Hatvanezer dollár Tausz Gábor operatőrnek

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Az Egyenes labirintus címe filmje ért ennyit. Koltai Lajosék közben négyszáz érdeklődőt avattak be szakmájuk rejtelmeibe.

Több mint négyszáz érdeklődő résztvételével sikeresen lezajlott Koltai Lajos és Baranyai László operatőr mesterkurzusa, ahol az első napon a fiatalok meglepetés-vendégként Törőcsik Marival is találkozhattak. Másnap, november 16-án délelőtt műtermi munka folyt, ahol is Koltai Lajos egy folyosói jelenetben mutatta be, hogy férfi és nő viszonyát hogyan fejezhetik ki szavak nélkül a megvílágítások és beállítások. Este a Vajdahunyad vára szolgált forgatási helyszínül. A két világhírű operatőr az éjszakai forgatás rejtelmeibe vezette be a résztvevőket: egy zseblámpás alak sejtelmes mozgását filmezték, amint kinyitja a vár kapuját s elindul a lépcsőn. A mesterkurzus zárónapján a diákok a Filmlaborba látogattak, ahol többek között a fényelés használatával ismerkedtek.

Ezzel párhuzamosan Tausz Gábor operatőr nyerte a napokban a IX. Aranyszem Operatőr Fesztivál 60 ezer dolláros Panavision nagydíját. A díjat 2005-ben Zsigmond Vilmos Oscar-díjas operatőr és Romwalter Béla Richy fővilágosító alapították, akik azóta is szívügyüknek tekintik, hogy minden lehetőséget megadjanak a fiatal magyar operatőrök pályakezdéséhez.

A IX. Aranyszem Operatőr Fesztivál díjátadó ünnepségét 2012. november 16–án tartották a Műjégpálya dísztermében. Az idei Diákfilm kategória nagydíját Tausz Gábor nyerte, aki immár másodszor lett a díj boldog tulajdonosa. Tausz Gábor a saját maga által rendezett Egyenes Labirintus című film operatőri munkájáért részesült a neves szakmai elismerésben. Íme a díjazottak névsora:

Diákfilm kategória: operatőr:Tausz Gábor - Egyenes Labirintus ( rendező:Tausz Gábor)

Zenés klip kategória: operatőr :Polgár Csaba - Down – Fehér Balázs( rendező:Győry Balázs)

Image Film kategória: operatőr:Mohi Sándor HSC– A Rózsa üzenete ( rendező: Mohi Sándor HSC)

Dokumentumfilm: operatőr:Kiss Rudolf Péter –Két világ közt (rendező: Nagy Viktor Oszkár)

Kisjátékfilm: Pohárnok Gergely HSC- Legenda (rendező:Szirmai Márton)

Televíziós sorozatok kategória: B. Marton Frigyes HSC – Szájhősök 1.rész ( rendező:Kapitány Iván HSC) Győri Márk – Átok filmsorozat – Az éjszaka (rendező: Mátyássy Áron), és Babos Tamás HSC - Hacktion (rendező:Fonyó Gergely)

Természetfilm kategória: Tóth Zsolt Marcell - A láthatatlan madárfotós 1-3 sorozat (rendező:Molnár Attila Dávid) Játékfilm kategória:Máthé Tibor HSC – Aglaja ( rendező:Deák Krisztina)

az Év Operatőre, az Illés György díjat Ragályi Elemér HSC kapta, az Ajtó c. filmért. Rendező:Szabó István és a Gattyán György producer által alapított külön díjat.

Zákonyi S. Tamás a Mafilm Nonprofit Zrt. elnök-vezérigazgatója, átadott a XX. század filmes eszközei közül néhány fénymérőt régi tulajdonosainak, Andor Tamásnak , Koltai Lajosnak,Szabó Gábornak, Zsombolyai Jánosnak, Langmár Bélának és akik nincsenek köztünk Illés György és Jankura Péter hozzátartozóinak.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.