Olvasni mindig jó, azért megmutatjuk, mire nem érdemes költenie.
Időről időre kapunk könyveket a legkülönfélébb kiadóktól, akik elküldik a legújabb sikergyanús műveket. Ennek eredményeként a Dívány szerkesztőségében hemzsegnek a szingliregények, fogyókúrás könyvek, és persze az önfejlesztő cuccokból sincs hiány.
Itt van mindjárt Mörk Leonóra, akinek a Holdfény szonátája már a negyedik regény a sorban. Be kell valljam, alapvetően szkeptikus vagyok az iróvá avanzsált újságírók könyveivel kapcsolatban, ráadásul 99 százalékuk nem lép túl a strandirodalmon, szingli nyavalygáson, és értelmiséginek szánt Romana regényeken, de ez érthető valahol, mivel a népek ezt veszik, a csajok ezt írják. A siker szinte garantált, a papírkötéses, két este alatt elolvasható, áldrámákkal és coelhói bölcsességgekkel teletűzdelt mű után két hét múlva jön egy hasonló, csak azt mondjuk Mörk helyett Fejős vagy Vass írta, de a történet ugyanolyan közhelyes, hatásvadász és kiszámítható.
Mörk nem a helyszíneket helyezi át, ahogy Fejős Éva teszi a saját könyveiben, hanem különböző nagyon művelt nőket hoz össze gazdag és művelt férfiakkal. Ebben az esetben egy fiatal lány gyerekkora óta bele van zúgva a híres zongoristába, az osztrák Thomas Thiemannba. A férfi persze nős, siker-siker hátán, a nagyvilág rajong érte, mert véletlenül sem úgy néz ki, mint Fazil Say, hanem inkább Jonas Kaufmannra hajaz. Na ez a két ember találkozik, és nem fogják elhinni, mi történik? Igen, egymásba szeretnek! A lány természetesen anyanyelvi szinten nyomja a németet, a pasi ugyan kicsit depis, mert épp elhagyta a hosszúlábú, szőke neje, de azért mély érzelmekről tesz tanúbizonyságot, amikor szerelmet vall a lánynak. A történetben még szerepel Salzburg, Mozart - naná, ha Salzburg, akkor ki más szerepelne? -, a nácik, egy osztrák gyereket megmentő magyar menekült, és nagyon sok rajongó.
Na innentől már sztorira se futotta, szóval ahogy az előző regény (Hellinger-Madonna) művészettörténésze, Kata egy festményt kutat Németországban, úgy ebben a könyvben a főhősnő, Eszter egy kézirat után kutat Ausztriában.Az egyik esetben hősnőnk a kutatásban segítségére siető ügyvédbe szeret bele, a másik esetben a kézirat kutatásában segítő zongoristába. Természetesen mind a kézirat, mind a festmény számos titkot rejt, és van olyan rendes, hogy elő is kerül, így az évszázados kincsek fölött szárnyat bonthat a szerelem.
Ehhez képest Jennifer Clement könyve, az Elveszett lányok országa merőben az előző ellentéte. Lányregény helyett egy tizenéves mexikói lány meséli el életének bizonyos eseményeit. Ja, eddig még lehetne lányregény is, némi egzotikummal, kaktuszokkal meg iguánákkal, de ez nem az. Az író ugyanis, aki több mint 10 éven át élt Mexikóvárosban olyan nők történeteit hallgatta végig, akiknek elrabolták a lányukat. Elrabolták, mert szép volt és eladható.
Az országút és az erdő között elterülő faluban élők elcsúfitják a lányaikat, fiúnévvel illetik őket, levágják a hajukat,és biztos ami biztos, üregeket ásnak, hogy ha jönnének a drogkereskedők, el tudjanak bújni. Itt a lányok úgy nőnek fel, hogy leszorítják a mellüket,és ha meghallják a mákföldekre permetet szóró helikoptereket, akkor rohannak a fák közé, mert a helikopterek rettegnek a földek fölé szálln, mert ott lelövik őket (szerencsére az iskola udvara pont jó erre a célra). Ebben a világban él a főszereplő Ladydi és barátnői, köztük Paula, akit elrabolnak. A könyv pont azzal fogja meg az olvasót, hogy szinte érzelemmentesen, tökéletes nyugalommal meséli el az eseményeket egymás után, a külföldi orvosoktól kezdve a menekülésig, a korrupt rendőröktől a női börtönig. Ehhez hozzájárul, hogy a fordító, Mesterházi Mónika, nagyon finoman érzékelteti ennek a világnak a brutalitásátt és egyben a szépségét is. Jól eltalált szavak és mondatok, mégsem érzem, hogy odapasszíroz, és nem nyúlok rögtön a penge után, hanem együtt izgulok a főhössel, és izgatottan várom, hogy kimeneküljön ebből a világból, ahol a nő csak árucikk. A könyvbe itt olvashat bele.
Az A sziámi ikrek szexuális élete Irvine Welsh (Trainspotting, Mocsok) munkája, és bár címéből következően, akár erotikus regény is lehetne, a szerző neve a garancia arra, hogy valami nagyon beteg dologgal állunk szemben. A történet viszonylag egyszerű. Egy személyi edző csaj Miami Beachen találkozik egy túlsúlyos és depressziós nővel, aki a segítségét kéri. Az agressziv edzőnő és a manipulativ kliens közti viszony hagyományosan indul, ám valami egészen máshogy alaku, mint ahogy az ember várná. A szadomazo kapcsolattá alkuló viszonyban változnak a szerepek, mire megkedvelnénk az egyik szereplőt, jön a kijózanító pofon, és máris másnak látjuk. A könyv izgalmas, lényegretőrő, ugyanakkor korántsem mondható erotikus regénynek, még a szexuális szál ellenére sem. Itt nem lesz vad romantika, buja egymásratalálás sem, mégis végig sikerül fenntartani az érdeklődést, és közben el lehet gondolkodni rajta, hogy a manipulativ, szeretetéhes művész vagy a mindenkit megvető, felsőbbrendű edző az, akit kedvelni tudunk. Depressziósoknak és az élet szépségeit megvetőknek nem ajánljuk.
