Hotel Csokoládé: 3 hely, ahol fürödhet a csokiban

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Csokoládé reggelire, ebédre, vacsorára és napközben. Meg egy kicsi éjszaka is. Csokoládéimádó olvasóinknak bemutatunk három olyan szállodát, amelyekben minden a csokoládéról szól.

Én a metrón szoktam azon gondolkodni, hogy milyen jó lenne, ha egyszer korlátlan mennyiségű olvasztott és nem olvasztott csokoládét ehetnék. Azért ott, mert az állomásokon, a mozgólépcsők tetejénél elhelyezkedő pékségekből valahogyan mindig tömény olvasztott csokoládéillat árad.

Nem tudom, szabad-e hitelt adni annak a városi legendának, mely szerint vevőcsalogató célzattal, szándékosan erre kitalált berendezésekkel eresztik az utasok közé a csoki illatot, én nem nagyon hiszem el, hogy lenne pénzük ilyesmire. De azért az elgondolkodtató, hogy miért éppen csoki illat van, amikor pedig sajtos croissant-t vagy spenótos-fokhagymás táskát is sütnek.

Hogy a tejben-vajban fürdésnél sokkalta nagyobb a piaci igény a csokoládéban való fürdésre, azt szerencsére nem csak én vettem észre, hanem néhány szálloda is.

Chocolate Boutique Hotel, Bournemouth, Anglia

Bár a Chocolate Boutique Hotel úgy hirdeti magát, mint a világ egyetlen szállodája, amely teljes egészében a csokoládé jegyében működik, nekünk azonban sikerült találnunk még néhány hasonlót. Az azonban biztos, hogy a csokis élmények itt a leggazdagabbak.

Minden szoba berendezése különböző, de a csokoládéról szól

Akiknek kevés idejük van, azoknak remek nászútötlet lehet befizetni hozzájuk egy csokoládé-hétvégére. Persze a nem nászutasok is remekül éreznék magukat, de sajnos a legtöbbünknek egy kicsit drága (a két éjszakás program ára 259 font, kb. 94 000 Ft.) ahhoz, hogy csak úgy kiugorjunk egy hétvégére.

A csokoládé bár szökőkútja

A csokoládéhétvége két éjszakából áll. A szálloda összes szobája valamilyen csokoládétípus, vagy kakaóbab fajta után kapta a nevét, és a berendezés minden apró részlete is a csokoládé jegyében készült. Minden nap friss csokoládékülönlegességeket készítenek be, a reggeli pedig forró, csokoládés palacsinta.

Esténként csokoládészökőkút és csokoládé koktélbár várja a vendégeket, napközben pedig különböző csokoládékészítői és csokoládékóstolói tanfolyamokon lehet részt venni. Megtanulhatjuk, melyik borhoz milyen csokoládé illik, vagy megfesthetjük saját, csokoládéból készített portrénkat.

Aki a második nap reggelén sem érzi még úgy, hogy soha többé nem akar csokit látni, az megismételheti a csokis palacsinta reggelit, de választható hagyományos, kontinentális reggeli is.

Én asszem két napon át is meg bírnám enni

Egyébként a szálloda bármelyik hétköznap is látogatható, és a csokoládé-különlegességek, ha nem is ilyen mennyiségben, de elérhetőek, Bournemouth pedig szép, tengerparti város. Szóval érdemes fontolóra venni.

Etruszk Csokoládéhotel, Perugia, Olaszország

A Közép-Olaszország területén fekvő Perugia a tizenkét ősi etruszk város egyike, sok a látnivaló, akkor is érdemes odalátogatni, ha nem a csokoládéhotelben száll meg az ember. De aki szeretné halmozni az élvezeteket, az feltétlenül az Etruscan Chocohotelt válassza.

Minden vendéget csokoládébekészítés vár

A szálloda ingyen biztosít parkolót, internetet és reptéri transzfert a vendégeinek, de természetesen nem ezek miatt a szolgáltatások miatt érdemes felkeresni.

A bolt a csokirajongók paradicsoma

Minden szoba a csokoládé jegyében van berendezve, és mindenkinek jár az üdvözlő csokoládécsomag. A reggeli része a csokifondü, a szálloda éttermében pedig speciális, csokoládés menüsort is rendelhet a vendég, amelynek minden fogásában megtalálható a csokoládé. Aki itt száll meg, az biztosan nem bírja ki, hogy a szálloda speciális csokoládéüzletében tele ne vásárolja magát különböző különlegességekkel, és a hatalmas választékban kapható csokis kiegészítőkkel. Egy kétszemélyes szoba ára éjszakánként 45 és 70 euró között van.

Hotel Chocolat, The Hotel, Saint Lucia, Nyugat-India

Ez a szálloda nem annyira, és mégis sokkal inkább csokoládé, mint az eddig felsoroltak. Nem annyira, mert nem fürösztik a vendéget csokoládéban. Sokkal inkább, mert Anglia egyik legismertebb csokoládékészítőjének saját kakaóültetvényén található.

Saint Lucia szigete

De előbb egy kis Saint Lucia. Bevallom őszintén, ha hallottam is már erről a nyugat-indiai szigetről, nem jegyeztem meg a nevét. Egészen máig, most már viszont csak az jár a fejemben, hogy milyen jó lenne odautazni. A sziget fő termékei a cukornád (és ennek folyományaként a rum), a banán, a kókuszdió, a kakaóbab és a citrusfélék. Még felsorolni is jól esik. Emellett (és ezért szégyen is, hogy nem jegyeztem meg korábban a nevét) itt a legnagyobb az egy főre eső Nobel-díjasok száma (2/160 000). Sir Arthur Lewis 1979-ben kapott közgazdasági, Derek Walcott pedig 1992-ben irodalmi Nobel-díjat.

A Hotel Chocolat eredetileg egyáltalán nem szálloda, hanem egy cég neve. A két alapító 15 évvel ezelőtt határozott úgy, hogy meghonosítja Angliában a minőségi csokoládék kultúráját. A vállalkozás hamar sikeres lett, az első boltot egyre több követte, és mára világszerte ismert üzletlánccá nőtte ki magát.

A cég növekvő kakaóbab igényének ellátásához saját ültetvényt vásároltak, ez volt a nyugat-indiai Saint Lucia szigeten lévő Rabot Estate, ahol a szálloda is van. A The Hotel valódi luxusszálloda, a csokoládénak dedikálva, de nem annyira látványosan, mint európai társai. A programok egyike, hogy a vendégek élőben nézhetik végig a kakaóbab feldolgozásának folyamatát, az ültetvénytől a zsákig.

Luxuslakosztály a The Hotelben

Az étteremben egészen különleges menüsort kínálnak, kizárólag kakaó és csokoládé vonatkozású ételkülönlegességekből. Például kakaóbabos gazpachot, fehér csokoládés citrus-salátát, vagy tonhalat kakaós-zöldfűszeres pestóval.

Természetesen esküvők szervezését is szívesen vállalják, és vannak speciális nászutas csomagjaik is. Sajnálatos módon viszont az árak eléggé magasak. A főszezonban egy kétszemélyes szoba ára éjszakánként 550 dollár (kb. 126 500 Ft).

Azért ne csüggedjen, aki szívesen nyaralna Saint Lucián. Akad sokkal olcsóbb szálláshely is, érdemes körülnézni egy kicsit, például a Lonely Planet információs oldalán.

Itthon

Magyarországon még nincs csokoládéhotel, de néhány helyen szerencsére már felismerték az igényt. A két talált lehetőség azonban inkább csak csomagajánlatokat takar, kicsit megspékelve a csokoládékedvelők számára. A semminél jobbak, de a maximum csokoládéfaktort még nem érik el.

http://www.espahotel.hu/ajanlat.php?to=szezonalis&id=25

http://hotelatlantishajduszoboszlo.hu/hu/packages/csupa-csoki-csomag_377.html

Szóval, ha valakinek akad befektetnivaló pénze, az ne habozzon, hanem nyisson csokoládéhotelt. Szerintem népszerű lenne.

- - benke
- - benke
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Meghalt, mielőtt megtarthatta volna élete előadását: így született meg a legendás író utolsó könyve

Amikor a világ egyik legtekintélyesebb egyeteme előadássorozatra kérte fel Italo Calvinót, minden adott volt ahhoz, hogy a híres olasz író pályája egyik legfontosabb nyilvános megjelenésére felkészüljön. Calvino azonban már nem érhette meg a rendezvényt: 61 éves korában váratlanul meghalt. Az előadások szövegei mégis fennmaradtak, és később könyv formájában váltak világhírűvé.

Offline

Nyarak a lakótelepen – Kulcsos gyerekek vakációja a szocializmusban

A nyári szünet ma is komoly fejtörést okoz azoknak a családoknak, ahol mindkét szülő dolgozik, és ez a probléma a szocializmus idején sem volt ismeretlen. A vakáció hónapjaiban feltűnően megnőtt az úgynevezett kulcsos gyerekek száma: azoké a gyerekeké, akik nyakukban a lakáskulccsal, felnőtt felügyelet nélkül töltötték napjaikat.

Világom

Ezekért a magyar férfiakért megőrültek a Habsburg uralkodónők

Bár a történelemkönyvek lapjai leginkább a rideg politikai házasságokról, a Habsburg-ház szigorú spanyol etikettjéről és a birodalmi érdekekről szólnak, a bécsi udvar kulisszái mögött hús-vér emberek éltek, elfojtott vágyakkal és lángoló érzelmekkel. A merev, fojtogató császári protokoll elől menekülő uralkodónők számára a magyar arisztokraták jelentették a megtestesült szabadságot, a vadságot, a lovagias romantikát és a lenyűgöző intellektust.

Életem

Műanyagpohár-tilalom júliustól: drágább lehet az elviteles italod

Egy most életbe lépett szabályozás már a műanyag poharakat is felveszi az egyszer használatos műanyagok tiltólistájára, egy kitétellel: a 10 százaléknál kevesebb műanyagot tartalmazó termékek még maradhatnak. A rendelkezés az ipartestület szerint drágábbá teheti az elviteles italokat a fogyasztók számára.

Édes otthon

Vihar után nem mindig jár kártérítés: ezen múlhat, fizet-e a biztosító

A nyári rekordhőség után hirtelen lehűlés érte az országot, amellyel együtt heves viharokra, felhőszakadásra és jégverésre lehet számítani. A hirtelen jött ítéletidő komoly anyagi károkat is okozhat az ingatlanokban és a járművekben egyaránt. Mivel az ilyen szélsőséges időjárási helyzetekben a kárrendezés nem automatikus, érdemes tisztában lenni azzal, hogy a biztosítók mikor és milyen feltételek mellett fizetnek, vagy éppen miért utasíthatják el a kártérítési igényünket.

Testem

Kovászos, teljes kiőrlésű vagy purpur: valóban megéri a drágább kenyeret venni?

A ropogós héjú fehér kenyér évszázadok óta a mindennapi étkezéseink alapköve, ám az utóbbi időben a pékségek polcait elárasztották a prémium kategóriás alternatívák. A kézműves kovászos, a sötétlő teljes kiőrlésű, vagy a misztikusan csengő PurPur kenyerek ára gyakran a többszöröse a hagyományos változatokénak. De a magasabb összeg mögött valóban meghúzódnak-e bizonyított egészségügyi előnyök, vagy csupán a modern marketing és a szuperélelmiszer-imázs fizetteti meg velünk a magasabb árat? Utánajártunk, mit tudnak valójában a trendi kenyérfajták, és hogyan kerülhetjük el a gyártók leggyakoribb csapdáit.

Testem

Nincsenek korai jelei, mégis tömegeket érint: innen tudhatod, hogy veszélyben van a veséd

Vesénk a nap 24 órájában szűri a vérünket, méregteleníti a szervezetünket, és szabályozza a vérnyomásunkat. Egy friss, globális elemzés sokkoló adatai szerint a krónikus vesebetegség hivatalosan is bekerült a világ tíz vezető haláloka közé. A legnagyobb veszélyt az jelenti, hogy ennek az alattomos népbetegségnek a kezdeti stádiumban nincsenek egyértelmű, fájdalmas tünetei, így milliók sétálnak az utcán úgy, hogy fogalmuk sincs róla: a veséjük már a túlélésért küzd.

Offline

Egyszerű kvíz irodalomból: tudod még fejből a memoritereket?

Két kezünk is kevés hozzá, hogy megszámoljuk, hány verset kellett fejből megtanulnunk az iskolában. Noha nem biztos, hogy ezek voltak a kedvenc költeményeink, mégis tudjuk ezeket évtizedek múlva is idézni. Kvízünkben arra vagyunk kíváncsiak, vajon te mennyire emlékszel ezekre?

Offline

Chopin halála máig rejtély – nem biztos, hogy a tbc vitte el

Frederic Chopin 1849-ben bekövetkezett halálát hivatalosan a tbc-nek tulajdonították, azonban a zeneszerző szívének későbbi vizsgálata, valamint korabeli orvosi feljegyzések hiányosságai miatt a halál pontos oka a mai napig nem tekinthető véglegesen tisztázottnak.