Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
A leleményes kisemlősök sokszor folyamodnak elterelő manőverekhez, hogy a többi mókus ne tudja megdézsmálni fáradságos munkával összegyűjtött tartalékaikat.
A mókusok nem valami válogatósak, ezért étlapjukon a különféle magvakon, dióféléken, gyümölcsökön, tobozokon és leveleken át egészen a madártojásokig viszonylag sokféle tétel szerepel. Sőt, ha egy pizzaszelet keresztezi az útjukat, arra sem mondanak nemet. A nagy dőzsölés azonban nem tart örökké. Az ősz folyamán már nem ehetnek meg mindent, amit találnak, hiszen el kell kezdeniük tartalékokat képezni, hogy a szűkös téli hónapokban se maradjanak éhen. Erre meg is van a maguk jól bevált stratégiája, ami nem mentes a fondorlatoktól sem.
Itt a makk, hol a makk
A Kalifornai Egyetem kutatóinak tanulmánya szerint a mókusok nem csak szimplán elássák a téli tartaléknak szánt magvakat, hanem méretük, típusuk, illetve talán még tápanyagtartalmuk és ízük alapján is gondosan szétválogatják, majd az adott kategóriához kötött helyeken rejtik el azokat. Így ha mondjuk egyszer ráunnak a dióra, viszont kedvük támad egy kis makkhoz, akkor tudják, hogy merre keressék.
Az elterjedt tévhittel szemben a mókusok nem alszanak téli álmot, és nem is odúkban húzzák meg magukat. Az állatok saját fészket építenek, tartalékaikat pedig általában ennek környezetében rejtik el. Amikor aztán megéheznek, az átlagosan 2,5 centis mélységbe elásott magvakat érzékeny szaglásuk segítségével kutatják fel.
A mókusok leleményességét jól mutatja, hogy képesek feltörni a diót, csak hogy a földben ne csírázzon ki. De ez még mindig semmi ahhoz képest, ahogy fajtársaikat cselezik ki. Mivel hajlamosak felfalni egymás tartalékait is, a finom falatok elrejtését némi színjátékkal igyekeznek palástolni.
A keleti szürkemókus egyedeinél megfigyelték, hogy kiásnak egy lyukat, majd úgy tesznek, mintha beletennének valamit, de a fogaik között lévő magot valójában szép csendben megtartják maguknak – vélhetően azért, hogy megtévesszék fajtársaikat, akik esetleg a könnyen megszerezhető élelem reményében kifigyelik őket. Ezt akár többször is megismételhetik, míg végül a kíváncsi tekintetektől távol valóban elássák valahol a zsákmányukat.
A sok hűhó ellenére egyébként mindig maradnak olyan raktárak, melyeket az állatok nem ürítenek ki, ezért ténykedésüknek hála az elásott magvakból új fák sarjadnak.
