Szótár macskákhoz: melyik nyávogás mit jelent?

Olvasási idő kb. 6 perc

A macskabarátok egy idő után meg tudják különbözteti egymástól a segélykérő, kérdő vagy épp csak tájékoztató jellegű nyávogásokat – arról pedig a macska az első percben gondoskodik, hogy értsd, amikor azt jelzi, hogy az éhhalál szélére sodródott, és öt másodpercen belül meg kell mentened. A kommunikációjuk azonban ennél sokkal bonyolultabb, és érdemes megfejteni, melyik hang pontosan mit jelent.

A madarak mellett a macskák rendelkeznek a legszélesebb körű vokális készlettel a háziasított állatok közül – több mint százféle hang kiadására képesek. Hallod őket sziszegni, morogni, dorombolni, és ezerféle módon nyávogni is. Máshogy miákolnak, ha a kölykeiket keresik, másképp, ha minket, saját hangja van az elégedettségnek, az aggodalomnak, a félelemnek, a dühnek, a kérdésnek és a válasznak. Nézzük, melyik hang mit jelent!

Úgy nyávog neked, ahogy a kiscica az anyjának

A kismacskák szájából még milyen elbűvölően hangzik az első miákolás... az is, hiszen erre a célra készült: így kommunikálnak a kölykök az anyukájukkal. Ahogy növekszenek, úgy veszi át a többi jelzés a nyávogás szerepét. Kivéve akkor, ha házi macskáról van szó, aki az ember kedvéért tovább nyávog egész életében. Így már talán érthető, miért olyan dühösek, amikor nem értjük, mégis mit akarnak: figyelmet, ételt, vagy csak bejutni valahová. Ahogy az idő előrehaladtával kopnak az érzékszervek, az idősebb macskák többet, hosszabban nyávoghatnak, mint fiatalabb társaik, akik letudják egy rövid, kérdő má?-val a kérdést. A hang rövidsége, magassága jelzi a probléma súlyát is: az üdvözlő vagy csevegő nyávogás rövidebb hangokból áll, míg az ételt kérő, hányni készülő, bosszús vagy kikéredzkedő állat hosszan elnyújtva, nyitott szájjal, torokból engedi ki a hangját, mintha azt mondaná: gyere máááááááár!

Ahanyaaaa!
Ahanyaaaa!Martin Poole / Getty Images Hungary

A dorombolás félrevezető lehet

Alapvetően az a macska dorombol, amelyik elégedett és boldog. Izgalmas megfigyelni, mikor ad ki először ilyen hangot egy pár hetes kiscica az öledben, mikor érzi ennyire biztonságban magát az ember mellett. Ugyanakkor ezt a műveletet a macskák izgatottságuk levezetésére, önmaguk megnyugtatására és gyógyítására is használják. Ha a testbeszéde minden, csak nem barátságos, gubbaszt, akkor jobb, ha nem kezdjük el gügyögve simogatni a doromboló macskát.

Csiripelés, csicsergés és trillázás

Igen, ezek is megtalálhatók a macska hangtárában, akkor is, ha nincs épp egy madár a szájukban. A kiscicák nem elnyújtott miáúval fogadják az anyukájukat, hanem kedves, csiripelésre hasonlító hangokkal. Az is így hívja őket maga után. A te kedvenced ugyanígy jelez, ha azt akarja, hogy odafigyelj rá, vagy megnézz valamit, amit ő fontosnak tart. Az izgatott és boldog macska is csiripel néhanapján, de az ablaküveg mögül vadászó cica is hasonló hangokat ad ki magából, sőt ráadásként remegteti a szája szélét is. Egyesek szerint így próbálja utánozni a rágcsálók vagy a madarak hangját, hogy odacsalogassa őket, de ennek ellentmond a szabadban élő macskák vadászata, amelynek alapja a leheletfinom, csendes lopakodás. 

Sziszegés és üvöltés

Az ideges, támadásra ingerelt macska hangja összetéveszthetetlenül fenyegető. Társulhat hozzá morgás és köpködés is. Ilyenkor jobb szép csendben eloldalogni a közeléből, akárki is háziasított akárkit. Az üvöltözés és sikítozás megint másik jelzés, a párzó macskák adják ki magukból meglepően hangosan, természetesen éjszakánként, hogy legyen elég időnk elgondolkodni szerelmi életük számunkra bizarr kakofóniáján. A hangos üvöltözés ezenkívül fájdalmat jelöl, illetve területvédő eszközként is funkcionál. Ha úgy tűnik, sosem szakad vége, érdemes elgondolkodni, hátha beteg az állat, és orvoshoz vinni valamiképpen.

A macskák évezredek óta próbálnak kommunikálni velünk, csak eddig túl bénák voltunk hozzá
A macskák évezredek óta próbálnak kommunikálni velünk, csak eddig túl bénák voltunk hozzásuemack / Getty Images Hungary

Miért beszél állandóan?

Minden macska más, vannak köztük fecsegős típusok, akiknek egész nap be nem áll a szája, és csendesebbek is. Általánosságban véve minél hosszabb szőrű egy macska, annál hallgatagabb – sőt, vannak köztük olyanok, akik némán tátogva nyávognak egy számunkra nem hallható frekvencián –, s léteznek különösen csicsergős fajták, például a sziámik. Szinte az összes macska találékony, okos és figyel: ha egyszer valamelyik nyávogás bejött, akkor újra és újra használni fogja. Persze egyik fajta hangot sem szabad az állat testbeszéde nélkül értelmezni: a lelapított fülek, a felborzolt szőr, a gubbasztás rosszat jelent, ahogy a farok heves csapkodása is. A fej odadörzsölése, a nyalakodás, az ajándékba hozott apró zsigercsomók, a has mutogatása (ami nem jelenti azt, hogy hozzá is érhetsz) mind azt jelzik, hogy a macskád szeret téged. Érdemes belenézni a cica szemébe is: ha a szokásos megvető kifejezés ül rajta, nincs semmi gond, ám a félelemtől, izgatottságtól vagy a fájdalomtól kitágulhat a pupilla, elkerekedhet a szem. A lassú pislogás pedig kifejezetten jó jel, egyfajta puszi macskanyelven.

A cikk az ajánló után folytatódik

Megjelent az új Dívány-könyv!

Bálint Lilla, a Dívány szerzője új könyvében elmeséli, mi történt az irodalom és a művészvilág híres múzsáival a nagy szerelmek elmúlása után.

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

A macskafordító gépezet immár valóság

Ha mindez nem lenne elég – egy gazdi általában idővel megtanulja, a macskája miért és hogyan nyávog – már több macska-ember fordítógépet is létrehoztak. A japánok legyártottak egy cuki kis készüléket, a Meowlingualt, amely képes dekódolni macskád nyávogását és arckifejezését is. A Human-to-Cat Translator alkalmazást a telefonodra töltheted le, segítségével az emberi beszéd válik macskanyelven is érthetővé. Egy másik fejlesztés már a britekhez köthető: a Temptations Catterbox az adam&eveDDB vállalat ötlete, egyfajta mikrofonnal ellátott nyakörv, ami wifin vagy bluetooth-on keresztül kapcsolódik az otthoni rendszerhez, és fordít a macskád és közted. Amit eddig nyávogásként érzékeltél, most hallhatod emberi nyelven is, hátha egyébként nem értetted. Ha más nem, a macskád örülni fog, hogy végre elmondhatja neked, mi nyomja a szívét – mondjuk például... éhes

Oszd meg másokkal is!
Ezt olvastad már?

Érdekességek