Meglepő kulisszatitkok a Brian életéből

Szerencsére a britek legmeghatározóbb komikus társulata, a Monty Python nem hagyta abba a melót az óriási sikert aratott Gyalog galoppnál, hanem négy évre rá, 1979-ben elkészítette a valaha készült legjobb szatírát, a Brian életét is, ami elődjéhez hasonlóan óriási hatással volt az azt követő alkotásokra. A mentalfloss.com ezúttal összeszedett pár érdekességet és fontos apróságot, amit feltétlenül illik tudnia egy lelkes Monty Python rajongónak. Részletek a hajtás után!

giphy (21).gif
giphy.com

1. Amszterdamban született, Barbadoson íródott és Tunéziában forgatták

A társulatot öt brit színész-író (Graham Chapman, John Cleese, Eric Idle, Terry Jones, Michael Palin) és egy amerikai animátor, Terry Gilliam alapította 1969-ben. A „bibliai eposz” ötlete 1976 elején pattant ki az alkotók fejéből, mikor a Gyalog galoppot reklámozták Amszterdamban. Állítólag az egész utat végigpiálták, így jobbnál-jobb szentségtörő poénok születtek a kocsmaasztalnál.

A végleges tervek és a forgatókönyv azonban jóval később, 1977 karácsonyán íródott Barbadoson, ahol Eric Idle töltötte a szabadságát. A humorista pedig ahelyett, hogy visszatért volna Londonba, inkább befejezte a forgatókönyvet és meggyőzte a társulat másik öt tagját, hogy csatlakozzanak hozzá és dolgozzák ki együtt a részleteket. Hamar világossá vált az is, hogy Anglia nem a sivatagok hazája, így a Jeruzsálemben játszódó történetet Tunéziában forgatták le. 1977-ben itt több más fontos film is készült, például a Star Wars, vagy Zeffirelli Názáreti Jézusa. Ez utóbbi azért fontos, mert...

giphy (19).gif
giphy.com

2. Egy valódi Jézus-film díszleteit és jelmezeit használták hozzá

Az olasz filmrendező, Franco Zeffirelli hat órás, angol nyelvű televíziós minisorozata, a Názáreti Jézus óriási siker volt 1977-ben, olyannyira, hogy hat kategóriában jelölték a BAFTA-díjra, két kategóriában az Emmy-díjra és három díjat zsebelt be az olasz Ezüst szalagon. Mivel a Monty Python csapata is ott forgatott, ahol Zeffirelli, így felhasználhattak néhány kelléket és jelmezt abból a készletből amit a rendező stábja maga mögött hagyott a Názáreti forgatását követően. A pletykák szerint Zeffirelli viszont nem tudott a költséghatékony ötletről és később panaszt is tett a társulat trükkje miatt.

3. Nem, senki sem gúnyolódik benne Jézuson

A film ellenzői (akiknek nagy része jellemzően nem is látta) rendszeresen azzal vádolják a filmet, hogy szentségtörő, és be is kellene tiltani, holott a készítők szándékoltan és tudatosan figyeltek rá, hogy ne csináljanak viccet Jézus szavaiból vagy tetteiből. Időben rájöttek ugyanis arra, hogy nem működne a film, ha valóban Krisztus életéről szólna, ezért egy ugyanabban az időben született, de fiktív karakterre cserélték őt (hogy ez még egyértelműbb legyen, két alkalommal maga Jézus is feltűnik a történetben). „Nem érzem szentségtörőnek a filmet. Talán inkább csak eretnek volt, mert megkérdőjelezte az egyház felépítését és azt, hogy hogyan értelmezik és értik félre az emberek az evangéliumokat” – mondta később Terry Jones, aki Brian anyját alakítja a filmben.

A film kultikus mivoltát részben annak is köszönheti, hogy nyíltan gúnyt űz az emberi butaságból, korlátoltságból, befolyásolhatóságból (illetve a ma már kevésbé aktuális, de a hetvenes évekre nagyon jellemző kis baloldali csoportokból). Egyesek szerint a film a szervezett vallások kritikája is, amely a képmutatást és vallási fanatikusokat célozza. A vallási vitánál természetesen csak olaj volt a tűzre a film végén hallható, „Always Look on the Bright Side of Life” (Mindig nézd az élet napos oldalát) című dal, amit a keresztre feszített áldozatok énekelnek. A dalról sok legenda kering, sokak szerint a Walt Disney rajzfilmek dalbetéteit hivatott kifigurázni, míg mások szerint az életigenlést és az optimizmust élteti, ami szintén távol áll az istenkáromlástól. A filmet természetesen számos országban tiltólistára tették, de jó fejek voltak a svédek is, akik úgy harangozták be az alkotást, hogy „olyan vicces film, hogy Norvégiában be is tiltották!”

4. Jézus dadogott

Terry Gilliam szerint a Jézust alakító színész, Kenneth Coley komoly beszédhibával küzdött: a valós életben szörnyen dadogott. Ez „hiba” azonban azonnal eltűnt, mikor színpadra vagy kamerák elé állt. Érdekesség Coley-ról, hogy az 1978-as 'Pennies from Heaven' című BBC drámában valóban egy dadogó karaktert kellett alakítania, de emellett Piett admirálisként tűnt fel a Csillagok háborúja V: a Birodalom visszavágban és a Csillagok háborúja: A Jedi visszatérben.

A Brian életét egyébként amiatt is támadták, hogy Palin és Chapman két beszédhibás karaktert játszanak benne. Külön érdekessége a dolognak, hogy Michael Palin apja valóban raccsolt.

5. Képzelje el Marlboro Mant Jézus szerepében!

Utólag belegondolva, talán jobb is, hogy Cleese ötletét elvetették a társai, mivel ő az ausztrál színészt, az egykori bukott James Bondot, azaz George Lazenbyt (James Bond: Őfelsége titkosszolgálatban) akarta leszerződtetni a szerepre. Cleese semmi kivetnivalót nem látott volna abban sem, hogy a plakátra a "Sean Connery IS James Bond” szlogen paródiájaként a „George Lazenby IS Jesus Christ” szlogent írják fel. Szerencsére az erőltetett poén Lazenbyvel együtt végül kimaradt a Brian életéből. Lazenby egyébként a világ legjobban fizetett férfi modellje volt a hatvanas-hetvenes években, ő volt többek között (az egyik) „Marlboro Man” is.

giphy (16).gif
giphy.com

6. A filmet egy Beatles tag mentette meg

Két nappal azután, hogy a szereplők és a stáb megérkeztek Tunéziába, Bernard Delfont, az egész projektet finanszírozó EMI Film ügyvezető igazgatója túl ellentmondásosnak találta a forgatókönyvet és attól tartott, hogy a film nem hoz majd nyereséget, ezért visszavonta a társulattól a támogatást. A forgatást a Monty Python-rajongó George Harrison mentette meg azzal, hogy megalapította a Handmade Films nevű produkciós céget és a saját pénzéből 4 millió dollárral (mai árfolyamon számolva körülbelül 1,1 milliárd forinttal) segítette a társulat munkáját. „Nagyon tetszett a forgatókönyv és szerettem volna látni a filmet” – mondta Harrison.

„Minden idők legdrágább mozijegye” – jegyezte meg a zenész húzására Terry Jones és csapata, akik természetesen a filmbe is szorítottak egy kis helyet George Harrisonnak és a szintén a környéken nyaraló komikus-zenész-író havernak, Spike Milligannek. A pletykák szerint a The Who dobosa, Keith Moon is kapott volna egy kisebb szerepet a filmben, de ő a forgatás előtt nem sokkal meghalt.

7. Felmerültek húsba vágó problémák is a forgatáson

A Monty Python tagjai akkor sem estek kétségbe, amikor a forgatás során problémaként merült fel, hogy a Briant játszó Graham Chapman nincsen körülmetélve. Grahamnak, vagyis Briannek anyaszült meztelenül kellett odamennie egy ablakhoz, miközben odakint hatalmas tömeg várt rá azt kiáltozva, hogy „Nézzétek, ott van! Felébredt a kiválasztott!”. Mint azonban a jelenet forgatásakor a rendező, Terry Jones Chapman péniszére célozva rámutatott: "láthatóan nem vagy zsidó", márpedig a főszereplő Brian a film szerint az, és mint ilyet, egészen biztosan körülmetélték akkoriban. Michael Palin mohel helyett szerencsére azért inkább kellékesért kiáltott, a megoldás pedig az lett, hogy egy gumiszalagot húztak Chapman péniszére, ezzel érve el a megfelelő látványt. A jelenet egyébként más okból is rendkívül hatásosra sikerült, még ha nem is filmművészetileg, lásd a következő pontot.

8. Mielőtt kiakasztotta volna a keresztényeket, kiakasztott jópár muszlimot

A helyi statiszták ugyanis nem voltak felkészülve egy meztelen férfi látványára. „Amikor kinyílt az ablak, a tömeg fele sikoltozva elrohant" – emlékezett vissza a fenti, körülmetélős intermezzóval nehezített ablakos jelenet folytatására Chapman. A probléma az volt, hogy közönséget és a tanítványokat alkotó tunéziai statiszták szinte mindegyike muszlim volt. Az arab országokban viszont a legtöbb nő még sosem látott pucér idegen férfit, mivel a vallási előírások miatt nem is szabadott nekik ilyet látni (a férjükön kívül). Mivel a stáb szerette volna hitelesen ábrázolni a történelmi korszakot, ezért igyekeztek betartani a vallási előírásokat, így aztán megoldásképp a nőket végül kihagyták ebből a jelenetből.

9. Igen, vigyázunk mindenre, ja, bocs

Bár a díszletek egy részét a Názáreti Jézus sorozatból mentették át a filmesek, másik részük pedig kifejezetten csak a Brian élete miatt készült, azért egyes jelenetek a tényleges, időszámításunk előtt épült Monastir környéki régi épületek között játszódnak. A stáb próbált odafigyelni arra, hogy minimálisra csökkentsék a károkat, de nem mindig sikerült. Terry Gilliam például, a produkció "látványtervezőjeként" úgy vélte, hogy az ufók becsapódásának jelenetében sokkal jobban mutatnának a kövek feketére festve. Úgy tudta, hogy a használt festék könnyedén eltávolítható, de sajnos a forgatás után kiderült, hogy nem jól tudta. Így aztán az éj leple alatt külön brigádot küldött ki, hogy fessék vissza az eredeti színükre a sziklákat, és remélték, hogy senki nem veszi majd észre a turpisságot.

10. Statégiai okokból mutatták be a filmet először Amerikában

A Monty Python jelentős rajongótáborral bírt az Egyesült Államokban is, de ez persze semmi nem volt ahhoz képest, ahányan hazájukban, az Egyesült Királyságban lelkesedtek a társulatért. Akkor mégis miért nem ott mutatták be először a Brian életét? Azért, mert az Egyesült Királysággal ellentétben Amerikában, bár szintén voltak, akik szentségtörőnek tartották a filmet, ott azonban nem vonhatták őket törvény előtt felelősségre istenkáromlásért. Ezzel ellentétben Angliában ekkoriban még létezett ilyen törvény és tényleg emelhettek volna vádat ellenük erre hivatkozva.

Egyébként tényleg volt néhány olyan város az Egyesült Királyságban, ahol betiltották a filmet, és nyolc évig tiltólistán volt Írországban, valamint egy évig Norvégiában is (szóval igen, a svédek igazat mondtak). 1990-ig Olaszországban sem adták ki, a Csatorna-szigeteki Jerseyben pedig egész 2001-ig hallani sem akartak róla.

11. Nehezteltek a rabbik is

Meglepetésként érte a stábot az is, hogy (ha az ablakos jelenetet nem számítjuk) elsőként még csak nem is a keresztények adtak hivatalosan hangot a filmmel kapcsolatos nemtetszésüknek. Az első panaszok ugyanis a rabbik tanácsa felől érkeztek: ellenvetésük volt a megkövezős jelenettel kapcsolatban, ahol a zsidó vezetőt játszó John Cleese egy szent imasálat visel. Ez volna a botrányos jelenet:

12. Az ufós jelenet versenyfutás volt az idővel

És ezzel együtt az adótörvényekkel is. Abban az időben ugyanis Graham Chapman az Egyesült Államokban élt, és ezért - adózási okokból - nem volt szabad 24 óránál többet angol földön tartózkodnia. Mivel a film nagy részét Tunéziában forgatták, ezzel nem is volt probléma. De azt a jelenetet, mikor a Chapman játszotta Brian egy idegenek által vezérelt űrhajóban utazik, Londonban vették fel. Ezért Chapman elrepült Angliába, kapkodva sminkelt-öltözött, eltöltött pár kellemes órát az ufó belsejében, majd szaladt a reptérre, mielőtt letelt volna az engedélyezett 24 óra. Ezek a részek egyébként feltételezhetően az akkor újítónak számító Star Wars filmre utalnak.

13. Graham Chapman orvosként is praktizált a forgatáson

Chapman és John Cleese együtt jártak a cambridge-i Emmanuel College orvos szakára, majd Chapman végül a londoni Barts Hospital Medical College-ban szerzett orvosi képesítést. Praktizálnia azonban soha sem kellett, mert már azelőtt befutott író és előadóművész volt, mielőtt orvos vált volna belőle. Egyetlen alkalmat kivéve: a Brian élete tunéziai forgatásán, ahol ő látta el a statiszták és a stáb sérüléseit és írt fel nekik gyógyszert, ha arra szükség volt.

Nézze meg a 40. éves Gyalog Galoppot a mozikban!

Ne feledkezzünk el a társulat másik ikonikus filmje, a Gyalog Galopp bemutatásának 40. évfordulójáról sem, aminek tiszteletére a magyar mozik ismét műsorra tűzték a világ egyik legviccesebb filmjének digitálisan felújított változatát. A kerekasztal lovagjai, azaz Artúr király és Albion lovagjai, Sir Bedevere, Sir Galahad, Sir Lancelot illetve Sir Robin nem mindennapi történetét január 21-től klasszikus magyar szinkronnal lehet majd megnézni a Corvin moziban, a Tabán és a Toldi artmozikban pedig január 28-tól feliratosan vetítik majd!

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek