Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
Robert Pattinson még meg sem született, nem jártak kézről kézre vámpíros szerepjátékkönyvek, az emberek mégis már több ezer éve is rettegtek a vérfarkasoktól. Honnan vették, hogy egyáltalán léteznek?
Hogyan képzelünk el egy farkasembert? Úgy, ahogy azt a tinik által oly hőn szeretett Alkonyat-sorozatban láthattuk? Miért mindig csak férfi változhat át farkassá a képzeletünkben, nő pedig sohasem? Vajon mivel táplálkozik? Kerüli-e az embereket, vagy épp vadászik rájuk? Tényleg felnevelhet egy farkasfalka egy emberkölyköt? Ilyen és hasonló kérdések már több száz évvel ezelőtt is foglalkoztatták az emberiséget. A titokzatos, kiválóan vadászó, a mezőgazdaságban dolgozókat fenyegető farkasfalkák önmagukban is elég misztikusak voltak ahhoz, hogy történeteket találjanak ki róluk, vagy más alapja van a vérfarkasos rémmeséknek?
Már a görögök is hittek benne
Mielőtt azon kezdenénk bosszankodni, hogy a vérfarkasokat csak modern korunk találta ki némi kellemes borzongás reményében, rá kell döbbennünk, hogy az efféle legendák már időszámításunk előtt is léteztek. Az ókori görögök már 2500 évvel ezelőtt azt pletykálták a neuri törzs tagjairól, hogy évente egy alkalommal farkasemberekké változnak. Hérodotosz és később Platón is megemlíti a vérfarkasokat. Ahogy teltek az évszázadok, már összekapcsolták a szörnyeket a holdtöltével, és a középkori mendemondákban már rendre ilyenkor változtak át az emberek gonosz négylábúvá. A boszorkányüldözés időszakában annyira felerősödött a farkasemberekhez kapcsolt félelem, hogy a gyanús férfiakat elfogták, börtönbe vetették, kínok között vallatták, és bíróság előtt ítélték el.
Csak óvatosan a sörrel!
Nem menekültek azok, akiket egyébként is gyilkossággal vagy más, ijesztő bűnténnyel vádoltak: aki képes ilyen szörnyűségekre, az akár át is változhat éjszakánként vérfarkassá, ki tudhatja? Ugyanakkor a kínzással kicsikart vallomások nem az igazságtartalmukról voltak híresek. Szerencsétlen Peter Stumpp (más forrásokban Stubbe) egyszerű németországi földműves volt az 1500-as évek második felében, amíg meg nem vádolták. Fogva tartása ideje alatt már bevallotta, hogy ő a bedburgi vérfarkas, farkasbőr öve segíti a nagy átalakulásban, és vérengző fenevadként több mint egy tucat gyereket és két terhes nőt ölt, illetve evett meg. Nem is részleteznénk, milyen kegyetlen módszerekkel végezték ki 1589-ben. Fejét végül egy igazi farkas holttestéhez illesztették, és kiállították a köztéren mintegy figyelmeztetésként mindenkinek, aki az átváltozást fontolgatja.
Az 1700-as évekig tartott ez a bolondéria, addig a nők boszorkányként, a férfiak vérfarkasként álltak bíróság elé koholt vádak alapján. Minden olyan alkalommal, amikor a valóban létező, vadon élő farkasok elraboltak egy-egy haszonállatot, vagy éhségükben gyerekre, házakra támadtak, a vérfarkasokkal kapcsolatos legendák, félelmek felhorgadtak, s a sértettek felelőst kerestek. Jaj volt annak a férfinak, akit egyébként sem kedveltek, összenőtt szemöldökkel, vagy az átlagnál dúsabb testszőrzettel rendelkezett! Nem volt tanácsos a megölt igazi farkas bőrét sem megőrizni, az óskandináv és izlandi legendák szerint ennek felöltésével lehetett átváltozni. Akit pedig azon kaptak, hogy ismeretlen eredetű sört iszik, máris bajba került. A népi hiedelmek ugyanis úgy tartották, hogy az átváltozáshoz különleges eljárással főzött sör, farkasbőrből készült öv vagy farkas mancsnyomában összegyűlt esővíz szükséges.
Esetenként pedig elegendő volt egyszerűen a gyűlölet. 1685-ben az ansbachi hercegség lakói meg voltak róla győződve, hogy rosszindulatú, gonosz polgármesterük vadászik rájuk farkas alakban – az nem zavarta meg az embereket, hogy az említett polgármester meghalt. Biztosak voltak benne, hogy kiszállt a sírból, és vérfarkasként kínozza őket. Végül a vadászat eredménnyel zárult: egy valódi farkas garázdálkodott a környéken, akit elkaptak, megöltek, s hogy biztosan halott is maradjon, férfiruhába öltöztetve fellógatták egy póznára. Úgy vélték, ezzel egykori vezetőjük szellemétől is megszabadultak.
Kigyógyítunk, ne félj!
Ha felmerült az emberekben a gyanú, hogy vérfarkas lakik a köreikben, nem voltak szívbajosak. A vádlottba azonnal kést vágtak, hogy lássák, belül is szőrös-e, s ha úgy találták, hogy az, már vitték is a fogdába. Ott aztán bizonyos esetekben rosszabb eljárás várt rá, mint a kínvallatás. A kigyógyítás folyamatához ugyanis hozzátartozott a farkasfűként is emlegetett, erősen mérgező sisakvirágból készült főzet vagy ecet itatása, a fejbőr eltávolítása, szélsőséges mennyiségű vér kieresztése a testből, vagy farkaskarommal történő szurkodás. A vádlott természetesen a legtöbb ilyen eljárásba belehalt. Amennyiben mégsem, ezüst késekkel, később ezüstből készített puskagolyóval ölték meg. Nagyon kevesen maradhattak életben a vádlottak közül. Közéjük tartozott a francia Jacques Roulet, akit sebesülten és félmeztelenül találtak meg nem messze egy farkasok által megcsonkított holttesttől. Letartóztatása után Roulet bevallotta a gyilkosságot, és nem tagadta, hogy vérfarkas lenne. Mielőtt azonban megölték volna, fellebbezett az ítélet ellen, beszámíthatatlannak nyilváníttatta magát, és megúszta kétévnyi bolondokházával, no meg szigorú vallásos oktatással.
A farkas is lehet nemesi származású
A középkorban elképzelt vérfarkasok annyiban különböztek modern utódaiktól, hogy emberi alakban intelligensnek, akár békésnek is tartották őket. Úgy gondolták, az agresszió csak akkor tör elő belőlük, amikor farkassá változnak. Nem minden nép ragaszkodott a teliholdhoz sem, vérfarkassá válhatott valaki csupán amiatt, mert elátkozták, mert felfedetlen bűn miatt bűnhődik, vagy aimán mert boszorkány. S mielőtt azt hinnénk, a témában történő találgatás, történetmesélés csak a parasztokra volt jellemző, megemlítjük, hogy az izgalmas sztorikat uralkodók és nemesek is szívesen hallgatták, köztük IV. Ottó német-római császár is. Sőt, a középkori vérfarkastörténetek legtöbb alakváltója arisztokrata származású volt.
A magyar farkasok
Hazánkban a többi országhoz hasonlóan szintén megtalálhatók a vérfarkaslegendák a történelemben. Nálunk jellemzően a dunántúli régióban éltek ilyen szörnyek, akik még csecsemőkorukban megkapták a farkassá válás képességét – ehhez szülői, bábai bántalmazásra vagy valamilyen átokra volt szükség. A legenda szerint az elátkozott gyerek hétéves korában kezd vadászni éjszakánként, és ő maga dönti el, mikor vált emberi vagy állati alakra. Felnőtt ember is vérfarkassá válhatott vadrózsatüske és nyírfaabroncs segítségével – bár nemigen érte meg az átváltozás, hiszen amikor a boszorkányokat üldözték, ugyanakkor vérfarkasokra is vadásztak.
Mi lehetett a legenda alapja?
Számos olyan betegség létezik, ami hasonló tünetekkel jár, mint amilyeneket korábban a vérfarkasoknak tulajdonítottak. Az egyik a hipertrichózis, ami rendellenesen sűrű szőrnövekedést eredményez az egész testen, s így az illető könnyen egy állathoz hasonlítható. A porfíriában szenvedő fényérzékeny betegeknek fogaik hegyesebbek lehetnek a szokásosnál, bőrük sápadt, rohamokat kaphatnak, s mivel nem bírják elviselni a napfényt, általában sötétben, esténként mennek ki a házukból. Egyes kutatók szerint a veszettség is alapot adhatott a legendáknak, hiszen olyankor az illető egy állat harapása után maga is kiszámíthatatlan viselkedésűvé válik. A pszichiátria pedig nyilvántart egy klinikai lycanthropia nevű betegséget, amelynek az a lényege, hogy az illető állatnak, esetenként vérfarkasnak képzeli magát.
A vérfarkasok üldözésének lényeges eleme volt az az emberi vágy, hogy kapcsolatot találjanak az ember és a viselkedés, a külső megjelenés és az erkölcstelenség között. A bűnüldözésért felelős szervek, az orvosok és a tudósok együttesen próbáltak magyarázatot találni arra, miért lesz valaki gyilkos, viselkedik erőszakosan vagy deviánsan. Hosszú idő telt el, mire belenyugodtak, hogy ezért boszorkányság és gonosz farkasvér sem felel.
