A lélektan klasszikusai a terület iránt érdeklődők százezreit ejtik újra meg újra ámulatba. Történelmi jelentőségük abban áll, hogy a pszichológia alapkérdéseit helyezték egészen új megvilágításba. A válaszok keresése pedig korántsem ért véget: a technológia fejlődésével és a tudásunk gyarapodásával az események értelmezése napjainkban is élénken zajló folyamat. Mivel gazdagodott a tudomány egy baleset, egy betegség vagy egy gyilkosság szörnyű története által? Sorozatunkban a pszichológia leghíresebb esettanulmányait mutatjuk be.
A saját otthona előtt gyilkolták meg
1964 egyik kora reggelén egy fiatal nő indult haza a munkahelyéről. Kitty Genovese már az otthonánál járt, amikor a kapualjban Winston Moseley megtámadta. Több szúrt sebből vérezve Genovesének sikerült eljutnia az utcasarokra, ahol segítségért kiáltott. Miközben a lakásokban sorra gyulladtak ki a fények, támadója visszatért és késével halálosan megsebesítette. A gyilkosságot 38 ember nézte végig. Miért nem segítettek?
Valójában sokkal kevesebb szemtanú volt?
2007-ben Rachel Manning és munkatársai felülvizsgálva az ügy dokumentációját azt találták, hogy nem egészen úgy történtek az események, ahogyan az bevonult a szociálpszichológiai szakirodalom hasábjaira. Például az ügyész nyilatkozata szerint mindössze 6 szemtanút tudtak beidézni a bíróságra. Ráadásul az sem tűnik igaznak, hogy senki nem avatkozott közbe. Egy lakó ráüvöltött a tettesre, aki ezért hagyta ott első támadása után az áldozatát, egy másik pedig a rendőrséget hívta. Több forrás azt is állítja, hogy a késszúrást nem előzte meg látványos vitatkozás, hirtelen következett be a gyilkosság. A mai napig jellemző probléma továbbá, hogy a nők utcán történő, férfiak által elkövetett zaklatását sokszor párkapcsolati „konfliktusnak” tekintik a szemlélők, ezért magánügynek tartják.
Mit tanultunk a tragikus esetből?
A tragikus történet szociálpszichológiai kutatások tömegét inspirálta, amely hozzájárult az úgynevezett járókelő-effektus (bystander effect) jelenségének feltérképezéséhez. Ez azt jelenti, hogy minél többen segíthetnének egy rászorulónak, annál kevesebb az esélye annak, hogy ezt valaki meg is teszi. A többiek passzivitásához való önkéntelen igazodás, a felelősség megoszlása, a helyzet félreértelmezése egyaránt magyarázhatják a járókelő-effektust.
Érdekelnek más esettanulmányok?
A 19. század második felében egészen elképesztő felfedezésnek számított, hogy a „beszédkúra” képes a kliens testi működésére hatni, hogy az elfojtott problémák feltárásával megélt katarzis a tünetek enyhüléséhez vezet. Az egész modern pszichoterápia alapját jelentő ötlet javarészt a fantasztikus Bertha Pappenheimtől származott. Ismerd meg a történetét!
