Azt hitted, bonyolult a szexuális életed? Mit szóljanak a csigák?

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

A hímnős csigák éppen olyan nehezen választanak párt, mint mi, emberek. Elvégre mégsem mindegy, hogy ki termékenyíti meg a petéiket.

Romantikus légyott a természet lágy ölén és órákon át tartó szerelmeskedés: első ránézésre az éticsigák udvarlási és párzási szokásai kifejezetten vonzónak tűnhetnek. Mégse irigyeljük tőlük, hiszen szerelmi életük számtalan veszélynek és megoldásra váró problémának teszi ki őket. 

Veszélyek viharában

Az étcsigákat – hol máshol – a szabad ég alatt érhetjük tetten pásztorórájukon: az erdei avarban, egy napsütötte tisztáson, a kert zöldellő ágyásai között vagy éppen a terasz felforrósodott padlócsempéjén. Ez azonban közel sem a romantikáról, sokkal inkább a vakmerőségről szól, ugyanis a csigák párzás közben védtelenek a rájuk leselkedő ragadozóktól. 

Ráadásul egy meglehetősen hosszú, két-három órás procedúráról beszélünk. A csigák először óvatosan, egymás körül körözve mérik fel potenciális partnerüket, lehetőséget adva az esetleges visszavonulásra. Ha a szimpátia mégis kölcsönös, lassan megközelítik egymást, összeérintik csápjaikat, haslábaikat, és szerelmes ölelésben forrnak össze. 

David George Haskell amerikai biológus szerint mind az udvarlásuk, mind a közösülésük a jól koreografált diplomáciához hasonlatos. Hiszen hiába kétneműek, egyáltalán nem mindegy, hogy kit engednek közel magukhoz.

Micsoda nő ez a férfi

Az éticsiga (mint minden más csigafaj) hermafrodita állat, vagyis rendelkezik hím és női nemi szervvel, és képes mindkét fajta ivarsejt előállítására. A párzó egyedek egyszerre adnak át ondócsomagot egymásnak (amelyet a peterakásig párzótasakukban tárolnak) és termékenyülnek meg. 

Azonban míg a spermiumot korlátlan számban és könnyedén elő tudják állítani, addig petéket csak fáradságos munkával és korlátozott számban képesek termelni. Nem róhatjuk hát fel a csigáknak, hogy hosszas mérlegelés után döntik el, kiszemeltjük vagy udvarlójuk a legmegfelelőbb egyed-e arra, hogy utódaik nemzőjévé váljon. Ha egyikük tehát úgy dönt, nem szeretné elmélyíteni az alakulófélben lévő kapcsolatot, a beteg csigákéhoz hasonló szaggal és ivarszervei lezárásával adja ezt a másik tudtára. 

A csigák szerelmi élete közel sem olyan egyszerű, mint amilyennek tűnik
Fotó: hipokrat / Getty Images Hungary

Mi volt előbb: a tyúk vagy a tojás? 

A hermafroditizmus nem ritka jelenség az élővilágban. A növények nyolcvan százaléka kétivarú (például a dohány vagy az alma), néhányuk esetében (mint a búzánál és a zabnál) az önmegtermékenyítés is előfordul. A kétivarúság az állatok körében is gyakori. Joan Roughgarden stranfordi biológiaprofesszor azt állítja, ha eltekintünk a rovaroktól (az állatfajok 75 százalékától), azt fogjuk látni, hogy az állatvilág egyharmadát hermafrodita fajok képezik. 

Roughgarden teóriája szerint az sem elképzelhetetlen, hogy a törzsfejlődés korai szakaszában kialakult, legelső állatok hímnősek voltak. Úgy képzeli, a hímek azokból a kétnemű állatokból fejlődtek ki, akik fajtársaik megtermékenyítésében remekeltek. Hatékonyságuk pedig lehetőséget adott más egyedeknek, hogy csak a tojások előállítására koncentráljanak, így válva nőstényekké. Roughgarden elmélete azonban még bizonyításra vár.

Ha tetszett a cikkünk, olvass bele sorozatunk előző részeibe is!

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Dívány ‎
Dívány ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Felturbózott vitamin lehet hatékony az Alzheimer-kór ellen

A szakemberek egy olyan megoldást kerestek a neurodegeneratív betegségek kezelésére, mely nemcsak a folyamat lassítására képes, hanem gyógyíthatja azokat a károkat is, melyeket a betegségek okoznak. A K-vitamin egy feljavított változata hatékonyan ösztönözte az agyban lévő „előd-sejteket” arra, hogy neuronokká alakuljanak, pótolva ezzel az elpusztult agysejteket.

Mindennapi

Családtagjaid hangján hívhatnak a csalók: minden pénzed elveszítheted, ha nem vigyázol

A mesterséges intelligencia rohamos fejlődésével egy új, rendkívül veszélyes csalási módszer terjed: a hangklónozás. A kiberbűnözőknek ma már mindössze néhány másodpercnyi valós hangfelvételre van szükségük ahhoz, hogy bárki hangját, legyen az családtag, barát vagy kolléga egyszerűen lemásolják. Ezeket a hangmintákat általában a közösségi médiából vagy korábban titokban rögzített hívásokból szerzik meg.

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.

Életem

Felújítják az egyik budapesti hidat: így hat a forgalomra

Felújítják a Hajógyári-sziget fő megközelítési útvonalát jelentő K-hidat. Az eredetileg ideiglenesnek szánt szerkezet teljes körű rekonstrukciójára a Budapest Közút Zrt. pályázatot írt ki, a kivitelezés pedig várhatóan 2026 őszén indulhat.

Testem

Ez történik a testeddel, ha minden nap zöld teát iszol

A zöld tea nemcsak a koffein miatt hasznos, hanem az antioxidánsai miatt is. A hatás maximalizálásához napi 3-4 csészényi tea kell, lehetőleg nem forrásban lévő vízzel leöntve, illetve számolni kell azzal is, hogy a zöld tea negatívan hat a vas hasznosulására.