Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
Mitől függ, hogy egy illatot kellemesnek vagy taszítónak érzel? A parfümipar és a tudomány hosszú ideje keresi a választ erre a kérdésre, de nagyrészt még mindig a sötétben tapogatózunk.
A parfümipar évente 70 milliárd dolláros bevételt produkál világszerte – ami egyrészt azt jelenti, hogy a kérdés fontos, másrészt pedig hogy azért vannak támpontjaink a válaszadáshoz. Pszichológusok, neurológusok és a mesterséges intelligencia kutatói együtt próbálják megfejteni az emberi szaglás titkát – ebbe a témába ásta bele magát a New Scientist szerzője.
Korábbi élményeink és előfeltevéseink is szerepet játszanak
A szaglás a tudomány által legkevésbé feltárt emberi érzék, ami különösen annak fényében furcsa, hogy mekkora jelentőséget tulajdonítunk neki. Nemcsak parfümök, de különböző illatgyertyák, szappanok, aromás tusfürdők, megannyi más kozmetikai készítmény gondoskodik arról, hogy ne csak a környezetünk legyen kellemes illatú, de mi magunk is.
Úgy tűnik, hogy a „jó illat” fogalma részben kultúrafüggő. Egy parfümszakértő szerint például Európában az ánizs gyakori összetevőnek számít a különböző illatszerek esetében, míg Észak-Amerikában senkinek sem jutna eszébe ezt használni bármibe csak azért, hogy kellemes illata legyen.
Másrészt az is biztosnak látszik, hogy az illat megítélése nagy részben az előzetes személyes tapasztalataink függvénye. A többi érzékünkkel ellentétben a szaglás szoros kapcsolatban áll a limbikus rendszerrel, ami az agy emlékezésért és érzelmekért felelős része. Ennek köszönhető, hogy az egyes szagokat a hozzájuk köthető emlékekhez kapcsoljuk hozzá. Ha az édesanyánk gyerekkorunkban szegfűszeget tett a finom almás pitébe, akkor a szegfűszeg illata egész életünkre kellemes élményként marad meg bennünk – magyarázza Charles Sell, a Givaudan illatszermárka egykori kutatója. A szegfűszeget azonban fogorvosok is használják – tehát ha valakinek például egy horrorisztikus fogműtét volt a meghatározó élménye a szegfűszeggel kapcsolatban, akkor valószínűleg egész életében viszolygást fog kelteni benne a fűszer.
Sell véleményét számos kollégája osztja. Sőt, a szakemberek még ennél is továbbmennek: azt állítják, hogy az agyunk becsapható, és gyakran előzetes feltevéseink és berögzült előítéleteink alapján osztályozunk egy illatot. Egy kísérlet során például ugyanazt a csípős szagot kellemesnek találták azok az alanyok, akiknek a kutatók azt mondták, sajtot szagolnak, míg viszolygást keltett azokban, akik úgy tudták, használt zokni szagát érzékeli az orruk.
Illatmolekulák és szaglóreceptorok
A kérdés természetesen ennél jóval összetettebb. Míg a látás vagy a hallás esetében érzékeinknek egy szűk fény- vagy hangtartományt kell feldolgoznia, szaglószervünknek szinte végtelen mennyiségű illatmolekula felismerésével kell megküzdenie. Az emberi orrban több mint négyszáz különböző típusú szaglóreceptor található, amelyek a szaglásért felelős receptorsejteken helyezkednek el. Ezek feladata a belélegzett molekulák által kiváltott ingerek feldolgozása és az információ továbbítása az agyba. Mindegyik receptor más-más illatmolekula felismeréséért felelős. Az egyes molekulák egy vagy akár több típusú receptort is aktiválhatnak egyszerre. Amit mi illatként fogunk fel, valójában egy adott, gyakran bonyolult kombináció szerinti receptoraktiválódási minta.
Még összetettebb a dolog, ha figyelembe vesszük, hogy mindannyian más-más receptorrepertoárral rendelkezünk – vagyis a szaglás egyénenként változó. Azok például, akik az OR6A2 receptor bizonyos típusával rendelkeznek, jobban kedvelik a koriander illatát, mint mások. A legtöbb esetben az illat intenzitása is szerepet játszik abban, mennyire érezzük kellemesnek vagy taszítónak. Minél erősebb a szag, annál kevésbé imponál. Az egyes emberek szaglóreceptorai közötti különbség főként abban jelentkezik, hogy mekkora illatintenzitást képes elviselni az ember, és mi az a pont, amitől kezdve már kellemetlennek érzi a szagot.
Persze a szaglásban nem csak a receptorok játszanak szerepet. Az orrüreget borító nyálkahártyában található enzimek például gyakran már azelőtt módosítják az adott illatmolekulát, mielőtt az elérne a szaglóreceptorokhoz. Gyakran ennek köszönhető, hogy egyes emberek ugyanazt az illatot teljesen másként fogják fel – az adott személyek szaglása közötti különbség nem a receptorokban, hanem az enzimekben rejlik.
Nagyobb molekula = kellemesebb illat
Az illatszeripar természetesen évszázadok óta arra a kérdésre próbál válaszolni, hogy melyek azok a szagok, amiket az emberek többsége kellemesnek talál. Vajon az adott illat molekuláris szerkezete alapján megállapítható-e, mennyire lesz sikere a piacon? Egy korábbi izraeli kutatásban 185 résztvevőt kértek meg rá, hogy rangsoroljanak kilencven különböző illatot. Összehasonlítva az azokban található molekulák formáját, számát és egyéb tulajdonságait, a tudósok megállapították, hogy a nagy többség által kellemesnek talált illatok összetevőinek több közös jellemzője is van.
Általánosságban: a nagyobb méretű, összetettebb molekulák feleltek a pozitívabb illatélményért, míg a kisebb, egyszerűbb részecskék következményei az orrfacsaró szagok. Egyes szakemberek úgy gondolják, ennek oka, hogy vadászó-gyűjtögető életmódot folytató őseink orrukat követve próbálták megállapítani a potenciális táplálékról, hogy mennyire friss, vagyis mennyire alkalmas a fogyasztásra. Mivel a bomlási folyamatban a baktériumok kisebb részecskékre bontják le a nagyobb illatmolekulákat, ezek minél nagyobbak voltak, annál biztosabb volt, hogy az adott táplálék nem volt még romlott.
A későbbi kutatások többsége alátámasztotta ezeket az eredményeket. Napjainkban már különböző számítógépes algoritmusok segítségével próbálják modellezni az egyes illatmolekulák emberi szaglásra gyakorolt hatását. Ezek az algoritmusok igen nagy valószínűséggel meg tudják állapítani, hogy az adott szagösszetevők milyen illatélményt nyújtanak, sőt lehetővé teszik, hogy a kutatók mesterségesen, molekuláris szinten állíthassanak elő egy adott illathatást.
Bonyolult illatcsoportosulások
Az eljárások hátulütője azonban, hogy mind az egyes molekulákra koncentrál, miközben a valóságban soha nem találkozik az egyes részecskékkel külön-külön, hanem mindig azok egy adott kombinációját érzékeljük. Noam Sobel, az említett izraeli kutatás vezetője most éppen azon dolgozik, hogyan lehetne a különböző molekulák által alkotott bonyolult csoportosulásokat felismerni.
Akárhogy is, szaglásunk bonyolult, számos összetevő függvényeként működő folyamat, amelyben sok múlik az egyéni ízlésen. Pontos képlet nincs – jobb inkább a saját orrunk után menni.
