A RaM Colosseumban néztük meg Alföldi Kőműves Kelemenjét, hiszen az István, a király után kíváncsiak voltunk, hogy a), az ellen az előadás ellen miért nem tiltakoznak felbőszült tömegek; b) hogy mennyire dobta el az agyát a rendező. A témát feltehetően senkinek nem kell bemutatni, hiszen Kőműves Kelemen balladája azon ritka verses művek közé tartozik, ami könnyedén beleég az ember tudatába, úgy, hogy aztán sosem felejti el többé.
A Szörényi Levente, Bródy János, Sarkadi Imre és Ivánka Csaba által írt rockballada csak elsőre tűnhet avasnak, és ha valakiről, hát Alföldi Róbertről az igazán elmondható, hogy aktualizálni tudja a dolgokat, ez persze most is remekül sikerült neki. Az öltönyös Kelemen és társai erősen rajta vannak a projekten, Déva várának felhúzásán, ami lehet egy épület, egy vallás, egy multi vagy akár a hatalom is. Ráadásul szegény, szorgos hangyaként menetelő kőműveseket pont annyira hajszolja az őrületbe a fél véka arany és ezüst, mint a tény, hogy valamiért folyton ledől a fal, amit építettek.
Elsőre kicsit zavaró, hogy egy lekicsinyített István, a királyt látunk, de persze az is lehet, hogy csak a szereplőgárda és a hangulat átfedései miatt vártuk folyamatosan, hogy valaki elkezdje Koppányt kiáltani fejedelemmé. A koreográfus, Vári Bertalan itt is leginkább a néptánci motívumokat erőltette, ami - mindazonáltal, hogy szexi, ahogy 13 pasi egyszerre ugrál -, sokszor unalmasra és egyhangúra sikeredett, pedig a Stohl alakította Kelemen még számítógépet is püfölt, és persze mobiltelefon is előkerült.
Alföldi mégsem bízta a véletlenre Koppány szerepét, hiszen így legalább volt alkalma Stohlt Kőműves Kelemenként tesztelni, (a darab premierje június 4-én volt), és a színész így ebben az előadásban is bizonyíthatta, hangja megfelel a követelményeknek. Az általa megformált Kelemen a felelősség terhe alatt egyre jobban leépülő építésvezető, aki egyszerűen képtelen lebeszélni a kollégáit a babonákról, igaz, amíg nem az ő felesége közeledik a lovon, nem is nagyon akarja. Végül enged a tömegpszichózisnak, és mivel képtelen megoldást találni a vár ledőlésének okára, így az egyetlen fekete öltönyös, Boldizsár (Hujber Ferenc) könnyedén meggyőzi a felesleges építkezésbe belefáradt kollégákat az emberáldozat szükségességéről. Hujber tökéletes ellenpontját adja Stohlnak: árad belőle a cinizmus és a határozottság, így annak ellenére áll szörnyű ötletében mégis mellé minden kőműves, hogy a darab elején még megvetik lelketlensége miatt.
Az újradramatizált változatban Alföldi a végletekig hajszolta az egyetlen női szereplőt. Anna (Radnay Csilla) nyomorult sorsát elállatiasadott erőszakkal tette még sokkolóbbá, az üvegpulpitusba zárt véres test fölötti beszédek viszont meghozták a kívánt politikai párhuzamok felismerését, és lassan, de biztosan nyomasztani kezdték a nézőt. A nyomasztáson egyáltalán nem segített a Vándor szerepében is zseniálisan mozgó Blaskó Péter, aki a darab lelkeként folyamatosan stresszelte mind a kőműveseket, mind a nézőket.
Mindenképpen érdemes megnézni Alföldi Kelemenjét, mert magáért beszél, ráadásul az egész nincs is másfél óra. Mégis, ez a rövid idő pont elég arra, hogy jól felkavarjon, amellett, hogy ez a lúzer szerepkör legalább olyan jól áll Stohlnak, mint Hujbernek az ellenpontja.
