Wallenberg: magányos hős vagy csapatkapitány?

A magyarországi embermentés méltán legismertebb alakja, a svéd Raoul Wallenberg 1944 nyarán érkezett Magyarországra az amerikai Háborús Menekültügyi Bizottsággal (War Refugee Board) és az OSS-szel is együttműködő Iver C. Olsen megbízásából.

A diplomata így búcsúzott Svédországtól: „Megpróbálok minél több emberéletet megmenteni, minél több embert kiszabadítani a gyilkosok karmai közül.” Ígéretét beváltva több tízezer budapesti zsidó megmentésében vett részt, egészen az utolsó pillanatig, 1945 januárjában történt őrizetbe vételéig, majd a Szovjetunióba szállításáig és bebörtönzéséig.

A magyarországi küldetés

Az amerikai zsidóság szervezeteinek pénzügyi támogatását élvező magyarországi humanitárius akció kezdete előtt, még Stockholmban Wallenberg találkozott a béketapogatózásokban kulcsszerepet játszó Böhm Vilmossal és Gellért Andorral. Az angol és orosz titkosszolgálati körökkel is bizalmi viszonyban álló Böhm Vilmostól és az amerikaiakkal szoros kapcsolatokat kiépítő Gellért Andortól tájékoztatást kapott a budapesti belpolitikai helyzetről, a magyar ellenzék és a magyar ellenállás állapotáról és a megérkezést követően személyesen felkeresni javasolt személyekről is.

Már az érkezését követő héten alaposan és pontosan feljegyezte a május közepe óta zajló deportálásokat, a magyarországi zsidóság elpusztítása céljából kibővített auschwitzi megsemmisítő tábor működését, a kívülről fürdőnek álcázott gázkamrák és a holttestek elégetésére szolgáló krematóriumok pokoli világát.

Wallenberget megdöbbentette a magyarok közömbössége, passzivitása és a felelősség hárítása. „A legtöbb magyar, akivel az ember beszél, szégyenli a történteket és azt állítja, hogy a brutalitásokban magyaroknak nincs részük, azok kizárólagosan a németeket terhelik. Ez azonban nem igaz.”  A náci Németország felelőssége megkérdőjelezhetetlen, azonban a Wallenberg Magyarországra érkezését megelőző napokban Horthy elmozdításának, majd a budapesti zsidóság deportálásának céljából szervezett csendőrpuccsot katonai erővel sikeresen megakadályozó Koszorús Ferenc akciója bizonyítja a legjobban, hogy a németek a kormányzó és a magyar hadsereg ellenében, a magyar csendőrség támogatása, a magyar közigazgatás részvétele nélkül nem lettek volna képesek deportálni a vidéki és a Budapest környéki magyar zsidóságot.

A szálak összeérnek

Wallenberg Budapestre érkezésének első pillanatától kezdve nagyon komoly szervezőmunkát végzett, jól felépített, hatékony apparátust működtetett, és minden megbeszélésén határozottan, okosan és bátran tárgyalt, melyek során közvetlen munkatársai mellett segítségére voltak korábbi nemzetközi kereskedelmi és üzleti tapasztalatai is. Minden minisztériumban, minden fegyveres testületnél, még a kegyetlenségükről és kíméletlenségükről hírhedtté vált nyilas hatóságoknál is igyekezett az ellenállástól kapott információk alapján az embermentést támogató személyeket találni, bizalmi kapcsolatokat kiépíteni, és hol ígérgetéssel, hol fenyegetéssel, hol vesztegetéssel, de a nemes cél érdekében őrült tempóban és hatékonyan dolgozott.

A svéd Honi Gárdában (Hemvärnet) szerzett tapasztalatait is hasznosítani tudta: édesanyjának írt egyik levelében említi, hogy a városban nem biztonságos közlekedni, mert a brigantik és banditák szabadon grasszálnak az utcákon, de ő nem futamodik meg, hanem vállalja, sőt nemegyszer élvezi is a harcot.

A budapesti zsidók megmentése érdekében együttműködött a többi semleges követség, elsősorban a Carl Lutz vezette svájci követség, az Apostoli Nunciatúra, a Nemzetközi Vöröskereszt, a Svéd Vöröskereszt és a Zsidó Tanács munkatársaival is.

Wallenberg szoros kapcsolatokat épített ki a német megszállás, majd különösen a sikertelen kiugrási kísérletet követő nyilaspuccs és nyilasterror következtében is megerősödő magyar nemzeti ellenállás fontosabb szervezeteivel, így a Magyar Függetlenségi Mozgalomnak, a Magyar Frontnak, a Magyar Nemzeti Felkelés Felszabadító Bizottságának és a Magyar Hazafiak Szabadság Szövetségének a nyugati és keleti irányban történő béketapogatózásokban is aktív szerepet vállaló képviselőivel.

Soós Géza és az auschwitzi jegyzőkönyv

Kiemelkedően fontos volt Wallenberg Soós Gézához fűződő viszonya. Soós a Külügyminisztérium kulturális osztályán, többek között a svéd és a svájci ügyek referenseként dolgozott, az auschwitzi jegyzőkönyvet lefordíttatta, majd Horthyhoz és Komoly Ottóhoz eljuttatta, benne volt a Magyar Függetlenségi Mozgalom vezetőségében, és protestáns egyházi szervezeteken keresztül az embermentésbe is aktívan bekapcsolódott. „Soósnak svéd jelrendszere van, és mindent a svédek intéznek” – olvasható az angolszász Szövetségesek olaszországi főhadiszállására küldött táviratban, amely egyszerre feltételezi a magyar nemzeti ellenállás és az amerikai OSS együttműködését, valamint a svéd követségnek és Wallenbergnek az ellenállás és a Szövetségesek közötti közvetítő és kapcsolattartó szerepét.

Ocskay, a „magyar Schindler”

A magyarországi embermentés kiemelkedő alakja, Ocskay László, a MAORT-hoz ezer szállal kötődő, amerikai érdekeltségű Vacuum Oil alkalmazásában állt, és munkaügyben sokszor megfordult Papp Simon Gresham-palotában lévő irodájában is. Az első háborúban hősiesen harcoló és megsebesülő, a tartalékos tiszti rendfokozatához mindvégig ragaszkodó, majd később a gyors ütemben fejlődő olajszakmában elhelyezkedő, a pesti szalonokban és a pesti éjszakában is tapasztaltan mozgó Ocskay, barátja, a Pesti Izraelita Hitközség vezető tisztségviselője, dr. Wilhelm György ügyvéd kérésére tartalékos századosként elvállalta a 101/359. számú munkaszolgálatos század, a híres ruhagyűjtő kisegítő munkásszázad vezetését.

A Honvédelmi Minisztérium XI. Csoportfőnöksége által létrehozott ruhagyűjtő század feladata az elhasználódott katonai ruházat, így a Honvédelmi Minisztérium alá tartozó munkaszolgálatos századok ruházatának állandó pótlása, javítása, felújítása volt. A ruhagyűjtő század 1944 novemberében a belvárosi Dohány utcából a Pesti Izraelita Hitközség Fiú- és Leánygimnáziumának Abonyi utcai épületébe, Zuglóba költözött. Az épület a Friedrich Born irányításával működő Nemzetközi Vöröskereszt magyarországi szervezetének oltalma alatt állt, így a ruhagyűjtő század tagjai, valamint a szabóság, a fehérneművarroda és a cipőjavító műhely női alkalmazottai is viszonylagos biztonságban élhettek itt a nyilashatalom ideje alatt.

Ocskay fáradhatatlanul dolgozott, bújtatta, élelmezte, oltalmazta az üldözött zsidókat, határozott fellépésének köszönhetően egy esetben még az épületbe betörő nyilasokat is sikerült távozásra bírnia. Ocskay Lászlónak köszönheti az életét a háború utáni évek legnépszerűbb konferansziéja, Kellér Dezső és Békeffi István, a később a Gresham-palotában lakó kabarészerző, a konferanszié Békeffi László rokona is. Békeffi István tagja volt a ruhagyűjtő század különleges egységének is, mely a Nemzetközi Vöröskereszt T-szekciója néven vált ismertté. Az egység aktívan bekapcsolódott az embermentésbe, élelemmel, gyógyszerrel és ruhával látták el a zsidó gyermekotthonok, a védett házak és a gettó lakosságát. Az óbudai téglagyárból és a józsefvárosi pályaudvarról vasúton, majd gyalog a hegyeshalmi határ felé étlen-szomjan, meleg ruha nélkül a halálmenetekben szállított és terelt zsidók közül is minél több személyt igyekeztek kimenteni és a fővárosba visszajuttatni.

Komoly Ottó, a gyerekek megmentője

Szintén a Nemzetközi Vöröskereszt keretei között, az amerikai Joint támogatásával tevékenykedett a gyermekvédelmi akciók koordinálását és lebonyolítását végző, a cionista Komoly Ottó vezette, a T-szekcióval szorosan együttműködő A osztály is, melynek egyik irodája a Gresham-palotában, a Mérleg u. 4. szám alatt kapott helyet. Itt volt a gyermekotthonok nyilvántartási és beutalási központja, de a halálmenetekből megszökött vagy kimenekített személyek is meghúzódhattak itt egy éjszakára, amíg nem sikerült számukra vöröskeresztes igazolványt vagy svájci védlevelet szerezni és biztonságosabb menedéket keresni.

Komoly Ottónak szintén kiemelkedő szerepe volt a budapesti zsidóság megmentéséért vívott küzdelemben. Mint az első háború kitüntetett katonája, tartalékos századosként mentesült a zsidótörvények alól, az embermentés érdekében kapcsolatokat épített ki a politika legfelsőbb köreivel is. Kapcsolatban állt a keresztény történelmi egyházak képviselőivel, a semleges államok követségeinek tagjaival, a nemzeti ellenállás fontosabb szereplőivel, a hadseregnek és a csendőrségnek a németek győzelmében már nem reménykedő, és a nyilasokkal nem rokonszenvező tagjaival is. A Komoly Ottó vezetésével működő Nemzetközi Vöröskereszt A osztálya – a Sztehlo Gábor evangélikus lelkész irányításával működő B osztályhoz hasonlóan – budapesti épületek sokaságában több ezer zsidó gyerek védelméről gondoskodott, és a több száz alkalmazott a vöröskeresztes papíroknak köszönhetően viszonylagos biztonságban élhetett a kegyetlen és embertelen nyilasterror legsötétebb hónapjaiban is.

Mikó Zoltán, az embermentő katona

Az embermentést aktívan támogató fegyveres magyar nemzeti ellenállás legfontosabb fedőszerve az október 15-i nyilaspuccs és hatalomátvétel után létrehozott Kisegítő Karhatalmi Alakulat (KISKA) volt. A KISKA az alapítók szándékai szerint a front mögött a nyilas karhatalommal együttműködő tartalékos katonai alakulat lett volna, mely segít fenntartani a rendet, és a betörő szovjet hadsereg ellen a budapesti utcai harcokban is bevethető lenne. A KISKA és a szintén a „fehér partizánok” bevetésének céljából létrehozott Fővezérségi Különleges Csoport megszervezésével a korábban a légierőnél szolgálatot teljesített, teljes mértékben megbízhatónak tűnő Mikó Zoltán vezérkari századost bízták meg.

Mikó azonban ekkor már szoros kapcsolatban állt a magyar nemzeti ellenállás katonai vonalával, és aktívan bekapcsolódott a Magyar Nemzeti Felkelés Felszabadító Bizottság munkájába. A minden magyar náciellenes ellenállási szervezet összefogásának szándékával 1944 őszén Bajcsy-Zsilinszky Endre elnökletével, katonai vonalon Kiss János altábornagy vezetésével létrehozott MNFFB irányítóit 1944. november 22-én letartóztatták. Kiss János altábornagyot, Nagy Jenő ezredest, Tartsay Vilmos vezérkari századost december 8-án a Margit körúti fogházban, Bajcsy-Zsilinszky Endrét december 24-én Sopronkőhidán kivégezték.

Mikó elkerülte a lelepleződést és a letartóztatást, és katonai vonalon tovább szervezte az ellenállást. Minden budapesti kerületben igyekezett KISKA-egységeket létrehozni, melyek hivatalosan a nyilasok támogatására és a főváros védelmére szerveződtek, valójában azonban a náciellenes magyar ellenállás legfontosabb katonai bázisát képezték. Mikó személyesen is részt vett a Görgey-zászlóalj és a Táncsics-zászlóalj alapításában, melyeknek a tagsága a hadseregből megszökött fiatal katonákból, náciellenes egyetemistákból, valamint a munkaszolgálatból megszökött zsidókból állt. E zászlóaljak és a KISKA többi egységének legfontosabb feladatai közé tartozott a budapesti zsidóság mentésébe aktívan bekapcsolódó Apostoli Nunciatúra, a Nemzetközi Vöröskereszt és a semleges államok, elsősorban Svájc és Svédország diplomáciai fennhatósága alatt álló személyek, épületek és intézmények védelme.

A KISKA zuglói egysége nem véletlenül költözött az Ocskay László vezetésével az Abonyi utcai Zsidó Gimnázium épületében működő és a Nemzetközi Vöröskereszt védelmét élvező ruhagyűjtő század közvetlen közelébe. A KISKA XIV. kerületi egységének kiemelt feladatai közé tartozott ennek a háznak, és a többi zuglói védett háznak, így az embermentésbe aktívan bekapcsolódó Szociális Testvérek Schlachta Margit vezette zuglói rendházának fegyveres védelme is. Szintén a Szociális Testvérek rendjének tagja volt az 1944. december 27-én a nyilasok által a Dunába lőtt Salkaházi Sára is.

Raoul Wallenberg nem a magyarországi embermentés félszeg, gátlásos, magányos alakja volt tehát, hanem egy kitűnően szervező, bátran és ügyesen tárgyaló, fáradhatatlanul, sikeresen és hatékonyan dolgozó igazi csapatkapitány. A csapat pedig a magyarországi ellenállás és embermentés legnagyobb alakjaiból állt.