Legyen környezetvédő kihalt állattal a nyakában!

Olvasási idő kb. 1 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A svéd ékszertervező, Hanna Hedman szerint a szomorú és undorító dolgok is lehetnek szépek. Ennek tudatában hordaná "kihalásra várva" nevű túlméretes ékszereit?

A svéd ékszertervező, Hanna Hedman 'kihalásra várva' című kollekciójának elnevezése elég nyomasztóan hangzik, de a mai természeti adottságokhoz alkalmazkodni képtelen, vagy már teljesen kihalt fajok inspirálták.

Galéria ikon

6

Galéria: Kihalásra váró állatok, Hanna Hedman ékszerei
Fotó: Sanna Lindberg

A  Stockholm egyik külvárosában felnőtt Hedman élt Coloradóban és Új-Zélandon is, utazásai során az ember természethez fűződő viszonyát tanulmányozta, a végeredmény pedig elborzasztotta és elgondolkodtatta. Romantikusan naivnak ható állat- és növényszerű ékszerei, organikus formái ezért is tetszenek inkább életszerűnek, mint szimpla tárgynak. A súlyra ki tudja, mekkora ékszerek a fajok sokszínűségére és az ember felelősségére hívják fel a figyelmet, és tervezőjük reménye szerint így majd eszünkbe jut, hogy felelőséggel tartozunk környezetünk iránt. Destruktív életmódunkkal rongáljuk a környezetet és ezáltal saját életünket is – írja a treehugger.com.

A fantáziavilág és valóság között mozgó Hedman munkája során megtalálta a helyét az új technikákban, de mindennek a gyökerét a múltban keresi és találja meg. Plasztikus nyakláncait nem szándékozik szép designtermékként hirdetni, mondván, szerinte a szomorú és undorító dolgokban is van szépség.

A művésznő valamelyest Alexander Calder szobrász nyomdokaiban jár melankólikus ékszereivel. Calder a XX. század egyik legújítóbb szobrásza, aki mozgó szobraival vált ismertté. Hedman nyakba akasztható kis designszobrai ezüstből, oxidált ezüstből, porszórt rézből és újrahasznosított festékekből készülnek.

Ön hordana a nyakában túlméretezett kihalt madárra hasonlító halat vagy visszafogottabban is tudja védeni a környezetet?

Adamek Alma
Adamek Alma
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Villámkvíz: be tudod fejezni a híres verseket?

Vannak versek, amelyek lépten-nyomon szembe jönnek velünk még azután is, hogy feleltünk belőle az iskolában. Kvízünkből most megtudhatod, hogy mennyire emlékszel még az irodalomórák verseire.

Testem

Nem csak náthára utalhat, ha eldugult orral ébredsz: krónikus elváltozás is okozhatja

Te is úgy ébredsz szinte minden reggel, mintha betonnal öntötték volna ki az orrodat, pedig nem is vagy megfázva? Sokan hajlamosak egy egyszerű vállrándítással elintézni a hajnali orrdugulást, pedig a háttérben komoly, kivizsgálást igénylő okok állhatnak. A tünetek mögött leggyakrabban a matracunkban rejtőző poratkák, a hálószobai penész vagy a háziállatok hámsejtjei állnak, de ha a dugulást nem kíséri tüsszögés, akár krónikus orrsövényferdülés vagy nyálkahártya-duzzanat is okozhatja a bajt.

Világom

Itt írta Beethoven az Örömódát – Mátyás király és a Habsburgok is odavoltak a városkáért

Alig néhány órányira a magyar határtól fekszik egy mesebeli, biedermeier stílusú kisváros, amely évszázadokon át Európa elitjének titkos menedéke volt. Baden bei Wien kénes forrásaiért és mediterrán klímájáért már Hunyadi Mátyás és felesége, Beatrix királyné is rajongott, később pedig a Habsburg uralkodók ide költöztették át a teljes bécsi udvart a nyári hónapokra. A fenséges paloták és kilométeres parkok árnyékában azonban nemcsak a politika formálódott, hanem a kultúrtörténet is: itt, egy szerény badeni házban írta meg a teljesen siket Beethoven a világirodalom egyik legfontosabb művét, a IX. szimfóniát és az Örömódát.

Világom

Súlyos veszélyt jelenthet az Adrián ez az élőlény: mérgező tüskéje durva ízületi gyulladást okozhat

A horvátországi nyaralás legszebb pillanatait is egy másodperc alatt tönkreteheti egyetlen óvatlan lépés a sekély vízben. Az Adriai-tenger sziklás partjainál tömegesen megbújó tengeri sünök nemcsak kellemetlen meglepetést okoznak, de tűhegyes fegyvereik komoly egészségügyi kockázatot jelentenek. A bőr alá fúródó, könnyen letörő és mérgező tüskék ugyanis hajlamosak elvándorolni a szövetek között, és ha elérik a csontot vagy az inakat, súlyos, hónapokig tartó ízületi gyulladást indíthatnak el.

Offline

Ezért vált Christian Dior Coco Chanel ellenségévé

Christian Dior „New Look” kollekciója teljesen új korszakot nyitott a divatban, miközben Coco Chanel nyíltan támadta a nőies, extravagáns stílust. Két ikonikus tervező, két teljesen eltérő nőideál és egy rivalizálás, amely örökre átírta a luxusdivat történetét.

Testem

Ez a gyulladás észrevétlenül teszi tönkre a szíved: így előzheted meg

Sokan élnek abban a tévhitben, hogy ha a koleszterinszintjük és a vérnyomásuk rendben van, akkor teljesen védettek a szívinfarktussal szemben. A legfrissebb orvosi kutatások azonban rávilágítottak egy eddig háttérbe szorított, néma gyilkosra: a szervezetben megbúvó krónikus gyulladásra. Ez az alattomos folyamat belülről, észrevétlenül marja meg az erek falát, és úgy teszi instabillá a lerakódásokat, hogy az bármikor hirtelen stroke-hoz vagy szívhalálhoz vezethet – függetlenül attól, hogy mit mutat a koleszterin-laborunk.