Mikor lesz már vége a fixizésnek?

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Amerikai futárok kukázták elő a pályabringákat a hatékonyabb, könnyebb munkavégzés céljából. A Hajtás Pajtás főnöke mesél előnyökről, hátrányokról, és arról, hogy a fixiláz mára már csak egy laza hőemelkedés.

Nagyjából 6 éve nyögi Buda és Pest. Sinya, a biciklis megmondó megmondta, 2005-2006 környékén kezdődött az őrület, amikor egyfajta státuszszimbólum lett az örökhajtós bringa Magyarországon. A Hajtás Pajtás főnöke alatt nagyjából 80 futár fut. A 80-ból megközelítőleg 20-nak van fixije.

Naná, hogy a futárokkal kezdődött minden

Nem véletlenül említem a futárokat, hiszen miattuk, általuk, tőlük indult el ez a csinnadratta. Eleinte csak a haverjaik vettek fixit. Majd a futárok haverjainak a haverjai is elkezdtek fixiken tekerni. Eddig talán egészséges is volt a dolog, ám miután egyre többen (értsd: a futárok haverjainak a haverjainak a haverjai is) olyan keménytökű fasza gyerekek akartak lenni az örökhajtós kerékpárjaik által, mint a futárgyerekek, akkor már javában száguldott a fékevesztett lavina, ami azóta szépen maga alá temette a budapesti biciklis szubkultúrával együtt azokat is, akik aztán tényleg nem kértek ebből az egészből.

Vannak, akik szerint „az összes hülyét, aki valaha szájára vette a “fixi” szót, ki kéne bannolni a retekbe”. Aláírom, tényleg olyan érzés hallani vagy olvasni, mint amikor a gyengeelméjű osztálytársaid végighúzták a körmüket a táblán, szóval, hogy ütnél. Igen ám, de az örökhajtós se jobb.

Nagyjából 4 éve hallottam először azt a szót, hogy fixi, persze Budapesten. Nem tudtam, mi a jó ég az, de nem is mertem megkérdezni, inkább csak bólogattam, mintha tudnám. Azt tudtam, hogy van néhány platónyi izmos vádlijú srác, akik idióta sapkákban Pest utcáin kovbojkodnak futár státuszban, még télen is, de azt a mai napig nem tudom, mi is olyan nagy szám ebben. Vannak futárok, vannak szakácsok. Vannak futárok, akiknek fixijük van, vannak szakácsok, akiknek nem fehér, hanem csíkos a kötényük.

Mitől fixi a fixi?

Az elnevezés az amerikai fixed gear, vagy a brit fixed wheel kifejezésből ered. Mindkettő ugyanazt jelenti: örökhajtós bicikli. Apám azt mondta, hogy a fixit régen a „szegény ember biciklijeként” aposztrofálták. Nem véletlenül, hiszen maga a felépítése baromi egyszerű: nincs a hátsó tengelyükön szabadon futó mechanika, egy áttételük van (egy hátsó lánckerék). Az örökhajtós bringákat eredetileg pályaversenyekre, cirkuszi mutatványokra és egyéb, nem hétköznapi dolgokra használták. Egy szép napon azonban San Francisco és New York bringás futárai előkapták ezeket a pályabringákat, és ezekkel kezdtek közlekedni, dolgozni. Az ok nagyon egyszerű: az örökhajtós kerékpár végtelenül egyszerű szerkezet, magától értetődően igen kevés alkatrész van rajta, ami elromolhat. Hóban, fagyban, esőben is gurul, és a legrosszabb esetben is csak olyan kár keletkezhet a biciklin, amit viszonylag könnyű és olcsó orvosolni.

„Véletlenül se keverjük össze a futárfixit a divatfixivel. Ha elmennék a Kazinczyba, és elkötném az első csilli-villi hipsztergyerek örökhajtós bringáját, akkor azt tuti, hogy 3 nap alatt gallyra vágnám. Ezek a trendi fixik csak arra jók, hogy elmenj velük a kocsmáig, majd onnan haza. Nem arra találták ki őket, hogy tekerj velük napi átlag 100 km-t, ahogy a pesti futárok teszik”- meséli Sinya a Doblóban 2 korty között.

Azért őt kerestem fel a témával kapcsolatban, mert egészen véletlenül neki volt Magyarországon a legelső fixije (egy régi Bianchi váz, a hátsó kerék a 98-as washingtoni futár VB-ről), ami pontosan 1998. november 20-án gördült le a Lónyai u. 20-tól a Toldi moziig.

Gyakorlat

Persze én még mindig ott tartok, hogy otthon ötezerért lehet újítani egy penge országútit az Imre bácsinál, amit a dán vagy német lomtalanítások során szedett össze, majd hozott haza a tanyájára, ezért félve kérdezem meg a Sinyát, mennyiért lehet beszerezni egy fixit.

- Miért, mennyibe kerül egy autó? – vágja rá csípőből.

- Jó, értem. Pontosítok. Mennyibe kerül egy olyan fixi, amit arra használnék, hogy elmegyek a belvárosba kocsmázni, majd haza, majd néha azért a munkahelyemre is.

- Mennyibe kerül egy autó, amit kocsmázásra és melózásra használsz? – már nevet.

- Oké, nyertél. Húszból megvan?

- Ha akarod, meg lehet. Kukázhatsz egyet ötezerért, majd hegesztőpákával nekieshetsz, és már kész a fixi, vagy csináltathatsz egyet másfélmillióból a Pegorettinél.

Majd elmeséli, hogy 3 fixije van jelenleg, összesen 6-7 volt a tulajdonában. Mára már kicsit beleunt a hajtásba, ezért szeretne egy igazi nehéz holland postásbiciklit, kényelmes telisegges üléssel, olyat, amin egyenes háttal lehet szépen komótosan tekerni. Egy fixit azért megtartana, egy „színházbajárósat”, de öreg ő már ehhez a tempóhoz. Az utolsó mondataiból természetesen egy szót sem veszek komolyan. Esik az eső, ő felpattan a bringájára, én gyalog sétálok a másik irányba. Talán veszek egy bringát egyszer én is, de az biztos, hogy nem örökhajtós lesz. Ó, igen! Hogy mikor lesz vége a fixizésnek? Mindenki megnyugodhat, hiszen akit nem csak divatból érdekel a dolog, annak egy ideig bizonyosan nem. Aki pedig gigantikus légycsapókkal ütné agyon a divatfixiseket, az is lazíthat. A 2005-6-ban elinduló fixilavina már betemette azt, aki hagyta magát, és hamarosan mindenki kimászik alóla, aki még bennrekedt.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Lavati Anett
Lavati Anett
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Ezért betegesek a designer kutyák: a divatfajták egészségügyi problémái

A designer kutyák az elmúlt években hatalmas divathullámot indítottak el, a vásárlókat gyakran olyan megkapó ígéretekkel csábítják, mint a hipoallergén bunda vagy a népszerű fajták legjobb tulajdonságainak ötvözése. Ebben a folyamatban a társadalom különlegességek iránti vágya mutatkozik meg, amely az élő állatokat is képes divattermékké tenni.

Testem

Hiába diétázol, mégis hízol? Az alváshiány is akadályozhatja a fogyást

Ismerős a helyzet, amikor patikamérlegen számolod a kalóriákat, becsületesen izzadsz az edzőteremben, a mérleg nyelve mégis makacsul ugyanoda mutat – vagy ami még dühítőbb, sunyi módon felfelé kúszik? Előfordulhat, hogy a válasz a pihe-puha párnáid között rejtőzik: a krónikus kialvatlanság ugyanis szép csendben képes teljesen szabotálni minden fogyókúrás igyekezetet.

Offline

Mit jelent a nyitvatermő? Alapkvíz biológiából

A biológia alapjairól szól kvízünk – ha tisztában vagy a legfontosabb fogalmakkal, nem fog nehezedre esni kiválasztani a helyes választ kérdéseinkre. Akkor se bánkódj, ha nem sikerül olyan jól a kvíz, legalább tanultál valamit.

Testem

Nem csak az öregedés okozhat látásromlást: így hatnak a szemedre a hormonok

Ha a látásunk romlani kezd, vagy hirtelen furcsa, égő érzést tapasztalunk a szemünkben, hajlamosak vagyunk azonnal a túl sok képernyőidőre, a fáradtságra vagy szimplán az öregedés megállíthatatlan folyamatára fogni a dolgot. Azonban a háttérben egy egészen más, láthatatlan tényező is állhat: a hormonrendszerünk. A szervezetünk belső kémiai üzenethordozói ugyanis nemcsak a hangulatunkat és az energiaszintünket rángatják dróton, hanem a szemünk világát és komfortérzetét is közvetlenül befolyásolják.

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.