Balaton Sound, Rockmaraton, halászlé vagy Amy Winehouse várja a héten

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A fesztiválok mellett az Einstürzende Neubauten és a Manu Chao kötelező, meg a Csontváry-kiállítást is nézze meg és egy csomó jó filmet.

Ha igazán csapatni vagy éppen veretni szeretné, akkor a Balatonnál a helye, ha rockerkedne akkor Dunaújvárosban, ha halászlevet enne, akkor pedig Baján. A fővárosban pedig Manu Chao, Az Einstürzende Neubaten, Csontváry-kiállítás és filmek is várják. 

Július 9. 

Csütörtök a Drunken Tailorban a Zene mindenkié című zenés filmetűdöt mutatják be, mely a Művészetek Palotája "Bábel est-Falupest" rendezvényhez kiírt rövidfilm-pályázat győztes pályaműve. Esetleg nézze meg a Forrás Galériában Léphaft Pál karikaturista kiállítását, főleg hogy csak július 15-ig lesz látható. Az Akváriumban pedig az idén 35 éves  Einstürzende Neubauten jubileumi koncertjén lehet bulizni. 

Július 10.

Aki szereti a halászlevet, az pénteken akár a Bajai halfőzőfesztiválra is elnézhet és egész hétvégén kóstolgathatja az ételeket és persze koncertek is várják. Aki fesztiválozni menne, annak munka után irány a Balaton Sound, ott még vasárnap is bulizhat elektrozenékre. 

Július 11. 

Szombaton a francia nemzeti ünnep alkalmából utcabált rendez a Francia Intézet a Fő utcán, ahol francia falatok és persze francia zene is várja a látogatókat. Nyugis programként bulizás helyett válassza a Második anya című filmdrámát, ami egy bentlakásos bejárónő és a tőle messze élő lánya történetéről szól, ha viszont maradna a zenei programoknál szombaton is, akkor pedig az Amy Winehouse életéről szóló dokumentumfilmre üljön be, ami ellen máris tiltakozik Winehouse családja. 

Július 12. 

Vasárnap az AnKertben Lori Goldston csellista lép fel, filmezenéi és improvizatív koncertjei mellett legtöbben olyan fontos lemezekről ismerhetik játékát, mint az Earth Angels of Darkness lemezei vagy a Nirvana: MTV Unplugged in New York. Gyerekekkel, csak csak egy laza vasárnapi programnak pedig a Minyonok című mozi is jó választás lehet.

Július 13. 

Két éve teltházas koncertet adott Manu Chao, most visszatér a La Ventura produkcióval a Budapest Parkba. Ha egy jó kis horrorral kezdené a hetet, akkor menjel az Akasztófa című filmre, amiben egy tragikus véget ért húsz évvel ezelőtti darabot szeretnének újra bemutatni -nem nehéz kitalálni, hogy ebből még bonyodalom lesz. 

Július 14. 

Aki szereti a rockzenét az a héten biztos, hogy talál magának programot a Rockmaratonon Dunaújvárosban, ahol kedden például a Death Angel lép fel. Vagy menjen el a Budai Várba és nézze meg a Csontváry Géniusza című kiállítást. Ha esetleg nem megy a héten, akkor egészen december 31-ig megteheti. 

Július 15.

Szerdán indul az EFOTT, az Egyetemisták és Főiskolások Országos Turisztikai Találkozója. Idén Velencén tartják egy rakat magyar fellépővel, sportprogramokkal és kertmozival. 

 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 
Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.