Ki volt a fiatalon elhunyt hercegnő, akiről a Hermina utat elnevezték?

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A zuglói Hermina út neve Lipót császár mindössze huszonnégy évesen elhunyt, jótékonyságáról közismert unokája, Hermina főhercegnő emlékét őrzi.

A Hermina út a XIV. kerület, Zugló egyik főútvonala, amely a Thököly út és a Kacsóh Pongrác út között húzódik. Számos híres épület, egykori villa található itt, mint a Vakok Állami Intézete, a Hermina-kápolna vagy a Ferences Mária Missziós Nővérek temploma. Az egykori (a Liget-projekt keretében lerombolt) Közlekedési Múzeum is a Hermina út és a Városligeti körút találkozásánál állt. Az út – csakúgy, mint Herminamező városrész – József nádor fiatalon elhunyt lánya, Hermina Amália főhercegnő emlékére kapta a nevét.

II. Lipót császár kilencedik gyermeke, Habsburg József Antal főherceg 1796-tól lett Magyarország nádora. Politikai karrierjében sikeres volt, magánéletét azonban sorozatos tragédiák árnyékolták be. Első felesége, Alexandra Pavlovna orosz nagyhercegnő első gyermekük születésekor meghalt, és a nádor második hitvesének, Hermina főhercegének is ugyanez a sors jutott: ikergyermekeik születése után gyermekágyi lázban hunyt el 1817-ben. A félárván maradt ikrek egyike volt az édesanyja nevét öröklő Hermina Amália, akit testvérével, István főherceggel együtt sajátjaként nevelt a nádor harmadik felesége, Mária Dorottya württenbergi hercegnő. Az asszony öt gyerekkel ajándékozta meg férjét, akik közül ketten érték meg a felnőttkort.

Albert Theer: Habsburg-Lotaringiai Hermina Amália főhercegnő arcképe.
Fotó: Wikimedia Commons

Hermina, akit apja kedvenceként szeretett, a korabeli beszámolók szerint világos bőrű, sovány, törékeny teremtés volt és gerincferdülésben szenvedett, amit a korabeli orvosok gümőkóros fertőzés következményének tartottak. Testi bajai miatt sokat szenvedett, melle deformáltsága tüdőbetegségekre tette hajlamossá, ennek dacára Hermina kedves és szerény lány volt, aki már gyerekként szívesen jótékonykodott. A nádor, mivel nem adhatta férjhez legidősebb lányát, egyházi pályára szánta őt: tizenhét évesen Hermina a Csillagkeresztes Rend tagja lett, és ebben a minőségében sokat foglalkozott a betegek ápolására és a szegény családok megsegítésére létrejött egyletek munkájának segítésével, szervezésével.

1840-ben a hercegnőből lett apácát kinevezték a prágai leánynevelő egyházi alapítvány, a Theresianum főapátnőjévé, tisztségét azonban csupán két évig viselhette: 1842 februárjában váratlanul, mindössze 24 évesen hunyt el Bécsben, valószínűleg tífuszfertőzés következtében. József nádort megrázta imádott lányának halála, és elhatározta, kápolnát emeltet Hermina tiszteletére: a Hild József tervezte épület alapkövét még ugyanabban az évben letették, a forradalom miatt azonban csúszott az építkezés. Csak 1854-ben – a nádor halála után hét évvel – adták át, és két évvel később szentelték fel a Hermina-kápolnát, az ünnepségen Liszt Ferenc vezényelt.

A kápolnának otthont adó közterület ugyanebben az időben vette fel a Hermina út nevet. 1918 októberében a Hermina úton álló Róheim-villában gyilkolták meg Tisza István korábbi miniszterelnököt, a második világháborúban pedig súlyos veszteségek érték a környéket. Az út elnevezését 1951-ben, a Rákosi-diktatúra idején Május 1. útra változtatták, a rendszerváltáskor azonban visszakapta eredeti nevét.

Érdekel az utcanevek története? Kísérd figyelemmel Térfigyelő sorozatunkat, amelynek előző részében a Lőrinc pap tér Lőrincének kilétét fedtük fel.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Rudolf Dániel
Rudolf Dániel
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.