Izgalmas hétvége jön a Bartók Béla Boulervard-on

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Hétvégén rendezik meg az Eleven Őszt - mutatunk néhány jó helyet és programot, ahová érdemes betérni.

Péntektől vasárnapig tart az Eleven Ősz rendezvénysorozat, melynek egyik célja, hogy a nemrég felújított Bartók Béla utat kulturálisan is "felújítsák". "Kosztolányi, Karinthy, Móricz és a magyar kultúra többi óriása az 1900-as évek elején a Bartók Béla úton élénk társadalmi életet generált jelenlétével az akkori Buda felkapott boulevard-jának kávéházaiban. Ez az izgalmas, lüktető szellemi környezet kedvezően hatott a kulturális és üzleti életre. Ennek hatása máig érezhető és a hely szelleme arra kötelez minket ma is, hogy a Bartók Béla út közeli és távolabbi jövőjéről gondolkodjunk. Itt az idő tehát ennek újratöltésére, és a mai kornak megfelelő újraélesztésére, a szellemi pezsgés újbóli beindítására!" - fogalmaznak a szervezők, akik a Bartók Béla utat Buda kulturális tengelyeként szeretnék újjáéleszteni Bartók Béla Boulervard formájában, és ennek jegyében évente kétszer, tavasszal és ősszel szerveznek egy csomó izgalmas programot.

Defo labor

Bolt?Nem igazán. Műhely? Hát, nem teljesen. Kocsma? Dehogy! A Defo egy közösségi tér, ahol dizájnerek munkáin és gondolatain keresztül jelennek meg a kultúra és a társadalom nagy kérdései. Egy hely, ahol tervezők és megrendelők találkozhatnak, hogy abból kijöjjön valami roppant izgalmas dolog. Egy műhely, ahol profik és laikusok egyaránt tanulhatnak és dolgozhatnak. 

Fotó: Németh Sz. Péter / Dívány

Kredenc műterem 

Egy építész és ékszertervező, Besnyői Rita hozta létre a műtermet, amely alig egy hónapja nyílt meg. A hosszabb ékszerkészítő kurzusok mellett kiállítások és rövidebb workshopok várják azokat, akik ki akarják próbálni, milyen a betonöntés, a gyerekek pedig szombaton ügyeskedhetnek a betonnal. 

Fotó: Kredenc/Facebook

Pagonykert

Budapest egyik jó kis kerthelyisége. A Gellért-fürdő egykorvolt gyerekmedencéinek helyén ebéd, vacsora, madárfütty vár mindenkit. Konyha déltől zárásig. A gyerekek imádják, a felnőttek úgyszintén, mert tudnak egyet lazítani a kölyök mellett. Kisgyerekeseknek kötelezően kipróbálandó színtér, egy kicsit arrébb sétálva, a "nagy" Pagonyban meg játékos foglalkozáson lehet részt venni. 

Fotó: Pagony/Facebook

Kelet kávé

 A Keletben isteni a kávé - naná, a Casino Moccások csinálják, lehet jókat nézelődni, mert mindig van valamilyen kiállítás, jókat olvasni, és finom süteményeket is enni. A hétvégén még színházazás is lesz itt, de akit inkább a lengyel gasztronómia érdekel, annak is ott a helye, mert lengyel sütiket lehet kóstolni.

Fotó: Kelet/Facebook

Hadik

A Hadik több szempontból is kihagyhatatlan, egyrészt oda járt mindenki aki számított egykor -Karinthy, Kosztolányi, Déry és a kor más ikonikus művészeinek törzshelye volt, másrészt most újult meg teljesen. A neobarokk tapétát tégláig bontották az átépítés alatt, a Thonet székek között koptatott bőr borítású kanapék és egyszerű, nyersfa-lapos asztalok kaptak helyet. A falon régi és új műalkotások, kéziratok láthatók, a legszembetűnőbb mégis Babos Bertalan Zsili kollázsolt képekből készült műalkotása lett. A szemlélők ismerős arcokat, egykori törzsvendégeket is felismerhetnek a helyiség falán, az összhatás egyszerre kölcsönöz nosztalgikus és kortárs hangulatot a száz éves Hadiknak. Lesz itt irodalmi est, és lengyel gasztronómia egyaránt. 

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.