A két abszurd humorú fotóművész nemrég megkapta a Kenzo kampányát. Nézze meg, mitől olyan sikeresek !
Az elmúlt pár szezon Kenzo kampányaiért felelős Maurizio Cattelant és Pierpaolo Ferrarit, azaz a Toilletpaper fotóspárosát nem kell bemutatni a fotóművészet iránt érdeklődőknek. Az olasz duó jól ismert arról, hogy szeretik egyszerre tiszteletlen és találó kritikával illetni a populáris kultúrát, a történelmet, illetve a vallási témákat, de tréfás szobraik és installációik is gúnyosságról árulkodnak.
A Dazed & Confused szerkesztője a legújabb, Dakis Joannou Radical Designnak tervezett kollekciója alapján készült 1968: Radical Italian Design néven futó projectjük apropóján beszélgetett a párossal. Az egyszerre ijesztően szürrealista és bájosan retro stílusú ikonikus bútorokról és tárgyakról lőtt képsorozat könyv formájában az amazon.com-on szerezhetőek be 54.23 dollárért (11.839 forintért). Nézze meg , hogyan látja a világot a narratív és kétértelmű képeiről ismert fotóspáros!
Nemi vágy, torkosság, kapzsiság és lustaság. Ezekkel a jelzőkkel mind jellemezhetőek a munkáitok. Ez egyfajta túlzott berögzültségnek tudható be vagy mélyebb magyarázat van arra, hogy ilyen szinten foglalkoztok a bűnökkel és az erkölccsel?
A Toiletpaper bizonyos fogalmakra fókuszál, leginkább olyanokra amelyek mindig is léteztek. Gondoljunk csak Arcimboldo 16. században készített kollázsaira. Vagy a „tökéletes holttest” munkamódszerre, ami egymástól teljesen független ötleteken alapul. Amikor a Toiletpaper képe jól sikerül, akkor az első látásra triviálisnak tűnhet, de második ránézésre már látjuk a kép szimbolikus jelentését is. A Toiletpaper munkái által egy új világot ismerhetünk meg vagy egy nyitott párhuzamos világba kerülhetünk. Másrészről az erőszak, a szex valamint a groteszk és az ironikus dolgok mind jó ideje részei a számtalan részből összetevődő művészetnek, még akkor is, ha ez a mai napig kérdéseket vet fel.
Számos képeteket a szürrealizmus, a sokszínűség, szkatológia, pornográfia és a hátborzongató világkép jellemzi. Meg tudjátok magyarázni, hogy miért érdeklődtök a perverz, tiltott dolgok iránt?
A legtöbb kép arról szól, ami a nézőket valójában érdekli és úgy tűnik, hogy ez az, amit szeretnek a Toiletpaper képeiben. Ha elég jók, akkor bárki megtalálja bennük a saját történetét. Mi nem keressük az értelmét, mert a kétértelműség teszi őket jobbá, mivel minden képet többféleképpen és helyzetben el lehet képzelni. Vannak, akiknek a gyengédség ugrik be egy olyan képről, melyről másoknak csak egy kitömött állat jut eszükbe. Sosem lehet tudni.
Mi a célotok ezzel a provokatív művészettel?
Ez olyan, mint amikor mondasz egy viccet, de senki nem nevet. A legtöbb esetben a provokációt a nézők generálják. Mi egyszerre szeretnénk megszokást és undort kelteni. Arra vágyunk, hogy a látszólagos normális helyzetek nagyon extrémnek tűnjenek.
A közelmúltban ti csináltátok a Kenzo divatház kampányát. Mit gondoltok a művészet és a divat keresztezéséről?
Lenyűgöző, hogy mennyire fedi egymást a két terület. Így amikor Carol és Humberto (a Kenzo kreatív igazgatói) felkértek minket a kampány elkészítésére, nagyon szerencsésnek éreztük magunkat, mivel nem túl gyakori, hogy ilyen nagy projektekre kérik fel a Toiletpapert. Úgy gondoltuk, hogy a Kenzo divatkampánya nagyszerű lehetőség arra, hogy képeink egy új, másik közegbe is beszivárogjanak.
Rendkívül zsigeri, színekkel túltelített képek jellemzik az összes munkátokat. Vannak bevált módszereitek, hogy hogyan tudtok átlépni a korlátaitokon, vagy egyesítitek Cattelan szobrászati tapasztalatait Ferrari fényképészeti tudásával?
Munkánk során mindig hittünk a képek erejében. Ha működik, akkor évszázadokig fog is. Az állandóság lehetősége izgat minket. Az, hogy az pár másodperc vagy éppen az örökkévalóság, az nem számít. Ami számít, hogy „jó benyomást” keltsünk valaki másnak az elméjében. Akkor is, ha ez csak egy pillanatig tart.
A dadaizmus, a szürrealizmus, a bálványimádás illetve a posztmodernizmus elemei ismétlődnek a képeiteken. Mi a célotok ezekkel a bonyolult jelenetekkel és szerkezetekkel?
Amit mi csinálunk, az rendkívül egyszerű: társítjuk az ismerőst az ismeretlennel. Ez lehetővé teszi számunkra, hogy kilépjünk az abszurd világból, ami már egyfajta rejtett normalitásnak van kitéve. Az abszurd meglepetések pedig általában humorosak.
Meséljetek valamit az új munkátokról, az 1968: Radical Italian Furniture projectről.
Jó kis munka volt, mintha egy hatalmas játszótéren lettünk volna, ami tele volt drága és kényes játékokkal. Varázslatos, ahogy az élettelen tárgyak megelevenedtek a Toiletpaper szemével. Az 1968 project és könyv egy esély arra, hogy ezek a tárgyak a jövő számára is fennmaradjanak.
