Éjjeli állatkert, Marky Ramone és fiatal borászok várják a héten

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Ha kimozdulna, akkor Szentendre és Szeged is fesztivállal várja, Pesten pedig akár sörgyárban is bulizhat.

Az utolsó augusztusi hétvégén még mehet strandra, koncertekre, sőt Szegedre fesztiválozni is, de lesz Állatkertek Éjszakája, piacozás és sólet fesztivál is. 

Augusztus 27

Csütörtökön a Chimera-Project őszi kiállítási programjának nyitányaként PostContemporary címmel nyílik kiállítás. Indul a III. Junibor Borünnep, ahol kiderül, hogy ki lesz a legjobb fiatal borász: a hétvégén 4 nap alatt 30 fiatal borászt és több mint száz bort lehet megismerni és persze meg is kóstolni a Szent István téren. Még tart a Szegedi Ifjúsági Napok is, ezért a hétvégére akár Szegedre is elutazhat bulizni. 

Augusztus 28. 

Aki szereti az állatokat és esti programot szeretne péntekre, az menjen az Állatkertek Éjszakájára. Ezen az estén ugyanis kimenőt kapnak az állatok, mármint nem úgy, hogy szabadon engedik őket, hanem, hogy nem kell hamar lefeküdniük, így egészen éjfélig lehet őket látni. Szentendrén is lehet bulizni, mert ott Szentendre éjjel-nappal fesztivált tartanak rengeteg kulturális programmal egész nap és részben éjjel is.  A Lumen pedig boltot nyit, ennek alkalmából Cyborg Templar csinál bulit egészen éjfélig, vagy akár még tovább is. A Budapest Parkban a Subscribe búcsúzik a közönségétől, előtte pedig megint lehet közösen borozni idegenekkel, most a Nemzeti Múzeumhoz várják azokat, akik szeretnének egy üveg bor mellett elbeszélgetni bárkivel. 

Augusztus 29.

A szombati nap a bulié, akár a Normafánál is partyzhat a Normafa Open Air Susnya Party keretein belül. Ha inkább a belvárost választaná, akkor menjen a Beat On The Bratbe, ahol Beautuful Noise Shoegaze Party lesz, ahol főszerepben lesznek a zajok, meg a cipőbámulás. De ha sörözne és fesztiválozna, akkor a Dreher Sörgyár várja bulival, ahol biztosan nem lesz sörhiány, hiszen igen, valóban a gyárban tartják a partit. A Dürer Kertben a Tilos Rádió Újjászületésnapja lesz, koncertek mellett most is lesz közös bográcsozás, és persze az elmaradhatatlan tombola is. Ha tinikorú gyereke van, akkor bizonyára már hónapok óta az a téma otthon, hogy jön Violetta, a Disney csatorna új Hannah Montanája. Nos, ha eddig nem vett még jegyet, akkor igyekezzen, mert hiába a négy előadás és az aranyárban árult belépők, már nagyon fogynak. Ha pedig a nyár valószínűleg utolsó igazi, strandolós hétvégéjét lazulással és barnulással búcsúztatná, akkor menjen a Napozóba, ahol City Matiné lesz chill zenékkel már délelőtt 10 órától. 

Augusztus 30. 

Vasárnap látogasson el az Erzsébet Térre, ahol a Piacok Napját tartják, ami azért jó, mert mindegy, hogy design cuccot szeretne, bolhapiacozna, vagy éppen termelői piacot keres, a Piacok Napján mindezt egyben megtalálja. Utána pedig egyen egy jó kis sóletet, amiért csak a Kazinczy utcáig kell elmenni a Sólet Fesztiválra. Aztán pattanjon be a kocsiba és irány Kecskemét, még elcsípheti a Harcsa Veronika Quartet és Gyémánt Bálint közös, Lámpafény című koncertjét 20. századi magyar költők megzenésített verseiből.

Augusztus 31.

Kezdje a hetet az A38-on, ahol a tetőteraszon Barabás Lőrinc koncertjére lehet bulizni, míg a kiállítótérben a Konyhából ismert Szepesi Mátyás mutatja be munkásságát. Szolidabb hétfő esti szórakozásként mehet moziba is, mondjuk a Hitman:47-es ügynök című krimire, amiben mindenki egyszerre áruló és áldozat is. Ha valami másra vágyik, akkor egy izlandi filmdrámát ajánlunk. Az akváriumban élni című filmben három ember sorsa fonódik össze, mindegyiküknek szembe kell nézni az életükkel, hogy változtatni tudjanak. Bizarr párosításnak tűnik a Eichmann Showt, ami szintén filmdráma, de történelmi, a címből pedig kitalálható, kinek a főszereplésével.

Szeptember 1.

Marky Ramone és a Blitzkrieg amellett, hogy tökéletesen vissza tudja hozni a legendás Ramones-hangulatot, megvannak a módszerei, hogy a koncertjén ne a telefont nyomogassák az emberek. Mindezt élőben az A38-on lehet megnézni. Ha kihagyná az év egyik legjobb buliját, akkor mehet helyette Puzsér Róbert és Farkas Attila Márton beszélgetésére, szóval nem nagyon kell gondolkoznia, melyiket válassza, nem?

Szeptember 2. 

Szerdán nézzen el az A38 hajóra, mert Tudósok-koncert lesz a hajó tetőteraszán. Ha pedig későn kapott észbe és most jött rá, hogy elment ön mellett a nyár, akkor nézze meg a Vakáció című vígjátékot, amit az mindenképp szeretni fog, akinek bejött a Förtelmes Főnökök című film, ha pedig mégsem, akkor úgy is elmegy a kedve az egésztől. Ezen a héten egy másik vígjátékot is bemutatnak Kész katasztrófa címmel, amit Amy Schumer írt és ő is a főszereplő, míg az a Judd Apatow rendezte, aki például a Koszorúslányok vagy a Ne szórakozz Zohannal filmek gyártásában is részt vett. 

 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 
Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.