Befőttesgumi szobor is jelenti a művészetet

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Megnyílt az Artplacc Tihanyban, a furcsaságok mellett kifoghat jó képeket is, ha van pénze.

Vajon jó ötlet-e abba a Tihanyba művészeti fesztiválnak álcázott vásárt rakni, ahol jórészt német nyugdíjasok tapossák egymást a levendulapárnáért és fotóért az apátság előtt? Vélhetően igen, egyébként miért döntött volna úgy a főszervező MONO Galéria, hogy már harmadik éve csábít ide jónevű budapesti galériákat és csinál egy mini vásárt. Pénteken nyílt meg a 3. Artplacc, ami három helyszínen zajló izgalmas programok sorozata, megfejelve tudattágító kiállításokkal.

Érdekes módon a szervezőknek pont Tihanyra esett a választásuk, ahol inkább a klasszikus művészet fut, bár ezt nagyjából a Balaton teljes északi partjára el lehet mondani. Tihany mégis tud valamit, amit a környező települések nem nagyon, történetesen, hogy igen magas a tehetős nyaralók száma. Nem véletlen, hogy kikerült egy Audi A3 a sátor elé, hátha valaki a kortárs mellé vesz egy színben passzoló autót is, és a sarki lángosos helyett a Villa Medici települt ki, hogy biztosítsa a cateringet (ha árulnak pogácsát, azt mindenképp kóstolják meg, isteni!)

Galéria ikon

29

Galéria: Artplacc 2013
Fotó: Dívány

Mindenesetre az út mellé került egy hatalmas sátor, amibe beletettek néhány ráérő galeristát, illetve mivel még volt hely, beszerveztek egy-két műteremházat is, "miért maradjon üres a bal hátsó sarok" - felkiáltással. Valószínűleg így kapott helyet a Vass-gyűjtemény is.

A teljesség igénye nélkül itt van a Kálmán Makláry Fine Arts, a Karton, Faur Zsófi, a Várfok Galéria és a Next Art is. A képek egy része túl sok izgalmat nem okoz azoknak, akik rendszeresen járnak a kiállítótermekbe - Nádler István, Reigl Judit, Hantai Simon - de vannak itt egészen fiatalok is, mint Keresztes Zsófia, vagy Hollós Ádám, Nagy Karolina, akik pár éve diplomáztak.

Jó lett volna, ha a képek mellé történetek is kerülnek, nem feltétlenül baj, ha az ember kap egy kis iránymutatást, miért újszerű és izgalmas a vulkanizált befőttes gumiból készült háló, vagy miért kell eldobni az agyunkat, ha azt látjuk, valaki egy betonkockát hátizsákká alakított, esetleg hogy mitől több egy fotósorozat állatokra emlékeztető felhőkről, mint egy kósza tumblr-es cloudporn poszt.

Ha szerencsénk van, odajön valaki, és elmondja, mi a mögöttes tartalom, ha nincs, akkor maximum azon lehet gondolkodni, tetszik-e vagy sem.

Különösen így van az a fotóknál, mely idén először külön sátrat is kapott a Visszhangdomb alatt, ennek kurátora Surányi Mihály, a Nessim Galéria részéről. Az 5 napos minikiállításon kiállító művészek: Áfrány Gábor, Dobos Tamás, Csontó Lajos, Ember Sári, Göbölyös Luca, Puklus Péter, Telek Balázs, Varga Tamás.

A hangsúly idén arra került, hogy a rendszerváltást igen fiatalon, mondhatni gyerekként megélőket hívtak meg, illetve olyanokat akik a különleges képkészítési technikákkal kísérleteznek. Azért a képaláírásokat sikerült helyenként úgy megvalósítani, hogy ember legyen a talpán, akinek elsőre leesik, mit jelent a transzgresszió élvezete a művész életében, ennek ellenére a fotók egy részéhez legalább került némi iránymutatás.

Galéria ikon

29

Galéria: Artplacc 2013
Fotó: Dívány

Ember Sári még Párizsban készítette el azt a sorozatát, ahol a termékenység került az előtérbe, holott a képek a klasszikus csendéleteket idézik. Telek Balázs a 2D-ből igyekszik kitörni, Áfrány Gábor arra kereste a választ, mi az a legkisebb egység egy képen, ami még felfogható, Göbölyös Luca a szocializmussal szembesíti a látogatót.

Czigány Ákos viszont üres könyvoldalakat fotózott, és tett egymás mellé. A művész a darwinonline-on megtalálható Darwin könyvek első kiadásának üres oldalait tette egymás mellé, és rendezte el. Ez viszont sajnos sehonnan nem derül ki, csak akkor lesz érthető, miért is izgalmas egy üres lapokat ábrázoló kép, ha valaki elmagyarázza.

A fotók legalább fogynak, az 500-1500 eurós képek közül egy már elkelt, egy francia család szeretett bele még a megnyitó előtt. A megnyitóra azért felbukkantak a turisták mellett a Balaton-felvidék és az Északi-part művészetkedvelő arcai, na meg azok, akik nélkül nem jön létre kiállítás és megnyitó, mert mindenhol ott vannak, ha kell, ha nem. Az, hogy ez a program több tud-e lenni egy fesztiválnak álcázott vásárnál, majd kiderül, mindenesetre az 5 napos jegyért kifizetendő 1500 forint nem tűnik túl nagy beruházásnak, és ezért még jógázni is lehet a vízparton.

Izgalmasnak ígérkezik a Gasztronómia és a művészet találkozása, ahol élelmiszerekből alkotnak meg egy igen ismert képet vagy szobrot, majd a végén megeszik, de meg lehet kóstolni majd híres nemzetközi és magyar művészekről elnevezett menüsort is, ami az ígéretek szerint reflektál a művészre.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

LS
LS
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.