A selyemmajmok kicsit olyanok, mint a kotnyeles szomszédok: kihallgatják egymás beszélgetéseit, majd az elhangzottak tükrében rögtön ítélkeznek is.
A kutatók szerint az állatok valószínűleg azért hallgatóznak, hogy kiszűrhessék a kevésbé készséges egyedeket, és inkább azokkal társulhassanak, akikről úgy gondolják, hogy jó dadusok lesznek kölykeik számára – derül ki a Science tudományos magazin beszámolójából.
Olvasnak a sorok között
A fehérpamacsos selyemmajom, vagy más néven közönséges selyemmajom Brazília északkeleti erdeiben őshonos, ahol karmos mancsai segítségével mókusként közlekedik a fák ágain. Az állat apró termetű, csupán 250 grammot nyom, és van egy különös ismertetőjegye: fehér fülszőrzete Albert Einstein jellegzetes frizuráját idézi. De nem is a külseje, hanem a szociális élete az, ami a fajt igazán rendkívülivé teszi.
A selyemmajmok népes családokban élnek, melyek gyakran 15 egyedet is számlálnak, ám az egyes csoportokon belül jellemzően csak 1-2 pár szokott szaporodni. Amikor aztán kölykök születnek, gondozásukba az egész pereputty beszáll: a testvérek, unokatestvérek, nagynénik és nagybácsik felváltva gondozzák őket.
„Mivel a selyemmajmok egymásra vannak utalva, fel kell mérniük, hogy kik azok, akik alkalmasak lehetnek az együttműködésre” – magyarázta Judith Burkart, a Zürichi Egyetem evolúciós antropológusa. Na, itt jön a képbe a hallgatózás. De vajon pontosan mi jár a fejükben, amikor mások után kémkednek?
Ennek eldöntéséhez a kutatók érdekes kísérletbe fogtak: az állatokat elkülönítették egymástól, majd egy rejtett hangszókkal ellátott szobában lejátszották nekik fajtársaik hangjait. Ezek vagy pozitív interakciók voltak, mint amikor egy felnőtt példány szelíden reagál egy éhes kölyök táplálékkérésére, vagy negatívak, amikor ugyanerre agresszív válasz érkezik (kontrollként lejátszották egy magányos állat hangjait is).
A kutatók eközben infravörös eszközzel vizsgálták a majmok orrának – ami az egyetlen szőrtelen pont az arcukon – hőmérsékletét, ebből ugyanis ki lehet következtetni, hogy éppen mennyire figyelnek. Az összesen 21 egyed részvételével zajló kísérlet azt mutatta, hogy az állatokat inkább azok a felvételek tartották lázban, melyeken többen kommunikáltak egymással. Ez arra enged következtetni, hogy nem zajként, hanem párbeszédként érzékelték a hangokat.
A következő lépésben a kutatók beengedték a majmokat egy tükrös szobába, ami azért érdekes, mert ők nem ismerik fel a saját tükörképüket, ezért úgy reagálnak rá, mintha egy ismeretlen társuk lenne. A kutatók ezt kihasználva elhitették az állatokkal, hogy a korábban hallott hangok a tükörben látott majomtól származtak. Az eredmény elég szemléletes lett. Miután a majmok pozitív interakciókat hallottak, sokkal készségesebben reagáltak, és a helyiségbe lépve odarohantak a tükörképükhöz, hogy kapcsolatba lépjenek vele. A kevésbé együttműködő egyedek hangjai után azonban habozni kezdtek.
Mindez arra utal, hogy a selyemmajmok nem csupán passzív szemlélődők, hanem a hallottak alapján képesek döntéseket hozni társaikkal kapcsolatban – csakúgy, mint az emberek. A kutatók azt tervezik, hogy hasonló módszerrel további emberi tulajdonságokat – így például az erkölcsöt – is vizsgálni fognak a majmoknál.
Ha érdekelnek a természet csodái, olvasd el sorozatunk előző részét is!
