Kérszigeti Dékány Mihály Cegléden született, majd bejárta a világot, II. Miklós cár kedvenc cukrásza volt, hogy aztán New Yorkban érdemelje ki a legrangosabb díjakat. Évtizedekig elfeledte még a honi szakma is, míg hat évvel ezelőtt Lajos Mary ceglédi mestercukrász eldöntötte, méltón fog megemlékezni róla.
Mihálynak már az édesapja is a szakmából nősült: az 1840-ben alapított gyulai Reinhardt cukrászdát hírnevessé tevő családból származó Reinhardt Rózát vette feleségül. Igazi dinasztiáról van tehát szó: a családban kilencen űzték ezt a mesterséget, köztük a leghíresebb Reinhard Ferenc, korának egyik legügyesebb mestere volt, aki Károly Lajos bajor herceg kamarai cukrásza volt Münchenben. Kezdetben Cegléden laktak, itt született fiúgyermekük, a Kérszigeti előnevet használó Dékány Mihály, aki később világkarriert futott be.
Több szakmai kiadvány is megemlékezik róla, a mai édességimádók mégsem ismerik a nevét. A harmincas évek elejei honi sajtóban már számos cikket olvashatunk a világot bejáró és sikert sikerre halmozó magyar cukrászról. 1931-ben a tekintélyes magyar cukrászmester, Hauer Mihály írta róla egyik szakmai cikkében: „Ceglédtől New Yorkig olyan karriert futott be, amilyen párját ritkítja, és olyan dicsőséget szerzett mindenütt a magyar névnek, mint amilyennel kevés magyar dicsekedhet.”
Alig 12 éves volt, amikor 1882-ben beállt tanulónak Müller Antal cégéhez, a mai Ruszwurmban. Itt négy évet töltött, majd segédéveit az ország különböző városainak cukrászdáiban dolgozta le.
1896-ban Gerbeaud Emilnél nyert alkalmazást, ahol két és fél évig maradt, és hamarosan a legendás bonbonmester helyettese lett. De világot akart látni, ezért Gerbeaud-tól Németországba, onnan Svájcba, majd Franciaországba ment, innen pedig az oroszországi Kijevbe, ahol 15 évig élt. Rafinált édességeivel meghódította a cári udvart: előfordult, hogy személyesen nyújtott át egy doboz bonbont az orosz cárnak – amit persze előtte gondosan ellenőriztek. A gyártásnál mindig figyelt két biztonsági ember, nehogy valami gyanús dolog kerüljön a külön a cári udvar számára készített édességekbe.
Később Moszkvába került a világhírű Einem csokoládégyárhoz, ahol részlegvezetővé nevezték ki. Az Einemnek – amely később Krasznij Oktyabr néven a Szovjetunió legpatinásabb csokoládégyára lett – akkor 4000 munkása volt, közülük Dékány 164-nek volt a főnöke. Oroszországban 17 aranyérmet nyert különböző kiállításokon és versenyeken.
Túlélni Szibériát
Élete innentől még inkább kalandfilmre kívánkozik: a világháború kitörésekor Szibériába internálják, csupán azért, mert egy Oroszországgal hadban álló nemzet állampolgára. Fiatal és erős szervezete kibírja a szörnyű orenburgi éveket, és a háború után szerencsére szabadon engedik.
Rengeteg viszontagság után, 1918-ban tért vissza szülőföldjére. Ismét Gerbeaud-nál dolgozott pár évig, majd következett a tengerentúl meghódítása. Ekkor még nem sejtette, hogy ott az addigi sikereit is messze túlhaladó eredményekben és megtiszteltetésben lesz része.
Különc, bohém self made man
Az amerikaiak akkori pontos nyilvántartása szerint 1921-ben érkezett Ellis Islandbe, a híres New York-i kikötőbe, ahol precízen, számos adattal regisztrálták az óceánon átkelőket. Hamarosan megismertette az Újvilággal is finom bonbonjait. Óriási a sikere, nagy lapok készítenek vele fényképes interjúkat.
1923-ban, egy nemzetközi versenyen, a Grand Central Palace-ban a zsűri tagjai neki ítélik az első díjat. A New York Herald Tribune cikkírója elnevezi King of Candymakersnek, azaz a bonbonkészítők királyának. Ebből az alkalomból Finta Sándor New York-i magyar szobrász ércplakettet készít Dékányról, amelynek eredetijét a Halhatatlanok Múzeumában helyezték el.
Michael de Dékány, ahogy Amerikában ismerik, tipikus self made man lett, ráadásul igazi különc, öltözködésében és más megnyilvánulásaiban is, amit imádott az amerikai sajtó.
1931-ben ezt írta róla a kiváló pályatárs, Hauer Mihály: „Dékány Mihály ma 60 éves, ez alatt a mozgalmas 60 év alatt sok országban megfordult, és mindenütt kivívta az elismerést. A szerencse Amerikában is melléje szegődött, azonban Dékány legnagyobb érdeme mégis az, hogy mindig, mindenütt magyar maradt. Ma már a gazdag, nagy Amerikának a polgára, szívében azért mégis magyar, ennek a meggyötört hazának a hű fia. Erre mi sem jellemzőbb, mint az a megható kedves kérése Dékánynak, melyet kivándorlása előtt intézett a Nemzeti Színház igazgatójához, hogy mielőtt végleg elhagyná hazáját, szeretné még egyszer látni az Ember tragédiáját. Ez a vágya teljesült, és Madách szavaival hajózott át Amerikába.”
Közbelép a szerelem
Itt következnek a legendák. Egyes források szerint amilyen csodásan tudott bánni a bohém Mihály az édességekkel, annyira nem tudott bánni a pénzzel. Extravagánsan öltözködött, jól keresett, de olyan bankba fektette a pénzét, amely tönkrement, ő pedig állítólag egy fillér nélkül érkezett haza 1931-ben, hogy – és itt következik a filmre kívánkozó szerelmi szál – feleségül vegye, közel 60 évesen, szíve szerelmét, a hasonló korú operettprimadonnát, Kűry Klárát.
Vele még 1921-ben ismerkedett meg New Yorkban, és talán jobb lett volna, ha akkor létrejön a frigy, és az ara gondosabban figyelt volna férje költekezésére, befektetéseire. Ugyanis amikor 1931-ben megkérdezte a korosodó operettprimadonna, hogy mégis miből fognak megélni, Mihály csak annyit mondott magabiztosan a virágcsokros – és persze bonbonos – lánykérésnél, hogy majd alapítanak egy cukorkagyárat. De erre már nem került sor, a kapcsolat tönkrement.
Mások szerint annyi pénze pláne nem volt Dékánynak, hogy a kedvéért műsorra tűzzék a Nemzeti Színházban Az ember tragédiáját, hiszen olykor még kölcsönökre is szorult. De Hauer története így is, úgy is nagyon szép.
Annyi bizonyos, hogy utoljára 1931-ben látogatott haza Amerikából. Részt vett a Budapesti Cukrászok és Mézeskalácsosok Ipartestülete megalakulásának 25. évfordulójára rendezett ünnepségeken, majd visszautazott New Yorkba, és ezután keveset hallottak itthon felőle. A Chicago Daily Tribune emlékezett meg néhány sorban kinti házasságáról, haláláról.
Ha Kérszigeti Dékány Mihály élne, örömmel konstatálná, hogy szülőföldjén Lajos Mary csokoládémester, a Békebeli Cukrászda tulajdonosa évek óta híven őrzi és ápolja emlékét. A sikeres magyar mestercukrász a város legendás szülöttjének emlékére – Mihály-nap alkalmából, születésének 145. évfordulóján – helyezett el először emléktáblát a cukrászda falán, amelyet azóta minden évben megkoszorúznak.
Dékány trüffel és Kűry bonbon
Az emléktáblát 2015-ben avatták fel a hazai turizmus és vendéglátás akkori szakmai nagyjai. Lajos Mary ebből az alkalomból kirukkolt több újdonsággal, a 21. századi csokoládé- és bonbonkedvelők nagy örömére. A világot járt híres magyar cukrász tiszteletére kísérletezte ki a Dékány trüffelt, valamint a KűryK-31 nevű bonbont, amely a cukrász nagy szerelméről kapta a nevét. Hogy miért 31? Mert abban az évben kérte meg az Amerikából hazajött magyar cukrász a primadonna kezét, de a frigy, mint tudjuk, végül nem teljesedett be.
Az új, 21. századi bonbonok a cukrászat csokoládémanufaktúrájában születtek, sós-mogyorós és narancsos-csokoládés-mandulás ízesítésben. Az édes kollekcióban az oroszországi időket egy vodkás trüffel idézi, míg a mester legendás hazaszeretetét a Hazám-hazám nevű bonbon, amely a neves tokaji borász, Áts Károly 2016-os aszújával készült. Lajos Mary minden évben a koszorúzás után megemlékezik valamilyen módon a világot járt mesterről. Az ünnepségen rendszerint a meghívottak között ott vannak a hazai kézműves csokoládés szakma legjobbjai, illetve a Dékány család leszármazottai. Volt, amikor Szigethy Gábor színháztörténész beszélt Kűry Kláráról, aki olyan népszerű színésznő volt a maga korában, mint Fedák Sári, de ez utóbbi vehemens sztár állítólag megtorpedózta a karrierjét.
Minden évben e rendkívül kalandos életút egy-egy állomását veszik górcső alá, valamint a kézműves csokoládék világának aktualitásait vitatják meg a szakma képviselői. Így lesz ez idén is, ha járványhelyzet megengedi.
