Toplista: kamaszoknak szánt napló gyűrte le Esterházy Péter utolsó könyvét

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A júliusban Jojo Moyes szerelmes regényei is taroltak a Bookline sikerlistáján.

A július 14-én elhunyt író utolsó könyve, a Hasnyálmirigynapló vezeti a Bookline júliusi ekönyves toplistáját, a hagyományos kiadványok sorában azonban csak a második helyen szerepel - beelőzte ugyanis egy olyan mű, ami egyrészt kiskamaszoknak szól, másrészt nem is klasszikus értelemben vett könyv, hanem olyan mindennel telepakolt és -aggatott napló, amit tulajdonosa bátran tönkretehet, sőt, ez kötelező. Nem érti? Nézze meg a következő videót, a hajtás után pedig elolvashatja, milyen szerzők kerültek még be a top10-be. 

Nyomtatott toplista

A harmadik és a negyedik helyet pedig Jojo Moyes két szerelmes regénye csípte meg. A Miután elvesztettelek a moziban is nagy sikerrel futó Mielőtt megismertelek című romantikus történet folytatása. A Mielőtt megismertelekben a főszereplő szerelmespár egyik tagja a regény végén meghal, a Miután elvesztettelek pedig elmeséli, mihez kezd életével a magára maradt Lou.

1 Keri Smith Nyírd ki ezt a naplót Maxim Könyvkiadó
2 Esterházy Péter Hasnyálmirigynapló Magvető Könyvkiadó
3 Jojo Moyes Miután elvesztettelek Cartaphilus Kiadó
4 Jojo Moyes Mielőtt megismertelek Cartaphilus Kiadó
5 Robert Galbraith (J. K. Rowling) Gonosz pálya Gabo Kiadó
6 Kiera Cass A korona Gabo Kiadó
7 Berg Judit Rumini Pozsonyi Pagony
8 Fejős Éva Holiday Erawan Könyvkiadó
9 Fábián Janka Az utolsó boszorkány történetei Libri Könyvkiadó
10 Berg Judit Rumini kapitány Pozsonyi Pagony

A Hasnyálmirigynapló mellett több korábbi Esterházy-könyv is felkerült a legkeresettebbek közé: 39. helyen szerepel a nagyszabású családregény, a Harmonia Caelestis, 42. a családregény kiegészítése, a Javított kiadás, továbbá 44. és 46. helyre a nagy író két korai sikere, a Kis Magyar Pornográfia és a Termelési regény került.

E-könyv toplista

Itt már sokkal több hazai szerző szerepel. Grecsó Krisztián legutóbbi regénye, a Jelmezbál nyomtatott könyveknél csak 22., de az e-könyveknél továbbra is előkelő második helyen áll. A Jelmezbál – Egy családregény mozaikjai egy talányos bűnügyi történetet dolgoz fel: szerelem, árulás, alakoskodás rajzolódik ki a lapokból.

1 Esterházy Péter Hasnyálmirigynapló Magvető
2 Grecsó Krisztián Jelmezbál - Egy családregény mozaikjai Magvető
3 Sándor Erzsi Anyavalya Park Kiadó
4 Jill Mansell Van az a pénz? Kulinária Kiadó Kft.
5 Fábián Janka A királynő Libri Kiadó
6 Jodi Ellen Malpas Egy éjszaka ígérete - Egy éjszaka sosem elég Művelt Nép Könyvkiadó
7 Lakatos Levente Szétcsókolt szavak - Szigor 4. Lakatos Levente
8 Fábián Janka A Gellért-hegy titka Libri Kiadó
9 Fábián Janka Az utolsó boszorkány történetei - Első könyv Libri Kiadó
10 Paula Hawkins A lány a vonaton 21. Század Kiadó
Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Dívány ‎
Dívány ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.