Lásson világot önkéntesként

Olvasási idő kb. 7 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Van aki világot látni szeretne, van, aki a magány elől menekül, mások pedig az élet értelmét látják az önkéntességben. Körkép az önkéntes munkák típusairól és arról, merre indulhat, akiben már megszületett az elhatározás.

Hoffmann Rózsa  oktatási államtitkár tervei szerint, 2014-ben 50-60 órányi közösségi munka, az érettségire bocsájtás alapfeltételévé válhat Magyarországon. Nyilván az első ami erről az ember eszébe jut az a belső feszültség ami a kötelező önkéntes munka fogalmában rejtőzik, ebben a cikkben azonban arról lesz szó, hogy mi az az önkéntesség, mit csinálnak az önkéntesek, és hogyan tud valaki önkéntesként külföldre utazni.

Jön a kötelező önkéntesség?

Aki látta a Black Sheep című új-zélandi horror-komédiát, ismerős lesz neki a következő jelenet: A csinos békeaktivista, belép a szobába, ahol nem sokkal korábban mutáns bárányok végeztek mészárlást (igen: a film erről szól, és nem: szerencsére a készítők sem gondolták komolyan). Körbefuttatja tekintetét a véres falakon, majd elborzadt arccal közli: rémes a szoba feng-shui-ja. Persze paródiáról beszélünk, a jelenet mégis jól példázza, hogy a hétköznapokban mennyire vesszük komolyan a természetvédőt, aki letámad minket az utcán, miközben mi az esőerdők pusztulásánál jóval pragmatikusabb dolgon töprengünk.

Azok, akik nincsenek személyesen érintve a kérdésben, sokszor hajlamosak egy kalap alá venni zöldeket, aktivistákat és önkénteseket. Az általánosítás alapja, hogy egyik csoportot sem az anyagi érdekek motiválják. De ha nem az, akkor mi? Szép dolog az elvhűség, de jóllakni nem fogunk tőle, a kenyér pedig pénzbe kerül. A Humanista Mozgalom egyik munkatársát, Adriennt kérdeztük arról, mi örömét lelheti az önkéntességben az, aki két lábbal a földön szeretne járni. Cikkünk ezúttal a sokak által ufókként számon tartott önzetlen elvharcosok közül csupán egy szűk réteget, az önkéntes munkát végzőket igyekszik bemutatni. Ez még így is egy nagyon tág téma. A teljesség igénye nélkül, egyéni impressziók felvázolására törekedtünk, így a cikk elsősorban azoknak lehet érdekes, akik kevésbé jártasak a témában.

Ki az önkéntes?

Miközben arról beszélgettünk Adriennel, hogy mitől lesz valaki önkéntes, sok meglepő dologra derült fény. Kiderült például, hogy mások segítésének lehetősége nem merül ki az ételosztásban. Szóba került az is, hogy néhányak értelmezésében a felső tízezernek végzett külföldi munka is önkéntesség, amennyiben a felső tízezer szállással fizet pénz helyett. Az Önkéntes Központ Alapítvány definíciója azért nem az ilyen esetekre élezi ki meghatározását, sőt. A dolog jogi vonatkozása is azt követeli, hogy klasszikus értelemben „a közös jó érdekében” személyes akaratból végzett, anyagi ellenszolgáltatás nélküli munkavállalásra szűkítsük az önkéntesség fogalomkörét (ahogy teszi ezt Az Önkéntes Központ Alapítvány meghatározása is). A medencepucolás igen hasznos dolog, az azonban már nézőpont kérdése, hogy mennyire történik a „közös jó” érdekében.

Miért, ha nem pénzért?

Ki vállalhat önkéntes munkát

Önkéntes munkát belföldön és külföldön egyaránt vállalhatnak a 18 év felettiek. A különböző fórumokról most csak pár egzotikusabb ajánlatot gyűjtöttünk össze, a teljesség igénye nélkül:

Segítsd Kőrösi Csoma Sándor szobájának helyreállítását a Himalája sziklabástyái között, vagy végezz oktatási tevékenységet Zanglában!

Irány Afrika!

Segíts az Afrikáért Alapítványnak!

Ha kedvet kaptál Dévához, az ottani gyermekek minden segítséget örömmel fogadnak.

Keresd fel a Magyar Hospice Alapítványt!

Ízirájder Görögbe', az Útilapu Hálózat segítségével.

Az okok igen változatosak. Nem mindenkit motivál a világbéke, de sokakat megmozgat saját lelki üdvük. Beszélgetőpartnerem legkedvesebb élményei Dévához fűződnek. A Dévai Szent Ferenc Alapítvánnyal együttműködve elsősorban, beszélgetések, közös játékok formájában, idővel és figyelemmel segítette a helyi félárva és árva magyar, székely, cigány, és román gyerekeket. Ez persze nehéz, mert eleinte maguk a gyerekek is jobban örülnének a kézzel fogható segítségnek, főleg mivel elsősorban ahhoz szoktak. Idővel azonban megtérül a befektetés, és itt jön a válasz a miértre: "Hihetetlen energiákat szabadít fel a mai anyagias világban, ha azt érezheti valaki, hogy önzetlenül tett valamit a másikért." - mondja önkéntesünk. Hozzá tette azonban, hogy semmi rosszat nem lát abban, ha valakit nem kizárólag mások segítése motivál az önkéntességben.

Déva nem a legegzotikusabb helyszín, de a közkedveltebb helyekre (Thaiföld, Izland, kinek mi...) sokan csupán az utazás lehetőségéért, a kaland kedvéért, esetleg nyelvtanulás céljából mennek önkéntesként. (Az önkéntes munkák esetében a szállás, az étkezés, a biztosítás adva van, tehát sokak számára fizetés nélkül is megéri egy kis munka.) Ebben nincs is hiba. Szinte mindegy, hogy mi az eredeti cél: aki önkéntesnek áll, megtapasztalja, hogy segíteni jó. Hogy ez a felismerés számára értékesebb-e, mint maga az utazás élménye, az már egyéni szempont, de az elvégzett tevékenység szempontjából másodlagos. A hétköznapi terézanyákon és egyszerű kalandorokon kívül mások is leteszik a voksukat az önkéntes munka mellett. Méghozzá azok, akiknek nincs más választásuk. Ha valakinek se kutyája, se munkája, utolsó mentsvára lehet, hogy önkéntesként hasznosnak érezhesse magát. Egy 1-2 éves Afrikai önkéntes munka alatt például új kapcsolatokra lehet szert tenni, továbbá olyan tapasztalatokra, amik értelemmel tölthetnek meg, egy reménytelennek hitt életet. Ebből úgy tűnhet, hogy az önkéntesek saccolható többsége vagy kalandvágyó huszonéves, vagy kiútkereső 40-50-es. Ez azonban durva általánosítás volna: az önkéntesek között a 18. évüket betöltött fiataloktól, a jóval tapasztaltabb korosztályig, szinte bárki megtalálható, céljaik pedig hasonlóképp sokszínűek.

Segítségre szorulóból sajnos nincs hiány

Hogyan lehetek önkéntes?

Vannak, akik ismerősök, mások alapítványok, szervezetek révén, vagy hirdetéseket követve jutnak el egy-egy önkéntes munkáig. Adrienn például a Hősök terén több alkalommal is megrendezett élő fáklyás békejel kapcsán ismerkedett meg a Humanista Mozgalomal, aminek 2007 óta tagja. Többek között az itt szerzett kapcsoltok és tapasztalatok révén jutott el, a számára ideális önkéntes munkák megtalálásához.

Itthon is akad feladat: a telefonos lelkisegélyszolgálatok munkatársai például javarészt önkéntesek

Ha az embert érdekli a dolog, először a különböző internetes fórumokon és keresőoldalakon érdemes tájékozódni.  Kezdetnek az Önkéntes Központ Alapítvány oldalát ajánljuk, itt többek között az is kiderül, milyen korosztály számára milyen lehetőségek elképzelhetőek. Ha ez nem elég, át lehet böngészni a lap.hu ide vonatkozó oldalát is. A konkrét munkalehetőségek megtalálásához többek között az Útilapu Hálózat honlapja ad segítséget. Ehhez először regisztrálni kell, majd megkezdődhet a keresés, az álommunka helyszínének, típusának és a munkavégzés idejének megadásával. Ha megszületett az elhatározás az úti célról, akkor először fizetni kell 8000 Ft tagdíjat az Útilapu Hálózatnak, ezzel együtt pedig 7000 Ft táborregisztrációs-díjat, szintén nekik. Ez nekem elsőre nem tűnt túl szimpatikusnak, de megkérdeztem pár önkéntest, akik utaztak már a hálózat segítségével és ők végül elégedetten tértek haza, a kezdeti 15 000 Ft-on és az utazás költségén túl, a helyszínen már nem merültek fel újabb költségek (az étel és a szállás tehát biztosítva van). Az Útilapu persze nem az egyetlen lehetőség a keresésre. Az Európai Önkéntes Szolgálat is nagyszerű keresőprogrammal bír.  Vannak olyan önkéntes lehetőségek is, ahol a tényleges önkéntes munkát több hetes külföldi munka előzi meg, aminek célja, hogy mindenki megkereshesse a repülőjegye árát, mondjuk Afrikába. A konkrétumokról az egyes alapítványok honlapján tájékozódhatunk, a keresőprogramokon túl, ezekről is információkat szerezhetünk egy-egy munkáról (ilyen forrásokra adunk példát a keretes részben).

Az önkéntes munkának feltételei is vannak. Van, ahol például tiltólistára kerül az, akit nemrégiben nagy trauma/lelki veszteség ért. A külföldi munkák többségéhez szükséges a társalgási szintű angol nyelvtudás. Ezek a korlátozások többnyire az önkéntesek érdekeit szolgálják és az egyes munkahirdetések leírásánál találhatóak meg.

Mit érdemes mérlegelni, mielőtt valaki belevág?

Hogy az álom ne váljon rémálommá, először is azt, hogy milyen munkát érzünk testhezállónak. Van aki szívesebben dolgozik farmon, vagy építkezésen, mint emberekkel, és van, aki abban találja meg az önkéntesség értelmét, hogy a testileg-lelkileg rászoruló embereknek segít.

Hogy kihez milyen típusú munka áll legközelebb, az egyénfüggő

Szerencsére az ökéntes munkavégzésnek sokféle típusa létezik. Az Útilapu Hálózat tizenegy táborfajtát sorol fel (békevédő akciók, kampányok; munka testi vagy szellemi fogyatékosokkal; művészetek, kultúra, helytörténet stb.). A felsorolásból is látható (egy kis böngészés után pedig még nyilvánvalóbb), hogy azok is találhatnak maguknak lehetőséget, akik tartózkodnak a közvetlen segítségnyújtás klasszikus formáitól (mint például betegek ellátása). Sok tábornak például nagy szüksége van adminisztratív munkát ellátó személyekre, asszisztensekre. Egy norvégiai gyermekotthonban nem csak a gyermekek ellátása, de az intézményhez tartozó földek megművelése, ház körüli munkák, a konyhán való segítségnyújtás is fontos feladatok. Idén március 15-i kezdéssel a Reykjavík Fashion Festivalon is önkéntesek fognak segíteni az adminisztratív, asszisztensi teendőkben (erről a munkáról az Útilapun keresztül lehet tájékozódni). Gyakori még a renoválásokon való részvétel, segítségnyújtás. Említettük már a Csoma szobája projektet, de akit nem vonz Tibet, az többek között Finnországban is találhat hasonló jellegű munkát (Haihatus Art House projekt) Aki nem szereti a hideget, az keresgélhet Thaiföldön is, bár az éppen aktuális projektnek az átlagosnál kicsit szigorúbbak a feltételei. (Az mehet Thaiföldre, aki betöltötte 21. életévét, korábbi önkéntes tapasztalatokkal rendelkezik, és részt vesz a felkészítésen, egy kulturális/művészeti/zenei műsor illetve műhelymunka megvalósításában.)

Adrienn korábbi tervei között, az egyetemet követő Afrikai segítségnyújtás és némi Izlandi, meg egy kis Dévai „kiruccanás” szerepeltek. A diploma kézhezvételének időpontjára azonban kedvese és munkája is lett Magyarországon. Mérlegelt és végül az itthon maradás mellett döntött. Ez persze nem zárja ki számára, egy későbbi utazás lehetőségét. Mindenkinek érdemes végiggondolnia, mit hagy itthon. Egyéni vérmérséklet kérdése is a dolog, hisz van, aki gondolkodás nélkül maga mögött hagyna olyan dolgokat, ami nélkül mások végképp talajvesztettnek éreznék az életüket. Nem mellékes az sem, hogy egy hónapnyi nyári munkáról van szó, vagy egy-másféléves képzéssel kiegészített önkéntes tevékenységről

Magunknak kell eldöntenünk, mit várnánk egy-egy önkéntes munkától, reális-e a kitűzött cél megvalósításának lehetősége és érdemes-e feladni azt, amitől ehhez meg kell válnunk. Merthogy áldozatok nélkül nincsen önkéntes munka. A munka típusának, időtartamának és a munkavégzés helyének kiválasztása, céljaink függvénye. Ha pedig megfelelő mérlegelés után is az önkéntesség mellett döntünk, garantáltan nem fogunk csalódni!

d. zsófi
d. zsófi
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Meghalt, mielőtt megtarthatta volna élete előadását: így született meg a legendás író utolsó könyve

Amikor a világ egyik legtekintélyesebb egyeteme előadássorozatra kérte fel Italo Calvinót, minden adott volt ahhoz, hogy a híres olasz író pályája egyik legfontosabb nyilvános megjelenésére felkészüljön. Calvino azonban már nem érhette meg a rendezvényt: 61 éves korában váratlanul meghalt. Az előadások szövegei mégis fennmaradtak, és később könyv formájában váltak világhírűvé.

Offline

Nyarak a lakótelepen – Kulcsos gyerekek vakációja a szocializmusban

A nyári szünet ma is komoly fejtörést okoz azoknak a családoknak, ahol mindkét szülő dolgozik, és ez a probléma a szocializmus idején sem volt ismeretlen. A vakáció hónapjaiban feltűnően megnőtt az úgynevezett kulcsos gyerekek száma: azoké a gyerekeké, akik nyakukban a lakáskulccsal, felnőtt felügyelet nélkül töltötték napjaikat.

Világom

Ezekért a magyar férfiakért megőrültek a Habsburg uralkodónők

Bár a történelemkönyvek lapjai leginkább a rideg politikai házasságokról, a Habsburg-ház szigorú spanyol etikettjéről és a birodalmi érdekekről szólnak, a bécsi udvar kulisszái mögött hús-vér emberek éltek, elfojtott vágyakkal és lángoló érzelmekkel. A merev, fojtogató császári protokoll elől menekülő uralkodónők számára a magyar arisztokraták jelentették a megtestesült szabadságot, a vadságot, a lovagias romantikát és a lenyűgöző intellektust.

Életem

Műanyagpohár-tilalom júliustól: drágább lehet az elviteles italod

Egy most életbe lépett szabályozás már a műanyag poharakat is felveszi az egyszer használatos műanyagok tiltólistájára, egy kitétellel: a 10 százaléknál kevesebb műanyagot tartalmazó termékek még maradhatnak. A rendelkezés az ipartestület szerint drágábbá teheti az elviteles italokat a fogyasztók számára.

Édes otthon

Vihar után nem mindig jár kártérítés: ezen múlhat, fizet-e a biztosító

A nyári rekordhőség után hirtelen lehűlés érte az országot, amellyel együtt heves viharokra, felhőszakadásra és jégverésre lehet számítani. A hirtelen jött ítéletidő komoly anyagi károkat is okozhat az ingatlanokban és a járművekben egyaránt. Mivel az ilyen szélsőséges időjárási helyzetekben a kárrendezés nem automatikus, érdemes tisztában lenni azzal, hogy a biztosítók mikor és milyen feltételek mellett fizetnek, vagy éppen miért utasíthatják el a kártérítési igényünket.

Testem

Kovászos, teljes kiőrlésű vagy purpur: valóban megéri a drágább kenyeret venni?

A ropogós héjú fehér kenyér évszázadok óta a mindennapi étkezéseink alapköve, ám az utóbbi időben a pékségek polcait elárasztották a prémium kategóriás alternatívák. A kézműves kovászos, a sötétlő teljes kiőrlésű, vagy a misztikusan csengő PurPur kenyerek ára gyakran a többszöröse a hagyományos változatokénak. De a magasabb összeg mögött valóban meghúzódnak-e bizonyított egészségügyi előnyök, vagy csupán a modern marketing és a szuperélelmiszer-imázs fizetteti meg velünk a magasabb árat? Utánajártunk, mit tudnak valójában a trendi kenyérfajták, és hogyan kerülhetjük el a gyártók leggyakoribb csapdáit.

Testem

Nincsenek korai jelei, mégis tömegeket érint: innen tudhatod, hogy veszélyben van a veséd

Vesénk a nap 24 órájában szűri a vérünket, méregteleníti a szervezetünket, és szabályozza a vérnyomásunkat. Egy friss, globális elemzés sokkoló adatai szerint a krónikus vesebetegség hivatalosan is bekerült a világ tíz vezető haláloka közé. A legnagyobb veszélyt az jelenti, hogy ennek az alattomos népbetegségnek a kezdeti stádiumban nincsenek egyértelmű, fájdalmas tünetei, így milliók sétálnak az utcán úgy, hogy fogalmuk sincs róla: a veséjük már a túlélésért küzd.

Offline

Egyszerű kvíz irodalomból: tudod még fejből a memoritereket?

Két kezünk is kevés hozzá, hogy megszámoljuk, hány verset kellett fejből megtanulnunk az iskolában. Noha nem biztos, hogy ezek voltak a kedvenc költeményeink, mégis tudjuk ezeket évtizedek múlva is idézni. Kvízünkben arra vagyunk kíváncsiak, vajon te mennyire emlékszel ezekre?

Offline

Chopin halála máig rejtély – nem biztos, hogy a tbc vitte el

Frederic Chopin 1849-ben bekövetkezett halálát hivatalosan a tbc-nek tulajdonították, azonban a zeneszerző szívének későbbi vizsgálata, valamint korabeli orvosi feljegyzések hiányosságai miatt a halál pontos oka a mai napig nem tekinthető véglegesen tisztázottnak.