Ez volt a világ legelső autója: nézd meg, milyen boldogan vezeti Henry Ford

GettyImages-1291357986
Olvasási idő kb. 2 perc

Fordot 12 évesen egy életre rabul ejtette egy gőzmotoros autó látványa. Ezzel sorsa megpecsételődött.

A hatgyerekes michigani család első gyermekeként született Henry Ford 15 éves korában már gőzgépet készített, de tinédzserként műszaki tervrajzot is olvasott, óraszerkezeteket is javított és Detroit legnagyobb hajóépítőjénél belső égésű motorokkal is foglalkozott

Már javában az Edison Illuminating Company főmérnöke, és egyetlen fiúgyermeke édesapja volt, amikor 1896-ban egy kis fészerben a Bagley Avenue 58. szám alatt

elkészítette első önjáró járművét.

A Quadricycle beszédes nevéhez méltóan valójában egy vázra szerelt, négy biciklikerékből álló járgány volt, mely 227 kg-ot nyomott és 4 lóerősnek felelt meg. Feltalálóját joggal töltötte el büszkeség, amikor a biciklikerekek önerőből gurulásnak indultak.

Ford alig 7 évvel később, 1903-ban aztán megalapította a Ford Motor Companyt, melyben az alelnöki és az ügyvezetői tisztségek mellett főmérnöki feladatokat is ellátott. Újabb pár év elteltével, 1908-ban pedig már bemutatták a könnyen vezethető és elérhető áru T-modellt, mely már önmagában is óriási siker volt, de az igazi áttörést akkor érte el, amikor a vállalat emberei kidolgozták az első futószalagot – ezt 1913-ban indították be. Miután ez azonnal hatalmasat lendített a termelékenységen, a Ford már a következő évet tízmillió dolláros nyereséggel zárta, köszönhetően különböző modelljeik széleskörű elterjedésének. 

Ha szeretnéd látni, milyen volt Bonnie és Clyde autója az utolsó útjukon, ajánljuk figyelmedbe e cikkünket is.

Megjelent az új Dívány-könyv!

Bálint Lilla, a Dívány szerzője új könyvében elmeséli, mi történt az irodalom és a művészvilág híres múzsáival a nagy szerelmek elmúlása után.

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!

Ismét Automotive Summit! 2025. május 21-én újra találkozik az autóipar krémje Budapesten, a MOL Campuson. Konferencia az autóipar jelenéről és jövőjéről, a legnagyobb vállalati vezetőkkel, döntéshozókkal, szakértőkkel. Ne maradjon le! - automotivesummit.hu

Érdekességek