Ne félj a menhelyi kutyától, a leghűségesebb társad lesz!

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Sokan félnek attól, hogy menhelyi kutyát vigyenek haza, pedig egy gazdátlan kutya befogadása tökéletes választás, ha családi kedvencet szeretnénk. Sok türelemmel és foglalkozással kiváló társ válik belőle, amelyik ugyanúgy kötődik a gazdájához, mint ha kölyökkora óta vele élne.

Ha eldöntöttük, hogy kutyát szeretnénk, de nincsenek extra igényeink, akkor jó döntés az örökbefogadás. Hazánkban nincs olyan menhely, amelyikre ne lehetne kitenni a „megtelt” táblát, ezért ha innen fogadunk örökbe, nemcsak annak a kutyának az életét változtatjuk meg, amelyiket hazavisszük, de egy másiknak is lehetőséget adunk arra, hogy a helyére kerüljön, és így megmeneküljön onnan, ahol a biztos altatás várna rá.

Mire figyeljünk az örökbefogadásnál?

Az örökbefogadás csodálatos dolog, de fontos tisztában lenni azzal, hogy azok a kutyák, akik már nem kölykök, rendszerint hoznak valamit a múltjukból. Lehet, hogy sosem foglalkoztak vele, ezért például ás, vagy lehet, hogy sosem vitték sétálni, ezért nem ismeri a pórázt, esetleg bántalmazták, és ezért nagyon fél. 

Ha szerencsénk van, akkor az örökbeadó szervezet ezzel pontosan tisztában van, és ezek tudatában keres megfelelő gazdát a kutyának. Így ne lepődjünk meg, ha azt mondják egy kutyára, hogy azt nekünk nem javasolják, mert mondjuk, tapasztaltabb gazdajelöltre várnak. Ne vegyük ezt magunkra, mert az ő céljuk az, hogy az adott kutyának leginkább megfelelő gazdát találják meg.

A menhelyeken a kutyák rendszerint kisebb csoportokban vannak összezárva egy kennelbe, így nincs igazán lehetőség kiismerni őket
Fotó: fortise / Getty Images Hungary

Ha sosem volt még kutyánk, és gyerek is van a családban, akkor a legjobb, ha olyan kutyát keresünk, amelyik nem menhelyen, sok társával együtt egy kennelben él, hanem úgynevezett ideiglenes befogadónál van. A befogadóknál a kutyák családi körülmények között élnek, és így sokkal jobban kiismerik őket, így azt is tudhatják, hogy jön ki a gyerekekkel, más állatokkal, vagy hogy viselkedik a lakásban. 

Kell-e tartani a menhelyi kutyától?

A problémák, amik miatt egy kutya menhelyen köt ki, gyakran abból fakadnak, hogy az előző gazdája nem foglalkozott vele. A kutyának ugyanis nem elég, ha egy nap kétszer elé rakják az ennivalót meg néha dobálnak neki egy labdát. A legenyhébb esetben ilyenkor a kertben keres magának elfoglaltságot, például kiszedi a virágokat, vagy megbontja a ház szigetelését, de rosszabb esetben megszökik és önjáró életmódba kezd, ami nemcsak rá, de a környezetére nézve is veszélyes.

Rendszeres foglalkozással, sétával, kutyaiskolával, a kutya energiáinak levezetésével ezek a problémák orvosolhatók. Elképzelhető, hogy kicsit nehezebb dolgunk lesz, mint egy kölyökkel, hiszen meglévő rossz szokásokat kell felülírnunk, de mindenképpen megéri a belefektetett energia.

Amiatt sem kell izgulnunk, hogy esetleg kevésbé fog kötődni hozzánk attól, hogy nem kölyökként került a családba. A kutyák ugyanis 1-2 hét alatt képesek ugyanolyan erős kötődést kialakítani az új gazdájukkal, mint a régivel.

Miért van ennyi menhelyi kutya?

Sajnos a hazai kutyatartási kultúrára kevéssé jellemző a tudatosság. Hatalmas űrugrás van a kutyájukra családtagként tekintő városi kutyatartók és azok között, akik csak házőrzőnek tartják az ebet. Sokan az ivartalanítást hírből sem ismerik, vagy épp azt gondolják, hogy a kutyának legalább egyszer ellenie kell. Ez azonban téves és antropomorfizált elgondolás. A kutyának nem igénye, hogy kölykei legyenek, az ivartalanítással pedig számos betegséget megelőzhetünk mind a szuka, mind a kan kutyák esetében. Az első tüzelés előtt végzett ivartalanítással például szinte nullára csökkenthető az ivarszervekkel összefüggő daganatos megbetegedések esélye, de még első tüzelés után is nagyon kicsi ezek valószínűsége. Kanok esetében nemcsak a heredaganat, de a prosztataproblémák is megelőzhetők az ivartalanítással. Összességében tehát egy családi kutyánál mindenképpen előnyös a műtét.

Egy idősödő kutya is kiváló társ lehet
Fotó: FatCamera / Getty Images Hungary

Ivartalanítás és odafigyelés nélkül viszont a kerti szuka kutyák esetében könnyen előfordulhat, hogy tüzeléskor egy leleményes kan beszökik, aztán két hónap múlva megszületik egy alomnyi kiskutya. Szerencsés esetben lesz szerető gazdájuk, de gyakran az utcán kötnek ki már kölyökként, vagy később, amikor már túl nagyok, túl aktívak, túlságosan őrzik a házat, rombolják a kertet vagy épp szöknek. Belőlük lesz a rengeteg menhelyi kutya, akik alig várják, hogy valakinek a szeme megakadjon rajtuk.

Ne féljünk az idős kutyáktól!

A menhelyeken, állatvédőknél nagyon sok idős kutya is él, akiknek különösen rosszak az esélyeik. Pedig egy idős állat kiváló társa lehet például egy idős embernek. Mérettől függően egy tízéves kutyának akár még öt éve is lehet a gazdája mellett, és fantasztikus látni, ahogy az ilyen kutyák kivirágzanak az örökbefogadás után. Tény, hogy talán némileg nagyobb anyagi terhet jelent majd az esetleges időskori egészségügyi problémák miatt, de ha megengedhetjük magunkat, akkor ne féljünk tőlük, hanem tegyük őket boldoggá arra az időre, amíg még velünk vannak.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Varga Orsolya Molnár
Varga Orsolya Molnár
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Szülőség

Nyaralás a gyerek nélkül: önzés vagy nem? A pszichológus megmondja

A feltöltődés, a regeneráció ideje a nyaralás. Sok szülő azonban úgy érzi, ilyenkor nem tud kiszakadni a napi rutinból, csak a környezet változik, ez pedig komoly gond. Regeneráció nélkül ugyanis a napi feladatainkat és a gyermekünk igényeit is sokkal kevésbé tudjuk ellátni, kielégíteni. A pszichológus azt mondja, adott esetben érdemes néhány napot a szülőknek kettesben, vagy akár egyedül is eltölteni.

Mindennapi

Nagy változás jön a boltokban: a garancia lejárta után is kötelező lehet a javítás

A hónap végétól életbe lép a javításhoz való jog az EU területén. Ennek köszönhetően az egyes termékeknél a gyártók nem korlátozhatják sem szerződéssel, sem technikailag, hogy javíthatóak legyenek, akár használt, akár utángyártott alkatrészekkel. Ezzel jelentősen csökkenthető a hulladékképződés, és javítható az erőforrás felhasználás is.

Offline

Villámkvíz: melyik költőnk írt verset ezekhez a múzsákhoz?

Szendrey Júlia, Léda, Kozmutza Flóra. Csak néhány a magyar irodalom legfontosabb múzsái közül. A legszebb magyar szerelmes versek ihletői sokszor legalább akkora hírnévre tettek szert, mint maguk a költők. Te tudod, hogy kik voltak a híres magyar költők múzsái?

Testem

A demencia korai jele is lehet, ha hirtelen megváltozik az étvágyad

Ha a demenciára gondolunk, szinte mindenkinek a klasszikus, eltévedéssel vagy a nevek elfelejtésével járó memóriazavarok jutnak eszébe. A legújabb orvosi megfigyelések szerint azonban sokszor a leginkább figyelmen kívül hagyott gyanús jelek a konyhában vagy az étkezőasztalnál bukkannak fel: az étvágy, az ízlés és az étkezési szokások drasztikus, hirtelen átalakulása mögött ugyanis súlyos idegrendszeri folyamatok állhatnak.

Életem

Nyáron sem szabad minden kutyát lenyírni – még árthatsz is vele

A kutya bundája nem úgy működik, mint egy télikabát. Védelmet nyújt az UV-sugarak, a fizikai behatások és a rovarok ellen, vagyis nyírni csak mértékkel lehet. Egyes fajtáknál a dupla szőrzet miatt a nyírással csak ártunk, mert a kutya hőháztartásának egyik fontos szabályozójáról van szó.

Testem

Az önbarnítók veszélyei: súlyos bőrirritációt és allergiát is okozhatnak

Ahogy beköszönt a jó idő, vagy közeledik egy fontos esemény, sokan vágyunk arra a bizonyos egészséges, napbarnította ragyogásra. Mivel az UV-sugárzás és a szoláriumozás bizonyítottan drámai mértékben növeli a bőrrák kockázatát, az önbarnítók tökéletes, veszélytelen alternatívának tűnnek. Ám a hatalmasra nőtt iparág kínálatában könnyű elveszni, a vevők többsége pedig egyáltalán nincs tisztában azzal, pontosan mit is ken a bőrére.

Offline

Jókai Mórt is megihlette a hanyi halember legendája: különös rendellenességgel született Hany Istók

A magyar néprajz és kultúrtörténet egyik legkülönösebb, legrejtélyesebb alakja a Hanság mocsaras, lápos vidékén talált vad gyermek, Hany Istók. A történetét sokáig csupán a képzelet szülte népmesének, amolyan magyar Mauglinak vagy Tarzannak tartották, ám a kapuvári anyakönyvek bejegyzései és a fellelhető történelmi források bizonyítják: a mocsárban rejtőző, halemberként emlegetett lény valóban létezett.

Világom

Voltaire kastélya lottócsalásból épült: ma is igazi turistalátványosság

A felvilágosodás korának legnagyobb gondolkodóit hajlamosak vagyunk szigorú, szegény tudósként elképzelni. Voltaire azonban nem ilyen volt. A francia zseni nemcsak a szabad gondolat harcosa volt, hanem egy dörzsölt fickó is, aki egy elképesztő húzással lényegében meghekkelte a francia állam pénzügyi rendszerét. Ebből a pénzből épült fel az a pazar rezidencia, amely napjainkban a svájci-francia határon igazi kincsnek számít a turisták körében.

Offline

„Hozzunk vissza egy kis varázslatot” – interjú Horváth Adél íróval

Horváth Adél Sok ördögök című regényében egy zárt, pletykás közösség életét évekkel, sőt évtizedekkel korábban elkövetett bűnök dúlják fel, miközben természetfeletti lények bukkannak fel a ködbe burkolózó hegyek mögül. Az elsőkönyves szerzővel a világ varázstalanításáról és újra elvarázsolásáról, önreflexióról és felelősségvállalásról, babonákról és a pletyka természetéről beszélgettünk.