5 ok, ami miatt rettentően érdekes Alex Honnold könyve

Míg egy 1958-as expedíciónak 46 napig tartott megmászni az El Capitan nevű, csaknem függőleges sziklafal 914 méterét, addig 2017 júniusában ez kevesebb mint 4 óra alatt sikerült egy kaliforniai fiatalembernek – Alex Honnold ráadásul semmilyen kötélbiztosítást nem használt. Az ún. free solo a sziklamászás vegytiszta formája, amikor az illető társak és segédeszközök (szögek, ékek, nittek, kampók, stb.) nélkül halad odafönt. Ha leesik, azonnal szörnyethal. Sokan még mászókörökben is eszement hazardírozásnak tartják a műfajt, ám Honnold elképesztő bravúrjai (lásd korábbi cikkünket) azért a kétkedőket is rendre lenyűgözik. 

Mi a mászózseni titka? Hogyan kezdte a pályáját, és mi játszódik le benne egy-egy meredekebb szakasz közben? Többek között erről szól az Egyedül a falon című könyv, amely idén nyáron jelent meg magyarul a Park Könyvkiadó gondozásában. Az év egyik legjobban várt sportkiadványa laikusok számára is izgalmas olvasmány. Röviden összegyűjtöttük, miért.

#1 Érdekes szavakat lehet tanulni

Bár sajnos nem értek különösebben a sziklamászáshoz, olvasás közben végig úgy éreztem, hogy ifj. Vitray Tamás kiváló munkát végzett a fordítással (a szöveg következetes volt, nem döcögött), és így tanultam egy csomó olyan kifejezést, amit korábban nem ismertem. Megtudtam például, hogy a bivakolás a szabad ég alatt alvást jelenti (a mászók sokszor a hegyen töltik az éjszakát sátorban, függőágyban vagy anélkül), boulderezni annyit tesz, mint intenzív mozdulatokkal túljutni az adott útvonal kulcshelyén, a ziazsákban pedig magnéziumpor van, amely segít meggátolni az ujjak csúszását. Az is feltűnt, hogy szaknyelven egy hegyet nem megmászni lehet, hanem kimászni, ahogy a pszichológiában sem megjósolja az egészséget egy tényező, hanem bejósolja. Az is nagyon tetszett, amikor Vitray azt írta, hogy Alex elrekkentette (elrejtette) a beszállócsukáját a fal tövébe. Jó volt ízlelgetni ezeket a szavakat, mintha általuk beavatást nyertem volna egy másik világba. 

#2 Meg lehet ismerni a mászók közösségét

Honnold és Roberts beszámolóiból megelevenednek a mászósport történetének legnagyobb ikonjai. Emlékezetes adalék továbbá, hogy Alex kezdetben főleg azért mászik egyedül, mert annyira félénk, hogy nincs mersze odamenni másokhoz, hogy másszanak vele párban. A hírnevét megalapozó, első három nagy mászásának (Astroman, Rostrum, Moonlight Buttress) nincs is szemtanúja, a közösség mégsem kételkedik a szavában. Ahogy haladunk előre a történetben, persze egyre több társ jelenik meg Honnold mellett. Ott van például Tommy Caldwell, akit egyszer Kirgizisztánban banditák ejtettek foglyul, és a barátnőjével úgy tudtak megmenekülni, hogy az őket őrző fickót lelökte a szirtről (a férfi túlélte a zuhanást, de az amerikaiak később halálra ítélték). Rá egy évre Caldwell véletlenül levágta a saját mutatóujját egy körfűrésszel, de ennek ellenére folytatta a mászást. Ahogyan Conrad Anker is, aki 54 évesen, 5 hónappal az infarktusa után segít Alexnek a felkészülésben. Ott vannak a filmesek is, akik mind profi mászók, no meg azok a random emberek, akik épp akkor másznak a hegyen, amikor Honnold a legnagyobb megmérettetésekbe veti bele magát. Pár szót mindig vált a többi sportolóval, de igyekszik nem felvenni a szemkontaktust velük, hiszen képtelenség idegenekkel megosztani azt a tudatállapotot, amiben free solózás közben van. 

#3 El lehet gondolkodni a veszélyről

Alex édesapja 55 éves korában halt meg, tragikus hirtelenséggel. A phoenixi reptér várócsarnokában futni kezdett, nehogy lekésse a csatlakozást, majd egyszer csak összeesett, szívrohamot kapott, és a helyszínen életét vesztette. A fiatal Honnold ekkor dönt úgy, hogy otthagyja a Berkeleyt, és édesanyja minibuszával célba veszi Kalifornia szikláit. Talán ez a veszteség is hozzájárulhatott ahhoz, hogy fel merje vállalni a szabad szólómászással járó kockázatokat. Ha amúgy is bármelyik pillanatban meghalhatunk, akkor miért ne csinálná azt, amit a világon a legjobban szeret? Ő maga ennyire expliciten nem fogalmazza meg ezt a gondolatot, inkább a rá jellemző lakonikussággal ezt válaszolja, amikor a zuhanásról kérdezik: „Az lesz életem legrosszabb négy másodperce.” A könyvben egyébként érdekes módon hol immunizálódik az olvasó a veszélyre (a free solóhoz képest gyerekjátéknak tűnik a köteles mászás, a 400 méterhez képest semmiségnek a 100 méter), hol fájó módon a tudatában lesz, főleg, amikor Alex ismerőseinek halálával szembesül. 

#4 Be lehet barangolni a Yosemite Nemzeti Parkot 

Noha a könyvben számos helyszín, köztük Borneó, Csád, Új-Fundland és Patagónia is megjelenik, a sorsdöntő események többsége a csodálatos Yosemite Nemzeti Parkban játszódik. Ide vackolja be magát a kisbuszába Honnold, hogy aztán az ösvényeken nagyokat túrázzon, és időről időre kimássza a helyenként tükörsima gránittömböket. A sziklafalon való haladás szinte valamennyi izomcsoportját megdolgoztatja: néha úgy préseli fel magát a kéményszerű vájatokban, mintha hernyó lenne, máskor keskeny párkányokon, arccal a mélységnek oldalaz. A szövegből az is kiderül, hogy a free solo során a mászó nem igazán kapaszkodik az ujjaival (ha erre kényszerül, az már régen rossz), inkább az egyensúlyozáshoz kellenek a fogások, de a lábmunkán múlik minden. A Yosemite csúcsai ráadásul nem statikus felületek: néha átforrósodnak a naptól, másszor csúsznak az esőben, olykor pedig ki kell takarítani a repedésekből a szmötyit, mert mindenféle élőlény megtelepszik benne. 

#5 Bepillantást lehet nyerni egy kivételes sportoló életfilozófiájába

Alex Honnold nemcsak a hegyen, de az életben is igyekszik szabadulni a kötöttségektől. Egyszerűségre törekszik, környezettudatosan és egészségesen él. Kisbuszban lakik, rezsón főz, egy fejlámpa fényénél olvas, csak összekucorodva fér el a matracán, és esténként vizespalackba pisil. Nincs edzője, nincs menedzsere, nincs körülötte csapat, amely segítené a felkészülését. A nomád srác akkor indul el a profi sportolóvá válás útján, amikor az első komolyabb sérülését begyűjti. Ekkor jön rá, hogy szüksége lehet fizikoterápiára és mélymasszázsra, nem fog csak úgy magától meggyógyulni a bokája. Előrehaladva a történetben, Alex egyre inkább kinyílik: nyitott lesz mások tanácsaira, alternatív útvonalakat keres a hegyen, és otthonra lel a barátnőjével. Igaz, egy ideig még a kocsifelhajtón parkoló buszban alszik a vegasi házuk előtt, de aztán fokozatosan megtanulja, hogy attól még, hogy a falon egyedül szeret lenni, az életben még lehet egy társa.

Címlap- és borítókép: Wikimedia Commons.