Tudta, mi járt Tim Burton fejében kisfiúként?

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A rendező karrierje kezdetén készítette Vincent című animációs filmjét példaképe, a színészlegenda Vincent Price szinkronjával. Íme az együttműködés eredménye!

Egy több mint harminc évvel ezelőtti animációs rövidfilm terjeng az interneten, amit kivételesen tényleg érdemes végignézni. Azoknak legalábbis mindenképpen, akik kedvelik a korai Tim Burton műveket. A B-kategóriás szörnyfilmekért és horrorsztorikért gyerekkora óta rajongó rendező ugyanis egyik legnagyobb példaképével, Vincent Price-szal készítette el első stop motion technikával készült rövidfilmjét 1982-ben, mikor még a Disneynél tanulta a fázisrajzolást és karaktertervezést. Ez egyébként is termékeny időszak lehetett Burton karrierjében, hiszen a Vincenttel nagyjából egy időben pattant ki a fejéből a Karácsonyi lidércnyomás ötlete is.

Ez az önéletrajzi ihletésű báb-animációs film egy olyan kisfiúról szól, aki inkább egy sötét szobában fantáziálgat, Edgar Allan Poe-t olvas és Vincent Price-nak képzeli magát, ahelyett, hogy a többi gyerekkel rohangálna és biciklizne a játszótéren. A fekete-fehér kisfilm külön érdekessége, hogy az alkotás ténylegesen Vincent Price narrációjával készült el, de a rövid cím mégsem magára a színészre utal, hanem Vincent Malloy-ra, arra a hét éves kisfiúra, aki az elbeszélés szerint: „Mindig udvarias és azt teszi, amit mondanak neki, (...) korához képest figyelmes és kedves. Mégis szeretne inkább Vincent Price lenni” – mutatja be a sápadt arcú, bozontos hajú gyereket a karakteres hangú legenda.

Nem véletlen, hogy a kisfilmben látható fiúcska mennyire hasonlít a rendezőre vagy legalábbis annak gyermekkori énjére (és egy kicsit azért Ollókezű Edwardra is). A Vincent nevű kisfiú ugyanis erősen önéletrajzi ihletésű, a főhőshöz hasonlóan bálványként imádja Edgar Allan Poe hátborzongató mesterműveit, és Burton is hasonló álmokat szőtt hétéves korában, mint Vincent nevű karaktere.

Vincent Price nem csak Tim Burtonnek jelentett sokat

Vincent Price több mint száz filmben, színházi előadásban valamint televíziós- és rádióműsorban szerepet kapott, jellegzetes hangjával és horror- illetve sci-fi munkásságával hamar hírnevet szerzett magának a szakmában. Karrierjét a harmincas évek közepén karakterszínészként kezdte, majd később olyan alkotásokban tűnt fel, mint az 1958-as A légy, a Ház a Kísértet-hegyen vagy az 1963-as Holló. Nagyságát mi sem bizonyítja jobban, hogy többször is helyet kapott a Sesame Street paródiáiban, sőt a „Vincent Twice,Vincent Twice” című epizódban éppen a Vincentben való alakítása előtt tisztelegtek a műsor készítői. A színészről a Simpsons „Sunday, Cruddy Sunday” című részben és egy Deep Purple számban is megemlékeztek már. A Yale Egyetemen tanult legendát elismert műgyűjtőként is számontartották Kaliforniában, ahol egy Művészeti Múzeumot is alapított. Price 1993-ban, 82 éves korában hunyt el Los Angelesben.

A Vincent című rajzfilm egy életen át tartó barátság kezdetét jelentette a rendező és példaképe között, olyannyira, hogy Price nyolc évvel később feltűnt a kilencvenes évek egyik legmeghatározóbb alkotásában, az Ollókezű Edwardban is. Sőt, a rendező az 1994-es Ed Woodról is azt nyilatkozta, hogy a történet megírása közben számos hasonlóságot vélt felfedezni Edward D. Wood Jr. és Lugosi Béla, valamint a közte és Price közt kialakult barátság között. Burton egyébként a Vincentnek köszönhetően szerzett magának hírnevet a szakmában, aminek hatására 1985-ben elkészíthette első nagyjátékfilmjét, a Pee Wee nagy kalandját, mely vitathatatlanul kihatott a későbbi munkáira is.

Tim Burton és Vincent Price az Ollókezű Edward forgatásán.
Fotó: Facebook / TheRedList
Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Adamek Alma
Adamek Alma
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.

Mindennapi

Mikor lesz új köztársasági elnöke Magyarországnak? Így választják meg az államfőt

Magyarország rendszerváltás utáni hetedik köztársasági elnökének, Sulyok Tamásnak a megbízatása megszűnt, mivel aláírta és kihirdette a 17. Alaptörvény módosítását. A következő időszakban Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke veszi át a feladatait egy maximum 30 napig tartó időszakban, ezután megválasztják az új köztársasági elnököt.

Offline

Villámkvíz: tudod, ki lépet először a Holdra?

Július 20-án az emberiség egyik legnagyobb teljesítményére, az első holdra szállásra emlékezünk. De vajon te mennyit tudsz az Apollo–11 küldetéséről, az űrutazás számairól és égi kísérőnk különlegességeiről? Tedd próbára magad villámkvízünkkel!