Miért a Pulp Fiction minden idők legcoolabb filmje?

Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Miért lett akkora siker Tarantino filmje 1994-es bemutatásakor? És miért olyan elképesztően menő még több mint húsz évvel később is?

1994: Nelson Mandelát megválasztják Dél-Afrika első fekete elnökének; megnyílik a Csalagút Anglia és Franciaország között; O.J. Simpsont letartóztatják a felesége és legjobb barátja meggyilkolásáért, és Japánt földrengés rázza meg. De ez mind semmi ahhoz képest, amekkora hatást a Cannes-i Fesztivál nyertes filmje, a Pulp Fiction okozott. Évtizedekre meghatározta a filmkészítők és a filmnézők gondolkodásmódját, olyannyira, hogy augusztus 25-től például ismét mozikba kerül itthon. Összeszedtünk pár okot, miért is annyira cool – és korántsem az összeset.

Miért lett világsiker Tarantino filmje? Miért olyan meghatározó, hogy a kilencvenes években mindenki ezt a videótékásból lett filmrendező, mániásan hadaró, filmőrült fura fickót próbálta utánozni? 

Mert eredeti. Ja, nem.

Tarantino egy Oscart kapott a Pulp Fictionért: a legjobb eredeti forgatókönyv díját. A legtöbb kritikus felhozta, milyen őszinte és nyers az erőszakábrázolása, vagy mennyire szabadon játszik az idősíkokkal. Csakhogy ezt már számos rendező megtette előtte, David Lynchtől Hitchockon át John Cassavetesig. Tarantino semmi olyan újat nem csinált a történetmesélésben, amit addig ne sütött volna el valaki: csak sikerült létrehoznia azt a bravúrt, hogy ellopkodta a legjobb ötleteket a legnagyobbaktól, és aztán nyakon öntötte saját magával. Így működik egy zseni.

Mert tele van popkulturális utalásokkal és easter eggekkel, de ha nem veszed észre őket, az se baj

Tarantino videotékásként dolgozott, és bevallása szerint látott valószínűleg minden, a nyolcvanas évek végén elérhető filmet, minimum egyszer. Nem véletlen, hogy a saját filmjei tele vannak a kedvenc filmjeire tett konkrét vagy kevésbé konkrét utalásokkal, amik néha olyan speciálisak és aprólékosak, hogy rajta kívül lehet, hogy senki észre sem veszi őket (itt egy egészen részletes és megdöbbentő lista, nemcsak a filmes, hanem az összes popkulturális utalással). Mindeközben a saját filmes világában is összeérnek a szálak. Tudta, hogy a Reservoir Dogsban (itthon Kutyaszorítóban címen futott) a Michael Madsen alakította Mr. Blonde igazából Victor Vega, a Ponyvaregény Vincent Vegájának bátyja? Vagy hogy amikor Mia Wallace felvázolja egyetlen színészi alakításának forgatókönyvét, a Kill Bill alapfelállását mondja fel? Vagy hogy Jules egyszer csak eltűnik a filmből – és előtte azt mondja Vincentnek, hogy szeretne visszavonulni és csak csavarogni. És vajon hol látni legközelebb? A Kill Billben: ő a csavargó, aki a zongorán játszik.

Mert elképesztő a casting

El tud képzelni mást Vincent Vega szerepére?! Jézusom. Pedig a producerek alig engedélyezték, az egykori fényét teljesen elvesztett, elhízott és lecsúszott Travolta annyira ciki választás volt akkoriban. Vagy Juleséra? Samuel L. Jackson szerepét direkt neki írta Tarantino. Richard Gladstein producer mesélte a Vanity Fairnek, hogy amikor a színész besétált a Pulp Fiction castingjára, fáradt volt és éhes. Vitt magával egy hamburgert, és komótosan betolta. „Bámult ránk és ette a burgert. Szarrá fostam magam. Azt gondoltam, mindjárt elővesz egy puskát, és szétlövi a fejemet”- emlékszik vissza a producer. És Uma Thurman? Tarantino több színésznőt is meghallgatott rajta kívül (Demi Moore-t, Daryl Hannah-t) és bár mindegyikük nagyszerű volt, megszállottjává vált az ötletnek, hogy Mia Wallace szerepét csakis Thurman játszhatja. Az akkor még kezdőnek számító, fiatal, szégyenlős színésznőt nem volt egyszerű rábeszélni a dologra. És milyen igaza lett! És a többiek... Bruce Willis, aki ebben a filmben lett a vicces keményfiúból a kopasz, fanyar humorú Bruce Willis, akit ma is ismerünk. Harvey Keitel, mint Wolf, a takarító. Marsellus Wallace. Tim Roth és Amanda Plummer, mint kilencvenes évekbeli Bonnie és Clyde. Annak, hogy ezek a karakterek ennyire működtek, az is az oka, hogy Tarantino amellett, hogy tökéletesen castingolt, mindent kihozott a színészeiből, amit csak lehetett.

Mert mindenki úgy beszél benne, ahogy mi csak szeretnénk

Tarantino filmjeinek egyik legnagyobb erőssége a párbeszédek, de annyit idézni egyik filmjéből sem fogunk, mint a Ponyvaregényből. Vincent és Jules beszélgetése az autóban örök klasszikus. Sajtos Mcroyal. Majonéz. Puskát kellett volna hoznunk ehhez a melóhoz. De a többi szereplő is erős sorokat kap. A nagymonológ az ánuszban felejtett óráról. Miért van szög a nyelvedben? Ezekiel 25:17. Zed halott, baby.

Tarantino olyan filmes nyelvet hoz létre, ahol a karakterei minden megerőltetés nélkül, könnyedén beszélnek úgy, ahogy mi magunkban beszélni szoktunk. Legyen csak őszinte magához: amikor elképzel egy szituációt, ahol ön a legcoolabb, akkor hasonlóan cool dumái vannak, mint Tarantino hőseinek, igaz? Csak éppen Tarantino hősei valóban így beszélnek a film jeleneteiben, okosan, viccesen és menőn, úgy ahogy élő ember sose tudna riposztolni, hacsak nem Tarantino adja a szájába a szavakat.

Mert mindenkit mentett már meg legalább egyszer egy házibuliban vagy diszkóban Mia és Vincent táncolós jelenete 

De soha nem fogjuk tudni úgy előadni, mint ők. Valószínűleg, mert egyikünk sincs annyira betépve (jó esetben. De ha be lennénk, sem tudnánk). És mert részben ez a jelenet is felelős azért, hogy Chuck Berry You Never Can Tell-je, és általában a retró zenék, amiket Tarantino a filmjeihez használ, újra divatba jöttek.

Mert vannak benne megmagyarázhatatlan dolgok

Miért van az a nagy ragtapasz Marsellus nyakán? Mi van a bőröndben, ami körül elvileg az egész cselekmény összpontosul? Amikor Fabienne abban az álmos reggeli beszélgetésben arról beszél Butchnak, hogy a pocak szexi, de csak a nőkön, akkor arról van szó, hogy terhes? Amikor Butch egyszer csak éppen Marsellust üti el az utcán. És a többi. Ezek a dolgok váratlanok, érthetetlenek, megmagyarázhatatlanok. Akárcsak az életben.

Mert iszonyú erős a kémia a karakterek között

Tarantino zsenailitása akkor nyilvánul meg leginkább, amikor két, max. három karaktert berak egy térbe, és hagyja őket beszélgetni, hogy leleplezzék a köztük lévő kapcsolatot, ami általában erőteljes és emberi. Vincent és Jules kettőse olyan ikonikus, hogy ha egy kilencvenes évekbeli fiúnak nem a cigivel-pisztollyal-könyvvel fetrengő Mia volt a szobája falán, akkor valószínűleg az ő pisztolyt szegező kettősük. De vegyük csak a reggelizőt kirabló szerelmespárt, ahogy először durván civódva, majd lövöldözve mondhatni kinyilvánítják szerelmüket. Vagy Mia és Vincent egymást csak a drogtúladagolás pillanatában érintő (!), mégis perzselő szerelmi kettőse. Vagy Butch és Marsellus egy pincében... ésatöbbi.

Mert fiatal és vagány

A Pulp Fiction Tarantino pályájának legkivételesebb filmje olyan szempontból, hogy bár ekkorra már van tapasztalata a filmkészítésben, de érezhető, hogy pontosan ebben a filmben válik öntudatos és nagy rendezővé, aki megtalálta a saját hangját. A Pulp Fiction azért minden idők legcoolabb filmje, mert erőlködés nélkül, magabiztosan cool: másfelől viszont a rendező még nagyon fiatal, szinte szétrobbantja a mondanivaló. Nem akarom én elvenni a pálmát az idősödő, pályájuk csúcsán lévő, kiforrott alkotóktól sem: az a lendület, nyerseség és vadság azonban, ami szinte lángra lobbantja a Pulp Fiction minden egyes képkockáját, minden alkotónak csak egy alkotásában érhető tetten, és Tarantinonak ez a Ponyvaregény. Ez az energia árad végig a moziban és sodorja magával a nézőt is. Augusztus 25-től pedig most újra a mozikban, valódi nagyvásznon nézheti meg mindezt.

+1: És mert van ez a gif