Bodó Viktorék az első független színházas áldozatok

Olvasási idő kb. 2 perc

A Szputnyik márciusban lehúzza a rolót, elég a finanszírozási bizonytalanságból és a kettészakadt társulatból. Ezzel ők a független színházak állami kivéreztetésének első áldozatai.

A Szputnyik Hajózási Társaság évad közben kényszerül arra, hogy befejezze működését, adta hírül a társulat. Bodó Viktor, a Szputnyik vezetője és Tóth Péter ügyvezető hosszas mérlegelés és megoldáskeresés után döntöttek úgy, hogy a társulat életében is ez a legemberségesebb megoldás. A hét éve működő csapat (10 színész, 7 stábtag) nem kíván magyarázkodni, csupán tényszerűen szeretnék felsorolni, mik vezettek oda, hogy ezt a döntést meghozták.

A társulat ellehetetlenítésében közrejátszott, hogy a produkciók létrehozására két éve nem kaptak hazai pályázati támogatást, ezért azokat a működési támogatásból kellett kigazdálkodniuk. Ebben nem sokat segített, hogy "a költségvetés egyharmadát jelentő működési pályázati támogatás a legjobb esetben is csak az adott év júliusában érkezett meg, minden tavasszal forráshiányt okozva". És bár a Szputnyik 2009 óta tesz eleget olyan külföldi meghívásoknak, amely koprodukciók ugyan fedezték a költségvetés kétharmadát, ám a forráshiány mégis komoly szervezési nehézségeket okozott. Egyrészt minden esetben csak a társulat egy része tudott dolgozni egy-egy ilyen helyzetben, így a csapat kétfelé szakadva játszott itthon és külföldön (több külföldi előadás esetében ez már komoly logisztikát jelentett az egyeztetésnél és a műsorterv elkészítésénél), másrészt ez az évek óta fennálló helyzet egyre komolyabb problémát jelentett a Szputnyik életében, hiszen az egész társulat együtt nem tudott itthon dolgozni.

Részlet az Anamnézis című darabból
Fotó: Barakonyi Szabolcs

A hazai jegybevételek csupán az adott előadás fenntartását és továbbjátszását biztosították, többletbevétel nem keletkezett, ráadásul szponzori támogatást (állítólag a társulat méretéből adódóan) sem sikerült szerezni.

A Szputnyik Hajózási Társaság saját előadásait (akezdetvége, Baal (kritikánk a darabról itt), A heilbronni Katica) március 31-ig láthatják még a Jurányi Házban, a Vígszínházzal együttműködésben létrejött két előadás - köztük a most készülő Koldusopera - és Grazban a Motel pedig az évad végéig biztosan műsoron lesznek.

Előreláthatólag nem lesz mindez hatással a Szputnyik MENTŐCSÓNAK Egységére, ami a tervek szerint önfenntartó módon folytatja színházi nevelési munkáját, ami jó hír: legutóbb a Szociopoly borzolta fel kedélyünket, hasonló dolgokat nagyon is szívesen néznénk.

Fotó: Dömölky Dániel / Szputnyik

Elmondható tehát, hogy a sikeres, ámde állami támogatás nélkül maradt független társulatok között elsőként pont az a Bodó Viktor kényszerül feladni, akinek Revizor rendezése nemrég hangos sikert aratott a Vígszínházban. Szomorú, de a társulat vezetősége jelenleg nem lát tiszta körülmények között megpályázható színházat, ahol folytathatná munkáját. "Azért, hogy a Szputnyik Hajózási Társaság eddig is eljuthatott, köszönetet mond Anna Badorának, Karin Beiernek, Polgár Andrásnak, Török Andrásnak, Arnold Istvánnak, Gauder Milánnak, Faragó Balázsnak, a MASZK-nak, Leszták Tibornak és a MU-nak, Kulcsár Viktóriának és a FÜGÉnek, valamint Eszenyi Enikőnek és a Vígszínháznak" - búcsúzik a társulat a közleményben.

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Dívány ‎
Dívány ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.