Miért akarták lefejezni Kazinczy Ferencet?

Nem lehetünk elég hálásak Kazinczy Ferencnek a magyar irodalmi életben, a nyelvújításban, a művészet és a stílus fejlesztésében végzett munkásságáért. Emellett prózát és verseket is írt, fordított, a Magyar Tudományos Akadémia tagjaként dolgozott. De akkor kik és miért akarták megölni?

260 évvel ezelőtt jött a világra Kazinczy Ferenc művelt és felvilágosult köznemesi családba: apja táblabíró volt, anyai nagyapja Bihar vármegye főjegyzője, országgyűlési követe. A kisfiút élete első éveiben e nagyapa gondjaira bízták, így korán megismerkedett a hazai viszonyokkal, a magyar kultúrával. Tanulni a debreceni református kollégiumba, később Késmárkra, végül Sárospatakra került, ahol jogot tanult. Művelt, kifejezetten olvasott, több nyelven beszélő, az antik kultúrák és a műfordítás iránt érdeklődő, szerteágazó tudású fiatalember vált belőle. Ilyen családi háttérrel ezt is várták tőle.

Az ifjú iskolaalapító

Kazinczy eleinte ügyvédbojtárként dolgozott, közben járt-kelt az országban, időként Bécsbe is kijutott. Itthon ismerte meg első szerelmét, Rozgonyi Erzsébetet, aki később nagyon fontos szerepet játszott a már bajba jutott férfi életében. Ezekben az években Kazinczy tovább képezte magát a művészetekben, és olyan emberekkel kötött barátságot, mint Baróti Szabó Dávid, Révai Miklós, Orczy Lőrinc báró vagy Ráday Gedeon. Művelődött, olvasott, fordított, maga is írt, első könyvét édesanyja nyomására apja halála után nem sokkal már kiadták. Közben Kazinczyból jegyző lett, később tanfelügyelő – ekkor ismerkedett meg behatóbban a magyar oktatási rendszerrel. A tíz hozzá tartozó vármegyében több mint kétszáz iskolát alapított. Senkinek nem lehetett problémája vele, ennek ellenére vallása miatt II. Lipót 1791-ben fölmentette hivatalából. Ez azonban nem jött rosszul Kazinczynak: végre csak és kizárólag az irodalommal foglalkozhatott. 

Kazinczy 31 évesen
Kazinczy 31 évesenFotó: Unknown / Wikimedia Commons

Forradalom mindenáron?

Szépirodalmi műveket fordított, írt, adott ki, irodalmi mozgalmakat szervezett, 1787-ben Baróti Szabó Dáviddal és Batsányi Jánossal együtt létrehozta a Magyar Museum című folyóiratot. Három évre rá az Orpheus című saját folyóiratot is megalapította, Budán pedig a nemzeti színészet szervezésében vett részt, és egyértelművé vált, hogy ez az ifjú nemcsak érti az irodalmat és a művészeteket, de új utakra is képes vinni a hallgatóságát. Nem állt tőle távol a forradalmi hév, sok francia művet olvasott ezzel kapcsolatban, a szabadkőművesek után pedig a Rózsa Rend és jakobinusok társasága is befogadta. Végül ez utóbbi lett a veszte.  

Kazinczy, az összeesküvő

Az irodalmár 1791-ben bécsi utazása során ismerkedett meg Hajnóczy Józseffel, akinek hatására végül a jakobinusok közé állt. Hajnóczy eleinte nem akart mást, mint ügyvédként, újságíróként megreformálni Magyarországot. Ebben nem más volt a jó barátja, mint Martinovics Ignác, akivel együtt kerültek a franciák hatása alá, illetve terveztek hasonló diktatórikus rendszert a Habsburg Birodalom helyett. A cél a gondolat és a sajtó szabadsága, a papság befolyásának csökkentése, politikai és társadalmi újítások bevezetése volt. 1794-ben Kazinczy csupán annyit tett, hogy tartotta a csoporttal a kapcsolatot, és lemásolta az összeesküvők kátéját, azaz a bécsi udvar ellen uszító elképzelések írásos bizonyítékát. Hiába volt azonban ekkorra a magyar irodalom vezéralakja, hiába volt a felkelés gyenge és szinte teljesen hatástalan, a büntetést nem kerülhette el.

Donát János festménye Kazinczyról
Donát János festménye KazinczyrólFotó: Magyar Elektronikus Könyvtár / Wikimedia Commons

Csoda, hogy nem fejezték le

A császár emberei hamar lenyomozták a Martinovics-féle összeesküvést, majd őrizetbe vettek mindenkit, aki kapcsolatban állhatott velük – így Kazinczyt is. Családi otthonából viszik el éjszaka, édesanyja közben anyaoroszlánként ordít. Kazinczy nem tudott tagadni: egyik társa terhelő vallomást tett ellene. 1795 májusában a király Hajnóczy Józsefet, Martinovics Ignácot, Kazinczy Ferencet és az összeesküvés fő vezetőit teljes vagyonvesztésre és fővesztésre ítélte. A leendő nyelvújító rokonsága ezt hallva bevetette befolyását, és I. Ferencnél kért kegyelmet. Bár a magyar bíróság halálra ítélte Kazinczyt, a király levelének hatására sem vagyonától, sem életétől nem fosztották meg, csupán hat évre börtönbe került. Előtte viszont végig bizonytalanságban tartották, olyannyira, hogy amikor erős orrvérzéssel és halálfélelemmel küszködve bírái elé állították, még akkor is azt hitte, a kivégzése napja jött el.

A rabság évei

Kazinczy végigjárta Brünn, Spielberg, Kufstein és Munkács börtöneit. Spielbergben volt a legrosszabb sora, ott olyan nedves, egészségtelen, föld alatti tömlöcbe dugták, hogy súlyosan megbetegedett. Végül sikerült felgyógyulnia, de amikor legfontosabb eszközeitől, a tolltól, tintától és papírtól megfosztották, akkor saját vérével is képes volt jegyzetelni. Egyébként egyetlen elfoglaltsága a műfordítás és a naplóírás volt – ez utóbbit Fogságom naplója címmel később ki is adta. Idővel, még Spielbergben javultak a körülményei, tömlöc helyett már szobát kapott, abban pedig könyveket. Végül 1801-ben szabadult királyi kegyelemmel. Élelmezését, egyéb költségeit a családja intézte, de első szerelme, Rozgonyi Erzsébet is segítette.

Kiszabadult, de újra kellett építenie a karrierjét

Hiába térhetett vissza otthonába, becsületét és az elvesztegetett éveket nem adhatta vissza neki senki. Széchenyi Ferenc és Festetics György megszakította vele a kapcsolatot, ahogy sok más nemes is, de Csokonai Vitéz Mihály például továbbra is szívesen találkozott vele. Hivatalba sem ülhetett, kénytelen volt igen szerény megélhetést biztosító munkákat elvállalni. Családjával sem volt felhőtlen a kapcsolata, örökösödési vitákba keveredett, édesanyja, több testvére is elégedetlen volt vele, mert irodalmi kedvteléseit nem tekintették igazi – főleg nem jövedelmező – munkának, írókból, költőkből álló társaságát pedig nemesi családhoz méltatlannak ítélték. Végül anyja csak egy Sátoraljaújhely melletti kis birtokot adott neki lakhelyül, amit Kazinczy nevezett el Széphalomnak. 1804-ben Kazinczy ezt tetézte azzal, hogy nem azt a vagyonos nőt vette feleségül, akit anyja szánt neki, hanem a kisebb hozománnyal érkező Török Zsófiát, becenevén Sophie-t. 

Nyolc gyermekük született, volt hát kit eltartani, ám Kazinczy végig anyagi problémákkal küszködött a fogság alatt felgyűlt adósságok rendezése miatt. Végül a könyvtárát adta el, hogy pénzhez jusson, és közben megörökölt birtokrészeit zálogosította el, 1821-től pedig könyvtárosi állást vállalt, hogy fennmaradjanak. „Képzelhetetlenül szegényen élek” – írta még 1821-ben is.

A nyelvújító idős korában
A nyelvújító idős korábanFotó: Johann Nepomuk Ender / Wikimedia Commons

Újabb háború, ezúttal a magyar nyelv ügyében

Kazinczy soha nem tett le arról, hogy megújítsa a magyar irodalmat és a nyelvet. Miután kiszabadult, ezt tekintette élete fő céljának. Széphalomról nemigen volt lehetősége utazgatni, hát a világot húzta közelebb magához, annyira, hogy ő lett a magyar irodalom központi alakja. Kiterjedt levelezést folytatott hazánk szinte összes jeles irodalmi alakjával, az ifjú írók, költők tőle kértek véleményt műveikről, emellett tanulmányokat, cikkeket írt a témában, felhívta a figyelmet a nyelv elmaradottságára. Olyan, korábban tájnyelvi szavakat emeltek az ő hatására a köz- és az irodalmi nyelvbe, mint a betyár, a hullám, a bozontos, a burgonya, a hanyag, a pata, a sejt vagy a zamat. A füzet, az egyesület, a kedvenc, a szellem, a keringő, az alkalom, a szorgalom, a hálás, a részvét, az évszak, a magány, a tökély vagy a dereng, a mulaszt, az angol, a szórakozik, a könnyelmű, a lazít, a fogalom, a vonal, a hullócsillag, az anyanyelv, a hőmérő, a dacos vagy az árnyék szavakat is Kazinczyéknak, azaz a neológusoknak köszönhetjük.

Ám ez nem volt elég, tovább sürgette új kifejezések meghonosítását, a szókincs bővítését, a választékos nyelvhasználatot, az ízlés finomítását, a nehézkes, idejétmúlt nyelvjárások lecserélését, és ehhez akár jobb külhoni példákat is alapul vett volna. Ebben viszont nem mindenki értett vele egyet: az ellenzők, azaz ortológusok közé tartozott Csokonai Vitéz Mihály és Kisfaludy Sándor is. Hamar nyilvános vitákig fajult a helyzet, Kazinczy a szépség mellett szállt síkra, és ebben olyan nagyságok támogatták, mint Kölcsey Ferenc, az ellenpárt viszont idegenszerűnek és helytelennek találta ötleteit. 1813-ban Mondolat címmel gúnyiratot is kiadtak, ami kifigurázta Kazinczy minden túlzó ötletét, mire Kölcsey Ferenc és Szemere Pál megírták a nem kevésbé gúnyos választ. Idővel aztán a két tábor elkezdte keresni a konszenzus lehetőségét, és már nem egymás ellen, hanem a nyelvért magáért kezdtek harcolni. Végül fő eredményként 1832-ben megjelent az első magyar helyesírási szabályzat, ami már a nyelvészet és az irodalom szoros kapcsolatát bizonyítja. Kár, hogy a fő nyelvújító ezt már nem érhette meg. 

Az utolsó évek

Kazinczy eddigre már a magyar írók vezéreként élt és alkotott, ezt jól mutatja, hogy 1828-ban részt vett a Magyar Tudományos Akadémia alapszabályainak kidolgozásában, és a történelmi osztályba is felvették, fizetéssel. Emellett továbbra is írt, fordított, akadémiai gyűléseken vett részt, és mindenütt  ünnepelték, tisztelték, becsülték. Amikor 1831-ben kolerajárvány tört ki, és Kazinczy is áldozatául esett, őszintén gyászolták. Kölcsey Ferenc mondott róla emlékbeszédet, gyűjtést szerveztek gyermekei megélhetésének biztosítása érdekében, meg nem jelent műveit, levelezéseit, melyek fontos kor- és kultúrtörténeti dokumentumok, sorra kiadták. Gyerekei közül Kazinczy Lajos honvédezredes vált híressé mint az 1848-as szabadságharc egyik vértanúja.

Mustra