Bizarr hazai divat: embrió a hason, koponya CT a táskán

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Szilas Rita hajmeresztő dolgokat talál ki, barátnőjének koponya CT-jét applikálta táskára, hogy bebizonyítsa, hogy a szőke nők is gondolkodnak, legutóbb pedig fejlődő embriókkal díszített pólókkal sokkolta a közönséget.

Galéria ikon

10

Galéria: Szilasi Rita

Ki ez a lány?

A jogász pályát elhagyó Szilas Rita akkoriban kezdte, mint a fiatal tervezők nagy generációja (USE, Nanushka), de teljesen más úton indult el. Valaki nem vesz róla tudomást, valaki rajta, valaki vele együtt nevet. Mindenesetre legújabb darabjaival olyan szürreális magaslatokba ért el, hogy nem lehet szó nélkül hagyni.

Épp a közelmúltban tartott budapesti viszonylatban nagy szabásúnak számító show-t a Margitszigeten. Az eklektikusra sikerült bemutató szépen bizonyította, hogy kellő elszántsággal, őrültséggel és megfelelő befektetői háttérrel bárki bekerülhet a divattervezők távolinak tűnő kasztjába – ha ez alatt azt értjük, hogy szép lányok vonulnak a reflektorfényben, és az általad tervezett holmikat viselik és boltod van a Hajós utcában. Viszont ha a divattervező azt jelenti, hogy valaki képes összefüggő kollekciókban gondolkodni és ezeknek megtalálni a helyét a piacon – nem nevezhetjük annak. Nem ad, de nem is keres válaszokat a nemzetközi divatot érdeklő kérdésekre, nem komolyan vehető mint divattervező – más szinten érdekes.

Naiv káosz táskafronton

Szilas Rita nagyon mohó, jó és rossz értelemben egyaránt. Magába szívja az ingereket és gondolkodás nélkül ömleszti őket a tárgyaiba, a naiv művész minden jellemzőjét megtestesíti. Vagy fogalma sincs, mi folyik a divatvilágban, vagy szimplán nem vesz róla tudomást. Bizonyos szempontból emlékeztet Omarára, a naiv festőnőre – az  egykori takarítónő a Velencei Biennálén is állított ki, de fogalma sincs róla, ki az a Monet.  A párhuzam nem tökéletes, mert Szilas Rita nem valószínű, hogy egyszercsak a milánói divathéten találja magát.

A westyk, tacskók, kacsacsőrű emlősök, kaméleonok mellett, vasaló, próbababa, dobókocka és egy antik írógép is átesett már azon az átváltoztató műtéten, ami során Szilas Rita a táskáit létrehozza. Talált tárgyak ezek, véletlenszerűek és személyesek, mérhetetlen giccs és érzelmes abszurditás jellemzi őket. Amikor könyvekből készült táskái kapcsán azt olvassuk, hogy “megváltást jelenthet bűnös lelkeknek, ha a Szent Bibliával vonulhatnak végig a városon” – reménykedünk benne, hogy nemsoká kiderül, viccelt.

Galéria ikon

10

Galéria: Szilasi Rita

Korhatáros darabok

Röntgenfelvétekkel díszített táskái, de még inkább embriós pólói kapcsán is nagyon bízunk benne, hogy csak gegről van szó. Az anatómia szerelmeseinek szánt darabok a nyolcvanas-kilencvenes évek képzőművészetében nagyon jól megtalálták volna a helyüket – amikor Drozdik Orsolya és a hasonló felfogású feminista művészek keresték a nőiséggel és a testképpel való kapcsolatot. Drozdik megfesti saját belső szerveit és vizsgálja a női test 19. századi természettudományos leírásait. Szilas Rita embriós pólói – valószínűleg nem szándékosan – de beleillenek ebbe a hagyományba. A női testtel kapcsolatos rejtélyekről és szorongásokról szólnak.

Mi történik azzal, aki teherbe esik? Hogy néz ki az az idegen kis lény, aki elkezd növekedni benne? Túl a rózsaszín ködös anyaság-élményen nem kevés szorongást kelt a kis alien jelenléte, ezt ábrázolja kegyetlen őszinteséggel ez a póló. Ami az anatómiai pontosságot illeti, akár brutálisan őszinte felvilágosító eszközként is használható. Szerencsére a tervező kiköti, hogy a pólókat csak 18 éven felüliek vásárolhatják, így nem fogunk látni az utcán tízéves kislányokat, akik magzatokkal a hasukon szaladgálnak.

A tervező bizarr módon a termékenység fokozására is ajánlja ezeket a darabokat – “gyerekre vágyó nők, és olyanok is szívesen viselik, akiknek nem lehet gyerekük, egy kicsit kárpótolják magukat a veszteségért. Ki tudja, idővel talán a póló, szerencsét hoz”.  Ezzel viszont már átlép egy olyan határt, amin nem tudunk mosolyogni.

Markó Barbara
Markó Barbara
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.