Hetven éve viseli a leghosszabb ideje folyamatosan működő és egyik legnagyobb tekintélyű egyetemünk Eötvös Loránd nevét. A 19. század egyik leghíresebb magyar tudósa az elméleti és gyakorlati fizikai kutatások első nagy hazai művelőjeként vonult be a történelembe.
Báró vásárosnaményi Eötvös Loránd Ágoston Budán, a Svábhegyen született 1848. július 27-én, tekintélyes és jelentős nemesi család sarjaként – édesapja, Eötvös József író, politikus, vallási és közoktatási miniszter volt. A szülők nagy gondot fordítottak fiuk neveltetésére, akit tizenkét éves koráig házitanítók oktattak, ezután a pesti kegyesrendi gimnázium tanulója lett. Ugyan már korán érdekelni kezdték a természettudományok, apja akaratának és a korszak elvárásainak megfelelően a pesti egyetem jogi fakultására iratkozott be, párhuzamosan, magánúton viszont matematikát, ásványtant, kémiát és csillagászatot is tanult. Végül úgy látta, a párhuzamos tanulmányok nem vezetnek célra, ezért – apja engedélyével – otthagyta a jogászképzést és külföldre utazott, hogy természettudományos ismereteit kiszélesítse: Königsbergben és Heidelbergben tanult, ahol kiváló tanárok kezei alatt érett tudóssá, és színjeles eredménnyel doktorált.
Doktori fokozatának megszerzése után hazaköltözött és azonnal munkához látott: a rezgési elmélet és a távolhatás kérdésének összefüggéseivel kezdett foglalkozni, kifejlesztette az ún. Eötvös-féle reflexiós ingát a felületi feszültség mérésére. Elméleti úton felismerte a folyadékok különböző hőmérsékleten mért felületi feszültsége és molekulasúlya közötti összefüggést, mely Eötvös-féle törvényként lett ismert. Apja halála után, 1871-ben a pesti egyetem magántanárává választotta, egy évvel később már az elméleti fizika nyilvános tanára lett – laboratóriumot is kapott az egyetemtől –, Jedlik Ányos nyugdíjba vonulása után pedig a fizikai tanszék vezetőjévé nevezték ki.
Aktívan részt vett a korszak tudományos közéletében, bekapcsolódott a Királyi Magyar Természettudományi Társulat munkájába, a Magyar Tudományos Akadémia is tagjává választotta. Az egyetemre állítólag lóháton járt be, a diákok és kollégái pedig kezdetben igencsak csodálkoztak rajta, hogy egy báró efféle hivatást választ magának. 1875-ben feleségül vette a polgári származású Horvát Gizellát, az Andrássy-kormány igazságügy-minisztere, Horvát Boldizsár lányát. A párnak három lánygyermeke született, de csak ketten érték meg a felnőttkort.
Az 1880-as évektől Eötvös érdeklődése a gravitáció kutatása felé fordult: a gravitációs tér térbeli változásainak vizsgálatára kifejlesztette világhírűvé vált torziós ingáját, melyet a korábban használt hasonló ingák átdolgozásával, érzékenyítésével alkotott meg. Kifejlesztett egy módszert, mellyel minden addiginál pontosabban tudta meghatározni a tömegvonzási együtthatót: a módszer lényege, hogy a torziós ingának nem a mindenkori egyensúlyi helyzetét figyeljük meg, hanem lengésbe hozzuk az ingát, és a különböző helyzeteiben mérjük a lengési időt a vonzó tömeghez viszonyítva. Eötvös nemcsak a laboratórium falain belül, hanem terepen is rengeteget dolgozott, kísérletezett: első Eötvös-ingás méréseit például a Balaton jegén végezte, de a Gellért-hegy tövében és a Ság-hegyen is híres méréseket tett.
1889-től tizenhat évig a Tudományos Akadémia elnökeként szolgált, 1894 júliusa és a következő év januárja között vallás- és közoktatási miniszter volt. Tudományos munkássága mellett szenvedélyes természetjáró és nyolc éven át a Magyar Turista Egyesült elnöke volt, a kerékpározás és a lovaglás mellett hegymászással töltötte idejét. Lányaival közösen az Alpokban több olyan csúcsot is meghódított, melyeket korábban megmászhatatlannak véltek. A politikai nézeteiben haladó szellemiségű Eötvös gróf Széchenyi Istvánt tekintette példaképének, és úgy gondolta, hogy a magyarságot csak tagjainak munkája és alkotásai emelhetik fel. Hetvenéves korában, 1919. április 8-án érte a halál Budapesten. A Tanácsköztársaság mint a dolgozó társadalom nagy halottját temette el, a Nemzeti Múzeumban ravatalozták fel, innen kísérte a temetési menet a Fiumei úti sírkertbe. Halálhírének hallatán Albert Einstein állítólag azt mondta: a fizika fejedelmét veszítettük el.
A mai ELTE elődjét Pázmány Péter esztergomi érsek alapította 1635-ben Nagyszombaton, az intézményt ekkor még Nagyszombati Jezsuita Egyetemnek nevezték. Miután Mária Terézia királynő feloszlatta a jezsuita rendet, az egyetemet Budára, később Pestre helyezték át, ekkor Királyi Magyar Tudományegyetem, Pesti Királyi Tudományegyetem, a főváros egyesülése után pedig Budapesti Tudományegyetem néven működött. A Horthy-korszakban felvette a Magyar Királyi Pázmány Péter Tudományegyetem nevet, mai nevét 1950-től viseli.
Térfigyelő sorozatunk előző részében annak jártunk utána, hogy ki volt Wekerle Sándor.
