ArtFolio: iránytű a kortárs képzőművészet rajongóinak

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A hazai képzőművészet nemzetközi megjelenésének krónikája először 2011 elején jelent meg. Második kötetét most mutatták be az októberi nemzetközi Art Market Budapesten.

Az ArtFolio 2011 a Fine Art Invest gondozásában látott napvilágot azzal a céllal, hogy magyar és angol nyelven egy kiadványban gyűjtse össze mindazon műveket, amelyek idén a külföldi vásárokon, kiállításokon képviselték a hazai alkotókat. Giró-Szász Krisztina, a Fine Art Invest ügyvezetője szerint a nemzetközi ismertséghez elengedhetetlen a vásári jelenlét, és ebben teljesen igaza van. A részvételt nemzetközi kurátorcsapat határozza meg, így az szakmai elismerést is jelent a művészeknek és a galériáknak egyaránt.

Legyünk kortársak

Idén februárban már beszámoltunk az ArtFolio kiadványsorozat első számának megjelenéséről. A második részt október 27-én, a Millenáris Parkban megrendezett nemzetközi Art Marketen mutatták be.

A kiadvány komplex katalógusként foglalja össze a magyar galériákat, és azokat a magyar művészeket, akik neves külföldi vásárokon és kiállításokon is képvisleik hazánkat. A könyv a nemzetközi művészeti vásárokra fókuszálva mutatja be a budapesti galériák kínálatát, többek között a sokak számára ismerős acb, az Inda, és a Viltin Galériát is.

Giro-Szász Andrea, a Fine Art Invest cég ügyvezetője elmondta, hogy az ArtFolio egy olyan kiadvány, melyet évről-évre kezébe vehet a gyűjtő, – valamint mindenki, aki szeretné élvezni és felfedezni a magyar képzőművészet csodáit –, mert ez egy egyfajta lenyomata, maradandó összefoglalója a hazai alkotó életnek. A legújabb kiadvány több mint 80 magyar kortárs képzőművész mellett közel 300 munkát ismertet úgy, hogy az alkotásokhoz neves művészettörténészek gondolatai is párosulnak. A kísérletezőbb és a határműfajok sem maradtak ki, és az olyan érdekességek sem hiányoznak, mint pl. Hajas Tibor két, 1975-ös fotója.

Ma nagyjából 6700 magyar embernek van papírja arról, hogy képzőművész

Giró-Szász a felvezetés után a Műcsarnok igazgatójával, Gulyás Gáborral beszélgetett arról, hogyan mozdítható elő a közép-kelet-európai régió kortárs művészetének és művészeti piacának elismertsége és fejlődése, hogyan kelthető fel a régió képzőművészeti választéka felé irányuló belső és külső érdeklődés. Gulyás szerint a kortárs magyar képzőművészet kanonizálása rendkívül fontos, be kell hoznia hazánknak a lemaradást Nyugat-Európával és az Egyesült Államokkal szemben, ahol ez már nagyon jól működik. A filológiai szempontból is igen előnyösen szerkesztett ArtFolióban leginkább a fiatal generáció munkásságát érhetjük tetten, persze kivétel ez alól Birkás Ákos és Hajas Tibor, Kerekes Gábor is.

Gulyás elmondta, a rendszerváltás óta a totális szervezetlenség jellemezte a magyar képzőművészet exportálását, pedig fontos lenne támogatnunk és elősegítenünk a folyamat sikerességét, hiszen az nem kizárólag az egyes művész vagy galéria sikere, hanem hazánké is. Hogy hogyan segíthetünk?  Elmegyünk kiállításokra, netalán vásárolunk a ballagó lányunknak egy albumot, vagy a nappaliba egy festményt.

A 6700 képzőművész közül nagyjából 80-ról olvashatunk az ArtFolióban. Azokról a művészekről, akik kijutottak olyan neves rendezvényekre, mint pl. a Art Basel, ViennaFair, Art Cologne és az Art Moscow.

A gyűjteményben szereplő alkotók összetétele igen vegyes. Találkozhatunk az Art Style sorozat készítőjével, Szabó Klára Petrával, a festőművész Szabó Dorottyával, valamint a képző- és fotóművész, szobrász Gyenis Tibor munkáival is.

450 oldal, 5000 forint, és igen optimista módon 19 Euro

„Ez a kiadvány nem más, mint a piac ítélete, illetve nagyon sajátos, de fontos metszete a kortárs művészeti életnek. Hiszen ezek a vásárok, bár valóban piaci bemutatkozásnak tekinthetők, egyre inkább betöltik egy-egy komolyabb kortárs kiállítás szerepét is.”- közölte Baán László.

A kötetet olvasva egyben biztosak lehetünk: a nemzetközi piacon a magyar művészek közül csak az lehet sikeres, aki unikális, úgy beszél érvényesen az életről, ahogyan azt csak és kizárólag ő látja. Az ArtFolio 2011 novembertől megvásárolható a Szépművészeti Múzeum könyvesboltjában, az Írók Boltjában, a Vince Kiadó üzleteiben és az Alexandra Kiadó kiemelt könyvesboltjaiban.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Lavati Anett
Lavati Anett
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.

Mindennapi

Mikor lesz új köztársasági elnöke Magyarországnak? Így választják meg az államfőt

Magyarország rendszerváltás utáni hetedik köztársasági elnökének, Sulyok Tamásnak a megbízatása megszűnt, mivel aláírta és kihirdette a 17. Alaptörvény módosítását. A következő időszakban Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke veszi át a feladatait egy maximum 30 napig tartó időszakban, ezután megválasztják az új köztársasági elnököt.

Offline

Villámkvíz: tudod, ki lépet először a Holdra?

Július 20-án az emberiség egyik legnagyobb teljesítményére, az első holdra szállásra emlékezünk. De vajon te mennyit tudsz az Apollo–11 küldetéséről, az űrutazás számairól és égi kísérőnk különlegességeiről? Tedd próbára magad villámkvízünkkel!