Egy hete fut a mozikban, utólag cenzúrázták a Kút című filmet

Olvasási idő kb. 1 perc

A nagy hatalmú, jobbos kötődésű filmproducer, Kálomista Gábor három másodperces jelenete miatt vonták vissza és cserélték ki az összes kópiát.

A rendszerváltás óta nem volt arra precedens, hogy egy filmet cenzúráztak volna, pláne nem önként, még inkább nem úgy, hogy az már egy hete ment a mozikban. Most mégis ez történt: Grigor Attila Kút című trilleréből utólag vágták ki a jobboldali, nagy hatalmú producert, Magyarország egyik legbefolyásosabb filmgyártóját, Kálomista Gábort – írta a nol.hu.

Fotó: Huszti István / Index

A képkockán, ami szemet szúrt valakinek, Kálomista egy tévé képernyőjén tűnik fel mint a Páholy című HírTV-s produkció műsorvezetője. A nol.hu kérdésére a rendező Grigor Attila elmondta, számára a jelenetben nem Kálomista személye volt a lényeg, hanem a Páholy című tévéműsora és amit az képviselt”. A műsorvezető arca után 700 megfulladt migránsról szóló tudósítás következett. Grigor saját bevallása szerint ezzel a kontraszttal szerette volna érzékeltetni:„Ülünk valahol a Kelet és a Nyugat között."

A nol.hu még korábban megkereste Kálomistát, aki a telefonba úgy szólt bele: „Halló, itt Abszurdisztán!” Majd a kérdésre, hogy az ő kérésére vágták-e ki a képkockát, kijelentette, Gigor filmjével és annak különböző változataival egyáltalán nem foglalkozik, semmilyen álláspontja nincs és nem is szándékozik bekeveredni az ügybe – írják.

Az kiderült, hogy a film producere, Pusztai Ferenc szedette ki az ominózus jelenetet, de a miértekre ő sem adott magyarázatot, mint ahogyan a rendező és a forgalmazó Vertigo Media sem kívánta kommentálni a helyzetet.

Dogz fesztivál

Jön a DOGZ Fesztivál: te ott leszel?

Május elsején minden eddiginél nagyobb területen várja a kutyásokat és a leendő kutyásokat a DOGZ Fesztivál a Városligetben: közösségi élményt, szórakoztató és szakmai programokat egyaránt kínál az esemény. Falkaséták, kutyás futás és vándor vurstli is várnak a fesztiválon, amelyre a helyszínen levásárolható, 1000 forintos belépő megváltása mellett léphetsz be. Emellé még ajándék is jár! Ugye találkozunk?

A regisztrációt és a programot ezen a linken találod.

hirdetés

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Önidő

Ilyen ruhát még nem láttál: Sármán Nóra hétkilós estélyit alkotott LEGO-kockákból

Sármán Nóra egy olyan különleges ruhát alkotott meg, amelynek látványos díszítését több ezer LEGO-elem adja. Az egyedi kreációhoz összesen mintegy 12 ezer alkatrészt használtak fel, a ruhára pedig közel 800 virág került fel kézzel, egyenként rögzítve. A romantikus hangulatú, tavaszi rétet idéző darab egyszerre hat szoborszerű műalkotásként és valódi couture ruhaként.

Önidő

Ezért nem tudsz új barátokat szerezni

A felnőttkori elmagányosodás korunk egyik legsúlyosabb problémája: az utóbbi évtizedekben megnégyszereződött a barátok nélküli felnőttek száma. Tudatos hozzáállással azonban bárki sikeresen újraépítheti megcsappant szociális hálóját.

Életem

Hetekkel tovább marad friss a gyümölcs ettől a három hétköznapi anyagtól

A gyümölcsök alapos megmosása alapvető, ám nem biztos, hogy a csap alatti, sima vizes öblítés minden esetben elég a növényvédőszer-maradványok eltávolítására. Emellett az is állandó gond, hogy a termések otthoni körülmények között gyorsan elvesztik frissességüket. Mindkét problémára megoldást jelenthet három olcsó, hétköznapi anyag: a keményítő, a vas és a csersav.

Életem

Ezért nem tudod soha kipihenni magad a szabadságod alatt

Ismerős lehet az érzés, hogy hiába vagy végre szabadságon, mégsem tudsz igazán kikapcsolni. Hiába nincs meeting, határidő vagy e-mail, a fejedben valahogy mégis tovább pörög a munka. Ennek oka az, hogy tartós stressz után az idegrendszer nem áll vissza azonnal nyugalmi állapotba.