Utcai művészet, amit az eső kelt életre

Olvasási idő kb. 1 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Egy seattle-i férfi olyan feliratokkal árasztotta el a város utcáit, amik csak eső esetén láthatók. Célja, hogy a járókelők esőben is örüljenek.

Egy Peregrine Church nevű seattle-i művésznek igen furcsa kedvtelése támadt; olyan aszfaltfestményeket készít, amik eső hatására nemhogy eltűnnének, de épp akkor lesznek láthatóak. Ez pontosan olyan egyszerű, mint amilyennek hangzik, ahogy víz éri a látszólag teljesen hétköznapi utca felületét, máris közvetíteni kezdi a férfi által kitalált titkos üzeneteket. A fiatal férfi az egész várost elárasztotta láthatatlan (illetve csak rossz idő esetén látható) felirataival, mert elmondása szerint szereti, ha izgalmasabbá teheti mások életét, és mivel Seattle-ben meglehetősen sokat esik az eső, ő ilyen úton próbálja bearanyozni az ott élők esős napjait.

Church a Rainworks (Esőmunkák) nevet adta kezdeményezésének, és a fenti videóban elmondja, az anyag, amit az aszfalton használt, teljességgel környezetbarát, könnyen bomló és egyáltalán nem mérgező anyagból készült, az ötletet pedig a "NeverWetted" (kábé sosem átázó) ruhák adták. Ez egy vegyszer, amit bármilyen felületen használnak megvédi azt mindenféle nedvességtől.

Church eddig olyan 25-30 felirattal és képpel kedveskedett Seattle lakosságának, a feliratokat sablonnal készítik, majd befújják ezzel az anyaggal, végül vízzel öntik le, hogy látszódjon a végeredmény. Szerintünk menő! 

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Dívány ‎
Dívány ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.

Életem

Felújítják az egyik budapesti hidat: így hat a forgalomra

Felújítják a Hajógyári-sziget fő megközelítési útvonalát jelentő K-hidat. Az eredetileg ideiglenesnek szánt szerkezet teljes körű rekonstrukciójára a Budapest Közút Zrt. pályázatot írt ki, a kivitelezés pedig várhatóan 2026 őszén indulhat.

Testem

Ez történik a testeddel, ha minden nap zöld teát iszol

A zöld tea nemcsak a koffein miatt hasznos, hanem az antioxidánsai miatt is. A hatás maximalizálásához napi 3-4 csészényi tea kell, lehetőleg nem forrásban lévő vízzel leöntve, illetve számolni kell azzal is, hogy a zöld tea negatívan hat a vas hasznosulására.

Offline

Férfiruhában kémkedett a japánoknak a kínai hercegnő: hadsereget is vezetett hazája ellen a Kelet Gyémántja

Mandzsu hercegnőnek született, de a japán hadsereg legveszélyesebb titkos fegyvere lett belőle. Josiko Kavasima élete a huszadik századi történelem egyik legbizarrabb kémhistóriája: a hercegnő szakított a női szerepekkel, férfiruhát öltött, és saját hadsereget vezetve segítette Japánt Kína lerohanásában. A „Kelet Gyémántjaként” ünnepelt kémet a háború után a kínaiak nemzeti árulóként fogták perbe, és sorsa drámai véget ért. Utánajártunk a Távol-Kelet legrejtélyesebb, férfiruhás női kémének elképesztő és tragikus életének.