A világ legpofátlanabb választási csalása

Olvasási idő kb. 3 perc

A legtöbb választás során – legyen szó amerikai elnökválasztásról vagy a magyar parlamenti választásokról – előbb-utóbb előkerül a vád, miszerint valamelyik fél csalással élt, például törvénytelen módon befolyásolta a szavazókat, vagy szándékosan rosszul számolta a voksokat. Azonban egyetlen modern kori szavazás során sem történt akkora huncutság, mint Libéria 1927-es elnökválasztásán, amely még a Guinness Rekordok Könyvébe is bekerült.

A nyugat-afrikai Libéria a fekete kontinens első független köztársasága, amelyet 1847-ben Amerikából visszatelepült volt rabszolgák alapítottak, az USA hathatós segítségével. Nem véletlen, hogy az ország kormányzati struktúrájára, szimbólumaira (a címerre és a zászlóra), a helyiek szokásaira és kultúrájára is erősen hatott a korabeli Amerika, még a fővárost is Monroviának nevezték el, James Monroe elnök tiszteletére.

Elcsalta a választást, de őt is meglepte az eredmény

Az idillinek tűnő ország minden volt, csak Édenkert nem: a betelepülőknek az őket idegennek tekintő helyi törzsekkel és a szomszédos brit és francia gyarmatosítókkal is küzdeniük kellett, miközben gyakoriak voltak az éhínségek, a nehéz időjárási viszonyokról és az infrastruktúra hiányáról nem is beszélve.

Libéria papíron demokráciának számított, a valóságban azonban a 19. század második felétől a kormányzó nacionalista-konzervatív True Whig párt kvázi egyeduralmat gyakorolt az ország felett: ugyan léteztek ellenzéki pártok, a rendszer annyira erősen a kormánypártnak kedvezett, hogy gyakorlatilag lehetetlen volt bárki másnak választást nyerni. A jég 1927-ben mégis megtörni látszott: a Néppárt (People’s Party) színeiben induló Thomas J. Faulkner rendkívüli népszerűséggel bírt a szavazók körében, és sikereit az akkor már két terminus óta hatalmon lévő Charles D. B. King elnök természetesen nem nézte túl jó szemmel.

Charles D.B. King, Libéria elnöke 1920 és 1930 között
Fotó: ullstein bild Dtl / Getty Images Hungary

King végül mégis elsöprő sikerrel, 96,4 százalékos szavazataránnyal aratott győzelmet kihívója felett – az egészben csupán annyi a bökkenő hogy az elnök 243 ezer szavazatot szerzett (Faulkner 9000-et), míg az egész országban mindössze 15 ezer állampolgár regisztrált szavazásra. A látványos csalás természetesen King ötlete volt, aki úgy intézte, hogy saját aktivistái többször is leadhassák voksaikat. De valószínűleg ő maga sem számított hívei elsöprő lelkesedésére, akik fejenként nemcsak két-három, de többtucatnyi szavazócédulát adnak le a nevére. Mindenesetre a választást felügyelő állami bizottság semmi gyanúsat nem talált, ezért Kinget harmadszor is beiktathatták államelnöki tisztségébe.

Nagyot profitáltak a rabszolga-kereskedelemből

Nem véletlen, hogy az elnök tartott egy esetleges ellenzéki győzelemtől: a libériai kormány jelentős profitra tett szert a virágzó nyugat-afrikai rabszolga-kereskedelemből, és kínos lett volna számukra, ha valaki kiteregeti a szennyest. Faulkner a botrányos vereség után mégis megtette ezt: panaszt emelt King és kormánya ellen a Népszövetségnél, amely bizottságot állított fel az országban folyó gyanús ügyletek felderítésére. A bizottság jelentése 1930-ban látott napvilágot, benne számos terhelő bizonyítékkal King és alelnöke, Allen Yancy ellen. Ennek következményeként a libériai képviselőház bizalmatlansági indítványt kezdeményezett az elnök ellen, ő azonban ezt nem várta meg, inkább lemondott tisztségéről.

King bukása után új választásokra került sor, amelyen Faulkner ismét megmérettette magát, azonban kikapott a kormánypárt jelöltjétől, a korábban külügyminiszteri posztot betöltő Edwin James Barclay-tól, aki egészen 1944-ig vezette az afrikai országot. Elnöksége alatt a gumigyártás miatt stratégiailag fontossá vált Libéria az USA elkötelezett szövetségese volt a második világháborúban. A dicstelenül megbukott King legalább azzal elbüszkélkedhet, hogy nevéhez fűződik a választási csalás világrekordja, amelyet hivatalosan is elismer a Guinness-bizottság.

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Rudolf Dániel
Rudolf Dániel
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.

Életem

Az intelligens emberek ezekre sosem költenek

Nem attól lesz valaki tudatos a pénzügyeiben, hogy minden apró örömről lemond, inkább attól, hogy észreveszi, mire megy el feleslegesen a pénze. Egy rég nem nézett streaming-előfizetés, egy késve befizetett számla késedelmi kamata vagy egy hirtelen felindulásból rendelt ruha külön-külön nem tűnik nagy kiadásnak, de ismerjük a mondást: sok kicsi sokra megy.

Testem

Napi 7000 lépés – egy kevésbé ismert hatás, ami az agyadat is érinti

A bűvös napi 10 ezer lépés mítosza évtizedek óta tartja magát, ám a legfrissebb kutatások szerint nem feltétlenül kell maratoni távokat gyalogolnunk ahhoz, hogy jelentősen javítsunk az életkilátásainkon. Sőt, létezik a sétának egy olyan jótékony hatása, amely nem csupán a kalóriaégetésről vagy az állóképességről szól, hanem a szervezetünk egyik legfontosabb védelmi vonalát erősíti.

Testem

Nem csak finom: ez az idénygyümölcs az izmok regenerációját is segíti

Itt a cseresznyeszezon, és bár eddig is tudtuk, hogy az egyik legfinomabb nyári csemegéről van szó, kiderült: a sportolók és az aktív életmódot élők számára valóságos csodaszer lehet. Nemcsak a nassolási vágyat csillapítja, de a benne lévő különleges anyagok révén felgyorsíthatja az izmok regenerációját is.

Világom

Nagy Sándor lovai fedezték fel a világ egyik legnagyobb sóbányáját: 11 emeletes a pakisztáni lelőhely

Pakisztán északi részén húzódik egy különleges hegylánc, amely első pillantásra kopárnak és barátságtalannak tűnik, valójában azonban a Föld történetének egyik legizgalmasabb természetes területe. Ez a Salt-hegység, amely nem csupán geológiai ritkaságnak számít, hanem történelmi, őslénytani és kulturális szempontból is kivételes. És egyben az a vidék is, amely legfőbb kincsét – a legenda szerint – Nagy Sándor lovai fedezték fel.