Nemsemleges lesz a kanadai himnusz

Olvasási idő kb. 1 perc

„Fiainkban” helyett „mindannyiunkban”-t énekelnek majd. A szenátus 18 hónapig vitázott a javaslatról, mire elfogadták.

Elfogadta a kanadai szenátus az ország nemzeti himnuszának gendersemlegessé tételére vonatkozó törvényjavaslatot. A kanadai parlament alsóháza már 2016-ban igent mondott egyébként a törvénytervezetre, amelynek megvitatásával 18 hónapot töltött a szenátus.

Az „O Canada” című dal hivatalosan 1980 óta az ország himnusza, és bár számos alkalommal kezdeményezték már a szöveg módosítását, most először változtattak rajta a kanadaiak. Az első sorok „in all thy sons”-a (minden fiadban) például „all of us”-ra (mindannyiunkban) módosul majd a változtatások után.

A főkormányzó aláírására váró javaslatot ellen persze jó pár konzervatív politikus tiltakozott azóta, mondván hogy „bizonyos dolgokon egyszerűen nem kéne változtatni”.

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Consuela
Consuela
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Kijátszotta a cenzúrát: titokban tanította feminizmusra a lányokat a szocializmusban a magyar írónő

A Kádár-korszakban a cenzúra mindent látott és mindent ellenőrzött, de volt egy terület, amit a rendszer bürokratái mélyen lenéztek és elhanyagoltak: a lányregényeket. Ezt a zseniális kiskaput használta ki Kertész Erzsébet, a „Csíkos könyvek” koronázatlan királynője. Miközben a kultúrpolitika azt hitte, a szerző csak ártatlan, romantikus történetekkel szórakoztatja a kislányokat, ő valójában a legkeményebb feminizmust, a női egyenjogúság és az önmegvalósítás eszméit csempészte be a gyerekszobákba Hugonnai Vilma vagy Szendrey Júlia sorsán keresztül.

Életem

Ezt rontják el a legtöbben az adóbevallásukban

Sokan csak az szja-bevallás átnézésekor szembesülnek azzal, hogy év közben rosszul nyilatkoztak, jogosulatlanul vettek igénybe kedvezményt, vagy elmulasztottak feltüntetni egy fontos adatot. A NAV szerint továbbra is a gyermekek után járó kedvezményeknél fordul elő sok tévedés.

Mindennapi

Sokan nem tudják: ilyenkor nemet mondhatsz a túlórára

Téves az a nézet, hogy a főnök bármikor, korlátlanul benn tarthat munka után. Bizonyos esetekben a túlóra egyáltalán nem rendelhető el, máskor pedig csak a munkavállaló írásos hozzájárulásával. A munka törvénykönyve külön szabályokat állapít meg a rendkívüli munkaidőre, vagyis arra, amikor a dolgozónak a beosztásán túl kellene munkát végeznie.