Rizsporos erotika műanyag pohárból a Caravaggiók között

Olvasási idő kb. 2 perc

Szombat este rendeztek barokk bált a Szépművészetiben, egészen különös élmény volt.

Szombat este kilenc. A Hősök terén néhány barokk ruhás nő pózol a szobrok között, a turisták értetlenül nézik a csöppet sem odaillő lányokat. A népek a Szépművészeti múzeum Caravaggio  finisszázsára érkeztek, hogy végigtáncolják az éjszakát az ódon falak közt.

Némiképp megdöbbenéssel vették tudomásul, hogy ha egy bál kilenckor kezdődik, akkor az épületbe addig senki se ki, se be, majd pontosan 21:00-kor jött a biztonsági őr aki kitárta a kaput a népeknek. A bevonulók még pózoltak egyet a rokonoknak, aztán irány a mulatság. Érdekes módon először csak egy előcsarnokot nyitottak meg a vendégek előtt, akiket műanyag poharas habzóborral köszöntöttek.

Galéria ikon

35

Galéria: Barokk bált rendeztek a Szépművészeti Múzeumban
Fotó: Ancsin Gábor / Dívány

A teremben néhány asztalon, széken és a szegényes büfékínálaton kívül nem sok minden volt, eltekintve jónéhány gyönyörű papírvirágtól, így a következő egy órában a fotózásé és a posztolgatásé volt a főszerep, De azért volt olyan szerencsés is, aki sikeresen einstandolt egy széket vagy fotelt. Jóval 10 után nyílt ki a táncterem ajtaja, ahol dobogókon elhelyezett biodíszletek erősítették a partihangulatot. Nem tudom, hány Facebook- vagy Instagram poszton köszönnek majd vissza az odaültetett táncosok, akik merev arccal néztek a semmibe. A party egy operaénekessel folytatódott, igény szerint pedig a föl-le sétálás mellett lehetett különböző székeken, díványon és régi festmények előtt pózolva fotózkodni.

Nem ez lehetett a legrentábilisebb bulija a Szépművészetinek, de az ott lévő turistáknak nagyon tetszett az ötlet, és meglehetős csodálkozással vették tudomásul, hogy a magyarok szekrényében mindig akad egy barokk vagy rokokó szett. Hála a Gerbeaud-nak enni is lehetett, a színes makaronok jól fogytak, és mennyivel elegánsabb egy elegáns kis kerek süteménnyel sétálni, mint egy fóliázott szendviccsel.

Kund Laura, a Szépművészeti sajtósa elmondta, ők sem számítottak ennyi korhű ruhára, azt hitték, inkább inspirálódnak majd a vendégek a korszakból, és azt ültetik át valami modernebbe. A múzeum igyekszik minden kiállításának lezárását valamilyen nagyobb szabású eseménnyel zárni, itt pedig adta magát, hogy a barokk korszakhoz nyúljanak vissza.

A buli végül beindult Lykke Lire és Depeche Mode-ra táncoltak a népek, repkedtek a parókák, és a pezsgő is folyt rendesen. A kihalt ruhatárban aztán megnyugtattak: jól sikerült a buli, már ketten hánytak.

Dogz fesztivál

Jön a DOGZ Fesztivál: te ott leszel?

Május elsején minden eddiginél nagyobb területen várja a kutyásokat és a leendő kutyásokat a DOGZ Fesztivál a Városligetben: közösségi élményt, szórakoztató és szakmai programokat egyaránt kínál az esemény. Falkaséták, kutyás futás és vándor vurstli is várnak a fesztiválon, amelyre a helyszínen levásárolható, 1000 forintos belépő megváltása mellett léphetsz be. Emellé még ajándék is jár! Ugye találkozunk?

A regisztrációt és a programot ezen a linken találod.

hirdetés

LS
LS
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Gyönyörű színésznő és feltaláló volt: segített megnyerni a második világháborút

A huszadik század egyik legelbűvölőbb hollywoodi sztárjaként sokáig csak a „világ legszebb nőjeként” emlegették, ám Hedy Lamarr sokkal több volt egy ragyogó arcnál a filmvásznon. A kulisszák mögött egy zseniális elme rejtőzött, aki egy olyan találmánnyal segítette a szövetségeseket a második világháborúban, amely nélkül ma nem lenne se wifi, se Bluetooth.

Életem

Lépcsőzhet a tacskó? Ezek a mozgások nem ajánlottak a kutyáknak

A felelős kutyatartás fogalma nem merül ki a minőségi táplálásnál és az együtt töltött időnél: kedvencünk mozgásszervi egészsége nagyban függ attól, milyen fizikai feladatok elé állítjuk nap mint nap. Bár a kutyák atletikusak, bizonyos fajták sajátosságai és a modern életmód olyan kockázatokat jelentenek kedvenceink számára, amelyek súlyos gerinc- és ízületi sérülésekhez is vezethetnek.

Offline

Kvíz: te tudod, mit jelentenek ezek a régi magyar szavak?

A szavak nem örökéletűek: ahogy a világ változik körülöttünk, úgy kopnak ki egyes kifejezések a mindennapi használatból, vagy alakul át a jelentésük. Régi szóvá válhat egy kifejezés azért, mert eltűnik az a tárgy vagy szokás, amit jelölt, vagy mert egyszerűen újabb, divatosabb szó veszi át a helyét.

Mindennapi

Új áldozatokra lesnek a csalók: ők vannak a legnagyobb veszélyben

Kibercsalók a Magyar Nemzeti Bank vagy az Európai Unió nevében telefonon keresnek meg korábbi befektetési károsultakat, hogy adófizetésre hivatkozva ismételten pénzt csaljanak ki tőlük. Az elkövetők a hatóság látszatát keltve, a pénzek visszaszerzésének ígéretével próbálják megismételni korábbi sikeres bűncselekményeiket.