Legyen színházi menedzser!

Olvasási idő kb. 1 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A Werk Akadémia Színházi menedzser képzést indít.

Szereti a színházat, és nem tudja, mi legyen, ha felnő? Adunk ötletet, mondjuk, színházi menedzser, hiszen sosem késő elkezdeni! Ezért aztán 2014. február 18-tól újra elindul a Werk Akadémia képzése, a Színházi menedzser program. Ez azt jelenti, hogy "a résztvevők a hazai és nemzetközi színházi élet meghatározó szakembereitől tanulhatnak és sajátíthatják el azt a friss piaci szemléletet, amely ebben a szakmában ma már elengedhetetlen" – áll sajtóközleményükben. 

Fotó: Boston Globe / Europress / Getty

"Piacosodik a színház világa is, egyre nagyobb az igény profi színházi menedzserekre. A féléves színházi szakirány elvégzése után a hallgatók kellő tudást és tájékozottságot szereznek a mai magyar színházi élet működéséről ahhoz, hogy ezen a művészeti területen kezdjenek el dolgozni. A program néhány kiemelt témája: színháztörténet, műfajismeret, gazdasági és szponzorációs ismeretek, független és állami színházak, színházi marketing, PR és kommunikáció, a színház arculata, márkaépítés, a színész menedzselése.

Néhány név az oktatók és gyakorlóhelyek közül:

Tímár András színháztörténész, Gáspár Máté, Orlai Tibor kulturális menedzser (Orlai Produkció), Juhász Dóra kulturális menedzser (Frenák Pál társulat), Dr. Legeza Dénes szerzői jogász (Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala), Szabó György (Trafó), Kulcsár Viktória és Vég Szilvia (FÜGE), Goda Gábor (Artus), Erős Balázs (MU Színház), Mattyasovszky Zsolnay Bálint és még sokan mások.

Az elméleti oktatás mellett a hallgatók több más kőszínházba és társulathoz eljutnak, amellyel olyan kapcsolati tőkére tehetnek szert, amellyel a későbbiekben bátran élhetnek."

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Dívány ‎
Dívány ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Nem csak náthára utalhat, ha eldugult orral ébredsz: krónikus elváltozás is okozhatja

Te is úgy ébredsz szinte minden reggel, mintha betonnal öntötték volna ki az orrodat, pedig nem is vagy megfázva? Sokan hajlamosak egy egyszerű vállrándítással elintézni a hajnali orrdugulást, pedig a háttérben komoly, kivizsgálást igénylő okok állhatnak. A tünetek mögött leggyakrabban a matracunkban rejtőző poratkák, a hálószobai penész vagy a háziállatok hámsejtjei állnak, de ha a dugulást nem kíséri tüsszögés, akár krónikus orrsövényferdülés vagy nyálkahártya-duzzanat is okozhatja a bajt.

Világom

Itt írta Beethoven az Örömódát – Mátyás király és a Habsburgok is odavoltak a városkáért

Alig néhány órányira a magyar határtól fekszik egy mesebeli, biedermeier stílusú kisváros, amely évszázadokon át Európa elitjének titkos menedéke volt. Baden bei Wien kénes forrásaiért és mediterrán klímájáért már Hunyadi Mátyás és felesége, Beatrix királyné is rajongott, később pedig a Habsburg uralkodók ide költöztették át a teljes bécsi udvart a nyári hónapokra. A fenséges paloták és kilométeres parkok árnyékában azonban nemcsak a politika formálódott, hanem a kultúrtörténet is: itt, egy szerény badeni házban írta meg a teljesen siket Beethoven a világirodalom egyik legfontosabb művét, a IX. szimfóniát és az Örömódát.

Világom

Súlyos veszélyt jelenthet az Adrián ez az élőlény: mérgező tüskéje durva ízületi gyulladást okozhat

A horvátországi nyaralás legszebb pillanatait is egy másodperc alatt tönkreteheti egyetlen óvatlan lépés a sekély vízben. Az Adriai-tenger sziklás partjainál tömegesen megbújó tengeri sünök nemcsak kellemetlen meglepetést okoznak, de tűhegyes fegyvereik komoly egészségügyi kockázatot jelentenek. A bőr alá fúródó, könnyen letörő és mérgező tüskék ugyanis hajlamosak elvándorolni a szövetek között, és ha elérik a csontot vagy az inakat, súlyos, hónapokig tartó ízületi gyulladást indíthatnak el.

Offline

Ezért vált Christian Dior Coco Chanel ellenségévé

Christian Dior „New Look” kollekciója teljesen új korszakot nyitott a divatban, miközben Coco Chanel nyíltan támadta a nőies, extravagáns stílust. Két ikonikus tervező, két teljesen eltérő nőideál és egy rivalizálás, amely örökre átírta a luxusdivat történetét.

Testem

Ez a gyulladás észrevétlenül teszi tönkre a szíved: így előzheted meg

Sokan élnek abban a tévhitben, hogy ha a koleszterinszintjük és a vérnyomásuk rendben van, akkor teljesen védettek a szívinfarktussal szemben. A legfrissebb orvosi kutatások azonban rávilágítottak egy eddig háttérbe szorított, néma gyilkosra: a szervezetben megbúvó krónikus gyulladásra. Ez az alattomos folyamat belülről, észrevétlenül marja meg az erek falát, és úgy teszi instabillá a lerakódásokat, hogy az bármikor hirtelen stroke-hoz vagy szívhalálhoz vezethet – függetlenül attól, hogy mit mutat a koleszterin-laborunk.