszott: a Néppárt (People’s Party) színeiben induló Thomas J. Faulkner rendkívüli népszerűséggel bírt a szavazók körében, és sikereit az akkor már két terminus óta hatalmon lévő Charles D. B. King elnök természetesen nem nézte túl jó szemmel.
King végül mégis elsöprő sikerrel, 96,4 százalékos szavazataránnyal aratott győzelmet kihívója felett – az egészben csupán annyi a bökkenő hogy az elnök 243 ezer szavazatot szerzett (Faulkner 9000-et), míg az egész országban mindössze 15 ezer állampolgár regisztrált szavazásra. A látványos csalás természetesen King ötlete volt, aki úgy intézte, hogy saját aktivistái többször is leadhassák voksaikat. De valószínűleg ő maga sem számított hívei elsöprő lelkesedésére, akik fejenként nemcsak két-három, de többtucatnyi szavazócédulát adnak le a nevére. Mindenesetre a választást felügyelő állami bizottság semmi gyanúsat nem talált, ezért Kinget harmadszor is beiktathatták államelnöki tisztségébe.
Nagyot profitáltak a rabszolga-kereskedelemből
Nem véletlen, hogy az elnök tartott egy esetleges ellenzéki győzelemtől: a libériai kormány jelentős profitra tett szert a virágzó nyugat-afrikai rabszolga-kereskedelemből, és kínos lett volna számukra, ha valaki kiteregeti a szennyest. Faulkner a botrányos vereség után mégis megtette ezt: panaszt emelt King és kormánya ellen a Népszövetségnél, amely bizottságot állított fel az országban folyó gyanús ügyletek felderítésére. A bizottság jelentése 1930-ban látott napvilágot, benne számos terhelő bizonyítékkal King és alelnöke, Allen Yancy ellen. Ennek következményeként a libériai képviselőház bizalmatlansági indítványt kezdeményezett az elnök ellen, ő azonban ezt nem várta meg, inkább lemondott tisztségéről.
King bukása után új választásokra került sor, amelyen Faulkner ismét megmérettette magát, azonban kikapott a kormánypárt jelöltjétől, a korábban külügyminiszteri posztot betöltő Edwin James Barclay-tól, aki egészen 1944-ig vezette az afrikai országot. Elnöksége alatt a gumigyártás miatt stratégiailag fontossá vált Libéria az USA elkötelezett szövetségese volt a második világháborúban. A dicstelenül megbukott King legalább azzal elbüszkélkedhet, hogy nevéhez fűződik a választási csalás világrekordja, amelyet hivatalosan is elismer a Guinness-bizottság.
