Facebookon búcsúzott Páll Mónika színészhallgató

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A 28 éves színészhallgató azzal búcsúzott szeretteitől, hogy az élet csodálatos.

Páll Mónika, a Kaposvári Egyetem színészszakos hallgatója sokáig küzdött a betegségével. 2010-ben egy sikeres műtét után visszatért, tanárai és osztálytársai pedig jótékonysági előadásokkal is segítették a kezelését, de betegsége kiújult. A 28 éves színésznő a Facebookon köszönt el a szeretteitől és ismerőseitől vasárnap – adta hírül a Színház.hu.

Páll Mónika utolsó üzenetében arról írt, hogy az élet csodálatos.

Idézőjel ikon

"Kedves Barátok, Ismerősök!
A tegnapi nap folyamán küzdöttem, de már nem bírta a testem tovább. Földi életemet befejeztem, de élek s létezem tovább abban a szeretetben, amit Isten nyújt és ad, abban a felemelő elfogadásban, amivel a létezés megsegít.
Fontosak vagytok nekem! Egytől, egyig! Mindegyikőtök! Szeretlek Titeket, és Veletek leszek, ha rám gondoltok, én üzenek.
Az örök élet kapuján most beléptem, kérlek ne szomorkodjatok sokat miattam. Az Élet csodálatos! Becsüljük meg! Értékes, fénnyel, művészettel, nevetéssel teli. Én is mindig így gondolkodtam, én is mindig e szerint cselekedtem! Ti is tegyetek így. Szeressétek egymást önzetlenül, örüljetek egymásnak, s Életeteknek.
A leveleiteket köszönöm, eljutottak hozzám, megsegítették távozásom, kérlek Titeket, temetésemre is hozzatok belőlük, ha gondoljátok, hogy a lelkemnek még könnyebb legyen, tudjam, tényleg nem volt hiába.
Elbúcsúzom.
Temetésemről hamarosan értesítelek Benneteket, várlak Titeket soha nem múló szeretettel!
Mónika"

– írta a Facebook oldalán

A Librarius arról ír, hogy 28 éves lány sokáig tünetmentes maradt, februárban az Ahogy tetszikben a Nemzeti Színházban is szerepet kapott, majd betegsége kiújult. Egykori tanárai, osztálytársai, és jelenlegi kaposvári és budapesti színészhallgatók, a Csiky és a Nemzeti művészei gálaesten gyűjtöttek a lánynak. Pályatársai, osztálytársai is búcsúznak tőle a közösségi oldalon.

 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 
dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Nem csak náthára utalhat, ha eldugult orral ébredsz: krónikus elváltozás is okozhatja

Te is úgy ébredsz szinte minden reggel, mintha betonnal öntötték volna ki az orrodat, pedig nem is vagy megfázva? Sokan hajlamosak egy egyszerű vállrándítással elintézni a hajnali orrdugulást, pedig a háttérben komoly, kivizsgálást igénylő okok állhatnak. A tünetek mögött leggyakrabban a matracunkban rejtőző poratkák, a hálószobai penész vagy a háziállatok hámsejtjei állnak, de ha a dugulást nem kíséri tüsszögés, akár krónikus orrsövényferdülés vagy nyálkahártya-duzzanat is okozhatja a bajt.

Világom

Itt írta Beethoven az Örömódát – Mátyás király és a Habsburgok is odavoltak a városkáért

Alig néhány órányira a magyar határtól fekszik egy mesebeli, biedermeier stílusú kisváros, amely évszázadokon át Európa elitjének titkos menedéke volt. Baden bei Wien kénes forrásaiért és mediterrán klímájáért már Hunyadi Mátyás és felesége, Beatrix királyné is rajongott, később pedig a Habsburg uralkodók ide költöztették át a teljes bécsi udvart a nyári hónapokra. A fenséges paloták és kilométeres parkok árnyékában azonban nemcsak a politika formálódott, hanem a kultúrtörténet is: itt, egy szerény badeni házban írta meg a teljesen siket Beethoven a világirodalom egyik legfontosabb művét, a IX. szimfóniát és az Örömódát.

Világom

Súlyos veszélyt jelenthet az Adrián ez az élőlény: mérgező tüskéje durva ízületi gyulladást okozhat

A horvátországi nyaralás legszebb pillanatait is egy másodperc alatt tönkreteheti egyetlen óvatlan lépés a sekély vízben. Az Adriai-tenger sziklás partjainál tömegesen megbújó tengeri sünök nemcsak kellemetlen meglepetést okoznak, de tűhegyes fegyvereik komoly egészségügyi kockázatot jelentenek. A bőr alá fúródó, könnyen letörő és mérgező tüskék ugyanis hajlamosak elvándorolni a szövetek között, és ha elérik a csontot vagy az inakat, súlyos, hónapokig tartó ízületi gyulladást indíthatnak el.

Offline

Ezért vált Christian Dior Coco Chanel ellenségévé

Christian Dior „New Look” kollekciója teljesen új korszakot nyitott a divatban, miközben Coco Chanel nyíltan támadta a nőies, extravagáns stílust. Két ikonikus tervező, két teljesen eltérő nőideál és egy rivalizálás, amely örökre átírta a luxusdivat történetét.

Testem

Ez a gyulladás észrevétlenül teszi tönkre a szíved: így előzheted meg

Sokan élnek abban a tévhitben, hogy ha a koleszterinszintjük és a vérnyomásuk rendben van, akkor teljesen védettek a szívinfarktussal szemben. A legfrissebb orvosi kutatások azonban rávilágítottak egy eddig háttérbe szorított, néma gyilkosra: a szervezetben megbúvó krónikus gyulladásra. Ez az alattomos folyamat belülről, észrevétlenül marja meg az erek falát, és úgy teszi instabillá a lerakódásokat, hogy az bármikor hirtelen stroke-hoz vagy szívhalálhoz vezethet – függetlenül attól, hogy mit mutat a koleszterin-laborunk.