Dél-Amerikában például elképesztő gazdagságban találni furcsábbnál furcsább ételeket. Az esőerdőkből és a folyókból rengeteg állat érkezik, amelyeket elfogyasztanak, legyen az bogár, lárva vagy éppen béka. A zsákmányul ejtett kétéltűt frissen megölve, nyersen, ahogy van, beletuszkolják a turmixgépbe, majd gyógynövényekkel és gyümölcsökkel együtt szép kis keveréket készítenek belőle. Állítólag nagyon egészséges, sőt a helyiek szerint kiváló gyógymód az asztmára, hörghurutra is. Talán mondanunk sem kell, hogy a békaturmix gyógyhatására semmiféle tudományos bizonyíték nincs, elkészítése maximum akkor ajánlott, ha szeretnénk öklendezni egy jót.
Dél-Amerikában majmot és tengerimalacot is megkóstolhatunk
Peruban a békás italok mellett igencsak izgalmas ételek is elénk tárulnak. Az ott lakók nem vetik meg a macskapörköltet, olyannyira nem, hogy minden évben fesztivált tartottak San Luis kisvárosban: az afro-perui szentet, Szent Efigeniát megünnepelték, a cicusoknak futóversenyt rendeztek, a veszteseket pedig megkínozták, megnyúzták, és megfőzték. 2013-ban aztán a tartományi bíró úgy döntött, elég ebből a barbár szokásból – amit ráadásul gyerekek tömegei néztek végig –, és betiltotta a fesztivált.
Peru szomszédja, Bolívia szintén igazi csemegének számít a furcsa ételek terén. Kifejezetten szeretik minden egyes részét felhasználni a szarvasmarhának és a birkának, így találkozhatunk, birkafejlevessel, egészben grillezett birkafejjel, fűszeres mogyorószósszal tálalt birkagyomorral, nyelvvel, vagy a Caldo de cardannal, azaz az állatok nemi szervéből készült húslevessel – állítólag ez a legjobb bolíviai étel a másnaposság kínjainak enyhítésére. A tengerimalacot sem kis ketrecben dédelgetik, hanem kisütik és megeszik, ahogy a frissen fogott, ujjnyi méretű, ispi nevű halakat is, fejükkel, gerincükkel, szálkáikkal együtt. Az esőerdők közvetlen közelében élők szeretik a Cerebro de Mono nevű étellel is megkínálni a turistákat, ez majomagyvelőből készül. Nyami!
Amikor azt hisszük, ennél már nem lehet rosszabb...
...akkor repüljünk csak át Délkelet-Ázsiába, ahol Balut néven igazi kacsaembriót kóstolgathatunk. Elkészítése nagyon egyszerű, a kacsatojást nem eszik meg addig, amíg az embrió részben ki nem fejlődött. Ekkor megfőzik, forró homokba ássák, majd feltörik, és ott, a héjából kanalazhatjuk ki a szárnyaskezdeményt. Ezt a csemegét – nekik tényleg az – Ázsia több országában fogyasztják nap mint nap. Ahogy a száznapos tojást is, ami nagyon furcsa színű, szagú és állagú. A tyúk- vagy kacsatojást még nyersen elteszik három hónapra egy sós-vizes-szenes és meszes keverékbe, vagy elássák, ki milyen módszert szeret, a lényeg, hogy a végeredmény egy sokáig eltartható, sárga zselatinra emlékeztető fehérjéjű, zöld, túrós állagú sárgájával rendelkező tojás. Ha megjött hozzá a kedvünk, együnk hozzá kínai sarlós fecske nyálából készült madárfészket, amiből levest készítenek, és aranyáron mérik a turistáknak.
Ezzel persze még nem ért véget a felsorolásunk, mindenki vegyen egy nagy levegőt, Kína egyes területein darazsakat sütnek a kekszbe, és imádják a kígyókat: a frissen megölt kobra még dobogó szívét eszik meg nyersen. Aki nagyon macsó, az egy kupica kobravérrel öblíti le a finom falatot. Az állat húsából kobrahamburgert készítenek, ráadásul a tojásokban található embriókat is megeszik. Koreában inkább az élő polipra esküsznek, amit csupán szezámolajjal és szezámmagokkal ízesítve tolnak be a tányérról – a legtöbbet a polipevő fesztiválokon. A művelet életveszélyes, mivel szerencsétlen állat küzd az életéért, és tapadókorongjai segítségével rögzíti magát az arcon, a szájban vagy a torokban. Kevésbé kalandos, ha inkább megfőzve, gumiszerű állapotban fogyasztjuk.
Még egy keleti finomságot muszáj megmutatnunk, méghozzá Kambodzsából: az ottaniak nem félnek a tarantulától, hanem elkapják, fokhagymával, más fűszerekkel ízesítik, majd szépen megsütik és megeszik. Augusztusban pedig, miután learattak, elkezdik összeszedni a rizsföldi patkányokat, hogy aztán megfőzve vagy megsütve elfogyasszák őket – az ízük állítólag a disznóéra hasonlít. Kérdés nélkül is elhisszük.
Büdös finomságok a messzi északról
Nem csupán tőlünk keletre találni bizarr nemzeti ételeket, az északiak sem panaszkodhatnak unalmas étrendjükre. A grönlandiak tradicionális étele a kiviak, amit ünnepi alkalmakra készítenek el. Fognak egy fókát, megölik, kibelezik, majd az állat bőrét megtöltik alkákkal, ezután három hónapra eltemetik a földbe. Miután kiásták, az erjedő madárhúsról leszedik a tollat és a bőrt, majd jöhet a fűszerezés és a tálalás.
Izlandon nem a madár, hanem a kifogott cápa húsát erjesztik egy hónapon át, majd nagy étvággyal elfogyasztják. Az ételnek neve is van, ez a hákarl, és állítólag összetéveszthetetlen az illata. Még ennél is szagosabb a svédek erjesztett heringje, a surströmming, ami évszázados recept alapján készül, és jellegzetesen savanykás ízvilágot képvisel. A norvégok talán tőlük kértek tippeket saját nemzeti halételük, a lutefisk elkészítéséhez. A főtt halat lúgos oldatban áztatják addig, amíg igazán büdös és zselés állagú nem lesz, aztán megmossák, és máris lehet fogyasztani. Jó étvágyat!
