Színes testek, ha találkoznak

Annál ritkább eset nemigen fordul elő, minthogy valaki azért menjen le az A38 gyomrába, hogy megnézzen egy kiállítást. Márpedig mióta hozzácsaptak még egy ladikot a szórakozóhelyhez, azóta új perspektívák nyíltak itt. A saját hajóállomást kapó állóhajó egy új kiállítóteret is kiérdemelt, amiben április 9. óta Csurka Eszter néhány műve nézhető meg Otthon, édes otthon címmel.

A placc

Odaérkezésünkkor kiderült, nem az év legnagyobb szabású kiállítását rohantuk le. Az elsőnek megkérdezett hajós alkalmazott srác tanácstalanul nézett maga elé, amikor megkérdeztük, hol tekinthetjük meg Csurka alkotásait, majd reménykedve felszólalt: "Csak be tudsz jutni". A teremben épp világítástechnikai próba volt egy esti eseményre, így külön pluszt adott a képeknek, hogy állandóan más színű fény vetült rájuk.

Az A38 ezen kiállítóterén nem lehetne nagy Cézanne-kiállítást levezényelni, 20-30 képnél több nem fér a falakra. Az egyik irányban ugyanis méretes üvegablakok vannak, mögöttük karnyújtásnyira a Duna (nyáron jó lesz, kiállítás után belelógathatjuk a lábunk). A tér tehát világos, ezt a fehérre meszelt falak is hangsúlyozzák. A nyugit mindössze a valamilyen előadásra felállított fehér székek sorra szabdalta fel.

Azok a bizonyos testek

Csurka Eszter a Színház- és Filmművészeti, illetve az Iparművészeti Főiskolán szerezte tudását, azóta néhány rendezése mellett olajképeket és akvarelleket fest. A kiállítás láttán nem nehéz kitalálni, hogy a testeket teszi a középpontba. Szokatlan, de agyalásra késztető dolog, hogy nincsenek képcímek és -infók, katalógust sem láttunk. Az ember közvetlenül elcseveghet a képpel, magának kell megfejteni, miért fogja a nő fejét a férfi, miért negatív színű a citrom. Elsőre az is barbárnak tűnik, hogy az egyszerűbb képeket (szénrajzok? metszetek? másolatok?) egyszerű szögekkel verték a gipszkarton falba.

A testek valamilyen szinten valóságosak, felismerhetők a formák, de mégis szürreális, ahogy egymásba folynak, pláne Csurka állatfejű alakjai. Sok női figurája meztelen, aki festett melleket akar stírölni, annak itt a helye. Ezek a női testek pedig stabilan alárendelődnek a férfiaknak. Sok test horrorszerűen elmosódik, mintha csak lelkek lennének. Ezekhez képest persze unalmasabbak a csendéletek. Itt maximum a színek, az erős, kontrasztos hátterek nyújtanak olyasféle élményt, miszerint "na, cicám, ez azért elférne a nappaliban".

Sok kép azonban jobban teret enged a fantáziának, olyan történeteket mesélve el, amiknek nem találjuk a megfejtését. Például mi ez? Egy szőke, fekete ruhás, ülő nő vágyakozva néz, mialatt mellette egy másik test épp hanyattvágódik. Vagy hasonlóan fura, amikor a beavató vagy papszerű férfialak lenyomja a térdelő nő fejét. Vagy megáldja. Vagy atyaian megsimogatja. Vagy egy nyaklevest fejez be. Vagy satöbbi.

Nekik ajánljuk

Akik egy gyors, nem absztrakt, könnyen és tágan értelmezhető kiállítást akarnak, amivel felvághatnak a társaságban, ugyanakkor (tanúk híján) senki sem tudja ellenőrizni, valóban megnézték-e, és még testeket is szeretnek kukkolni, na, azoknak ajánljuk ezt a kiállítást.