Két kilót nyom, és a könyvespolcon is jól mutat a The Room magazin, ami legutóbbi számában exkluzív Tilda Swintonnal villantott nagyot.
Ha kiverekedtük magunkat a turkálók fertőtlenítőszagú bűzéből, akkor menjünk el sétálni, szellőztessük ki a fejünket és a ruháinkat, majd vegyünk egy The Room magazint. Ez nem a Cosmpolitan, horoszkóppal, sztárpletykákkal és önismereti tesztekkel. Ez a divatlapok Lamborghinije, csak lényegesen olcsóbb, mint egy 350 GT. És magyar.
Genezis
A magazin 2004 óta létezik. Virág Anikó, Gábor Balázs, Perlaki Márton és Tóth Ali csókolta életre az illusztris, ízig-vérig magyar divatmagazint abban az évben, amikor hazánk az Európai Unió tagországává vált. A csapat 2004-ben nagyon sokat segített az akkor még szárnyait bontogató USE-os divattervezők, köztük Tóth András (Tóth Ali testvére) diplomamunkájának elkészítésében, ami annyira jól sikerült, hogy az értékelő bizottság azt mondta: "Hé srácok! Itt egy pályázat, adjátok be, mert jók vagytok!" Megnyerték. A pályázati pénzből készült el a The Room magazin első száma, egyfajta pre-room, vagy előszoba, ami a későbbi kiadványokkal ellentétben „csak” 88 oldalas volt, kisebb méretű, és nagyrészt a USE diplomamunkáját tartalmazta egyfajta portfoliós anyagként. 500 példány került ki a nyomdából, amit az első Room bulin el is kapkodtak a meghívottak.
Evolúció
A Fészek teraszán üldögélve született meg az ötlet. Először egy online magazinra gondoltak, de az első lapszám megjelenése és az azt ünneplő nyitóbuli után a lavina elindult. A Gödörben szervezett partin ugyanis – Virág Anikó és Tóth Ali legnagyobb meglepetésére – többen nekik szegezték a kérdést, hogy mikor jön a következő szám. Ez végül 2005 őszén jelent meg.
Egy év kemény munka- hirdetésszervezés, mindenféle jogosítványok kiváltása, bejegyeztetése, leokéztatása után indult útjára a lap. Azóta évente 2 alkalommal jelenik meg, a kiadvány maga több száz oldalas, jó minőségű papírra nyomva. A magazin első fele a kultúráé és a képzőművészeté, a második fele pedig szigorúan a divaté.
Miért adjunk erre pénzt?
Mégis érdemes megvenni, mert ez a magazin nekünk és rólunk, magyarokról, magyaroknak is szól. Annak ellenére is, ha a divatszakma legmélyebb bugyraiban sosem hancúroztunk még, mégis érdekel minket ez a hóbortos cirkuszi világ. A kiadvány árából 5 doboz jobb minőségű cigit, vagy egy üveg közepes minőségű vodkát lehetne venni, de félévente talán megéri spórolni ennyit, hiszen vidéki könyvtárakban elég kis eséllyel futhatunk össze vele.
Először a 13. számmal találkoztam, ami legalább 2 kilót nyom. Súlyos lapokon köszönt vissza a dekadencia, de olyan sebességgel, mint a 486 km/órával repesztő kínai szuperexpressz. A 13. szám után nem tudtam megállni.
Minden lapszámnak külön tematikája van, mind a képi, mind a tartalmi anyag eköré épül. 5000 példányban jelenik meg, 60 százalékát külföldre viszik (Tokióba, New Yorkba, Párizsba, Milánóba, és még számos városba), a 40 százalék ránk vár, de ne a Relay-ben keressünk, hanem inkább az Írók boltjában.
Steril, ám képlékeny valóság
Magában a magazinban a legértékesebbek a fotók. Azok számára, akik nem vetik meg a divatvilág steril ám képlékeny valóságát.
Található benne persze egy csomó riport (pl. egy régebbi számban Marc Jacobs-szal, az Oscar-díjas Tilda Swintonnal a legújabban), élménybeszámoló, portré, és egyéb érdekesség cikkek formájában.
Swintonhoz visszakanyarodva egy kis érdekesség: Tóth Ali- a magazin főszerkesztője- már márciusban elkezdte szervezni a találkozót a színésznővel, melyre végül szeptemberben került sor. Elmesélte Ali, milyen váratlan szerencsés véletlenek folytán sikerült összehozniuk mind a fotózást, mind a riportot. Hapák Péter fotózta a Roomnak a színésznőt. Hapák évek óta kint él az Államokban, és ismeri is Aliékat. Mivel Hapák korábban már fotózta Swintont, így ő volt a kapocs a Room és az éteri szépségű színésznő között. „Tilda ismerte Pétert, és nagyon meg volt elégedve a munkájával, ezért örömmel mondott igent nekünk. Számtalan ehhez hasonló szerencsés véletlen során tudtunk eljutni igazán nagy nevekhez.” – mondta Tóth Ali, majd Virág Anikó hozzátette, hogy ezek a véletlenek teszik azzá a magazint, ami. Elismertté a nemzetközi piacon.
A kiadvány kettősége igazán magával ragadó. Kétnyelvű: angol és magyar, és jól megfér benne a dekadencia karöltve az életigenlő szépségkereséssel, vagy néhány igen silány minőségű cikk mellett igazán értékes írások (a 14. Számban például Esze Dóra riportjaival). A szerzők, szerkesztők, fotósok, munkatársak teljesen ingyen dolgoznak azon, hogy ez a magazin félévről félévre újra eljuthasson mindenkihez, aki egy kicsit is érzékeny a minőségre, akit érdekel a divatnak a letisztult arca. A profi fotókról már beszéltem, a kifinomult tipográfiáról még nem, a legvégső érv pedig, hogy a könyvespolcon is baromi jól mutat.
