Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
Călin Peter Netzer rendező pontos és könyörtelen, az Anyai szív mégis a női főszereplőtől jó.
Mostanában előszeretettel állítanak nőket főszereplőnek, legalábbis az európai filmgyártásban. A Hannah Arendt után láttuk az idén Arany Medvét nyert, román Anyai szív című filmet is, ami némi üresjárattal, mégis izgalmasan vázol egy már-már beteges anya-fia kapcsolatot. A rokoni kapcsolatokat szívesen boncolgató Călin Peter Netzer rendezőnek ez a harmadik nagyjátékfilmje, ami alapos részletességgel dolgozza fel a lassan hömpölygő családi tragédia történetét.
A történet elején a híres és gazdag építésznőt, Corneliát (Luminiţa Gheorghiu) ismerhetjük meg, fényűző életével és szerelmi drámájával, amiről azonban hamar kiderül, hogy nincs is köze a hagyományos értelemben vett szerelemhez, hiszen saját fia, Barbu (Bogdan Dumitrache) a másik résztvevője. Barbu, aki elhanyagolja, nem törődik vele, még az ő szülinapi puccparádéjára se megy el. Aztán megtörténik a tragédia: Barbu halálra gázol egy kisfiút. A zsarnok anya tehát újra nyeregbe kerül, kérdés, fel tud-e Barbu nőni és szembenézni a tettével, vagy ismét anyja pénzére és befolyására támaszkodik.
Netzer azonban hagyta a francba a gyerek (valójában inkább óriáscsecsemőként ábrázolt férfi) lelki őrlődését, és kérdés nélkül az anyára bízta a dolgok elintézését, ezért aztán a néző alig ismerheti meg magát a fiút. De nem is biztos, hogy szükség van rá, Luminiţa Gheorghiu ugyanis annyira pontosan és alaposan érzékelteti saját szemszögéből a kapcsolatot, hogy több szereplőre egyszerűen nincs is szükség. Zseniálisan pontos a nő, ahogy szerelmes a harminc plusszos fiába, és ahogy ellentmondást nem tűrően veszi kezébe a dolgok intézését, nem törődve sem fia, sem papucs orvos férje véleményével. Egy anya akkor is bevetné minden kapcsolatát egy ilyen helyzetben, ha történetesen nem láncolná görcsösen magához a gyereket, így tesz a menő építészasszony is, aminek következtében találkozhatunk megvesztegetéssel, behódolással, fenyegetéssel, miközben maga a tettes eleinte falat húz saját maga köré, majd megpróbál kitörni mögüle, de azt nem áruljuk el, hogy mekkora sikerrel.
Netzer filmje lassan hömpölyög és szinte a baleset kiderülésétől arra a pillanatra koncentrál, amikor a gazdag családnak találkozni kell az elgázolt fiú szegény családjával. Nem tesz igazságot, nem ítélkezik, csak bemutat, de azt kíméletlenül. Andrei Butica operatőr belemászik a szereplők arcába, így nincsenek elsinkófált érzelmek, minden mozzanata a végletekig realista.
Az Anyai szív szereplői egyáltalán nem szimpatikusak, viszont hűen ábrázolják a még mindig kommunista gyökerekkel bíró Románia korrupt és rideg arcát, amellett, hogy egy olyan helyzetet vázol, amibe bárki belesodródhat, függetlenül attól, burokban tartja-e az anyja. A film hosszú és lassú, ami nem vészes, hiszen csak 112 perces - kár, hogy ennél azért valamivel hosszabbnak éreztük.
