Az eutanázia görög eredetű szó, mely boldog, jó halált jelent: eredeti értelmében az olyan halált jelentette, ami méltó a görög polgárhoz. A kifejezés egy olyan ógörög filozófiai talajon jelent meg, mely a halálban az emberi lét kiteljesedését, a test korlátaitól való megszabadulását látta. Ezzel szemben korunkban és az elöregedő nyugati társadalomban az eutanázia egy társadalmi dimenzióval bíró probléma is, amellett, hogy az egyén önrendelkezés iránti igénye is tükröződik benne.
Megszólalónkról
Ft. Dr. Németh Gábor morálteológus, a győri Brenner János Hittudományi Főiskola tanszékvezetője, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Titkárságának irodaigazgatója.
A halálról és a végességünkről való tudás emberi alaptapasztalatunk. Ugyanakkor egyáltalán nem mindegy, hogy milyen módon találkozunk a kikerülhetetlen végzettel, hisz mindenki lehetőleg gyorsan és fájdalommentesen, a haldoklás és a kiszolgáltatottság folyamatát mellőzve szeretne távozni a földi életből. Az öngyilkosság kapcsán már írtunk arról, hogy a keresztény erkölcstan alapvetően azért utasítja el, mert ebben az ember szabadon akar dönteni életéről és haláláról, vagyis olyan jogot igényel magának, ami csak Istent illeti meg. Hasonló a tanítás az eutanáziát illetően is, mindazonáltal szeretnék rámutatni arra, hogy a kifejezés gyűjtőfogalom, és az erkölcsi megítéléshez szükséges további pontosításokat tenni.
Kiket kérdezünk?
A hónap dilemmája cikksorozatunkban minden hónapban az élet egy nagy morális dilemmája mentén szólalnak meg a filozófia, valamint a hazánkban jelentős egyházak képviselői.
A többi megszólaló véleményét az alábbi – folyamatosan frissülő – linkekre kattintva olvashatod:
Az aktív eutanázia nem más, mint orvosilag asszisztált öngyilkosság, amelyben a hangsúly azon van, hogy tudatosan, direkt módon vetünk véget az életnek. Ez semmilyen körülmények között nem elfogadható, még akkor sem, ha a nyugat-európai országok többségében ezt növekvő társadalmi konszenzus és törvényi liberalizáció kíséri (friss hírek szerint Hollandiában, amely az első országok egyike volt, ahol engedélyezték az eutanáziát, ennek lehetőségét nemcsak az öregeknek és a betegeknek biztosítják, hanem bizonyos feltételekkel már kiterjesztenék a gyermekekre is). Az aktív eutanázia pártolása azt jelenti, hogy a társadalom a könnyebb utat akarja választani: a segítségre szoruló vagy idős és beteg tagok gyors halálát, akiknek gondozása, kísérése már terhet jelent.
A direkt, passzív eutanázia szintén elutasítandó, mert felelősek vagyunk életünkért, fizikai valónkért. Ez a változat azt jelenti, hogy megmenthető lenne egy emberi élet, de erre felelőtlenségből vagy az arányos kezelési eszközök visszautasítása miatt nem kerül sor.
Az indirekt, passzív eutanázia viszont nem bűn, mivel nem kell mindenáron mindent elkövetni azért, hogy az emberi életet meghosszabbítsuk. Olyan ez, mint egy vesztes csata: ebben az esetben nem az utolsó emberig kell harcolni, hanem csak a károkat kell minimalizálni. Ez lefordítva annyit jelent, hogy egy végstádiumú vagy gyógyíthatatlan beteg (vagy a hozzátartozói, illetve a felelős személyzet) lemondhat a különleges kezelésről, az aránytalan orvosi beavatkozásokról, ami reá vagy a társadalomra nagy terhet ró (különösen aktuális ez a kérdés a koronavírus-járvány időszakában!), az olyan beavatkozásról, ami csak a biológiai létezést hosszabbítja meg – fenntartva természetesen, hogy az alapgondozásban, tehát a táplálásban, a fájdalomcsillapításban stb. a beteget mindig részesíteni kell.
Múlt havi kérdésünk így hangzott: Mi a fontosabb: az egyén vagy a közösség boldogsága? A katolikus lelkész válaszát ide kattintva olvashatod el.
