Jonathan Swift örökbecsű regénye majdnem háromszáz éve látott napvilágot – egy japán professzor úgy gondolta, épp itt az ideje kicsit tudományos szempontból is megvizsgálni az irodalmi klasszikust.
Szerzője a Gulliver utazásait maró szatírának szánta, mely kora társadalmi viszonyait és az angol politikát állítja pellengérre. Az 1726-ban megjelent könyv főhőse, a hajóorvos Lemuel Gulliver több különös földet is bejár kalandjai során, melyek közül az utókor az első kettőre, Lilliput miniatűr királyságára és a gigászi óriások által lakott Brobdingnagra emlékszik leginkább. Mivel Swift részletekbe menően boncolgatja az általa megalkotott fantáziaországok fizikai és biológiai jellemzőit, érdemes lehet a szerző fejtegetéseit a kortárs tudomány lencséjén keresztül megvizsgálni. Erre vállalkozott a Tokiói és Gifui Egyetem orvosprofesszora, dr. Kuroki Tosió, aki nemrégiben, egy könyvklubnak köszönhetően olvasta először Swift klasszikusát. A tudós a Journal of Psychological Sciences hasábjain közölte esszéjét, melyről az Ars Technica számol be.
A fantasztikum fiziológiája
A többek közt a rákkutatásban jeleskedő professzor orrát azonnal bökni kezdték bizonyos, általa valótlannak vélt részletek, majd a regényben továbbhaladva egyre több helyen talált hibát a szerző dedukcióiban, mely arra ösztönözte őt, hogy összehasonlítsa a főhős fiziológiáját az általa meglátogatott országok népeivel. Swift leírása szerint Gulliver hat lábnál (183 centinél) alacsonyabb – egy Kuroki által fellapozott, húsz évvel ezelőtt készült statisztika szerint a 18. század elején egy átlagos angol férfi magassága kb. 168 centi volt. A liliputi királyság lakóinak mérete a főhősének 1/12 része, míg Brobdingnag népe épp ellenkezőleg, pont 12-szer akkorára nőtt, mint ő. Eszerint az előbbiek a maguk 15 centis termetével valamivel kisebbek, mint egy patkány, utóbbiak viszont mintegy húszméteresek, tehát magasabbak, mint egy tízemeletes panelház. Egyébiránt mindkét nép fiziológiája az emberekéhez hasonlatos.
Swift a maga idejében abban a tévedésben élt, hogy testtömegünk méretünkkel négyzetesen arányos, azonban a belga Adolphe Quetelet a 19. században bebizonyította, hogy valójában köbnyi... Ennek alapján született meg a mai testtömegindexnek (BMI) nevezett rendszert, melyet Kuroki a regény szereplőivel kapcsolatos vizsgálataihoz használt. Ennek alapján a professzor úgy találta, hogy egy átlagos lilliputi testsúlya alig fél kiló, míg egy óriás nagyjából tíz tonnát nyomna a képzeletbeli mérlegen. Míg a szerző úgy vélte, hősének a liliputiak által fogyasztott ételmennyiség 1724-szeresét kéne megennie egy nap, hogy jóllakjon, Kuroki szerint mindössze 42-szer annyit kéne belakmároznia, mint a pöttöm királyság egy lakosának, hogy a megfelelő energiabevitelt fenntarthassa. Az óriások országában ellenben egy ott élők napi táplálékánál 42-szer kisebb menüvel is tökéletesen beérné.
Mindemellett a kutató megvizsgálta a két mesebeli birodalom lakóinak valószínűsíthető pulzusszámát, légzési arányát, várható élettartamát (mely szintén összefüggésben lehet a méret arányos növekedésével és csökkenésével) és vérnyomását. Miután a professzor előadta „kutatásának” eredményeit a könyvklubban, segítségükkel – mint beszámoltak neki – társai könnyebben tudták maguk elé képzelni az író által megálmodott világok népeit. Kuroki szerint maga Swift is élvezte volna ezen játékos eszmefuttatást.
Érdemes megjegyezni, hogy csillagászati spekulációiban Swift jóval közelebb járt a valósághoz, mint biológiával kapcsolatos fejtegetéseinek esetében. A tudósok által benépesített repülő szigetről, Laputáról szóló részben például egy ízben az író (valószínűleg Kepler feltételezéseire alapozva) megjegyzi, hogy az ottani csillagászok szerint a Mars körül két égitest kering – mintegy másfél évszázaddal később pedig valóban felfedezték a vörös bolygó két holdját a tudósok, melyek egyikén, a Deimoszon egy kráter viseli a Gulliver szerzőjének nevét.
