Vasárnap ért véget a Berlin Fashion Week, a német fővárosban már a 2012-es tavaszi-nyári szezonra készültek. Öt kollekciót szemléztem, férfit és nőit, németet és más nemzetiségűt vegyesen. Szívrohamot semmitől sem kaptam, de ha kellemes, utcai ruhákat kéne innen vennem, akkor azért nem lenne teljesen veszett a helyzet.
Dawid Tomaszewski show helyett prezentáción mutatta be legújabb alkalmi ruháit, ő nyilvánvalóan nem a visszafogott glamúr híve. A kollekciót két árnyalat, a púderrózsaszín és a ciklámen köré építette fel, és helyet kaptak benne a koktélruhák mellett estélyik, illetve nadrágos szettek is. A semlegesebb színű darabokat kristályokkal és csipkeapplikációkkal dobta fel, amik egyébként látványos fejmaszkokon is visszatértek.
A ciklámen önmagában is ütős, ezeket már maga a szín is elvitte egy egyszerűbb szabással, de Tomaszewski nem bírt megállt parancsolni a kezének, és volt, hogy ezt is bőven ellátta csipkével, pedig erre már az égvilágon semmi szükség nem volt. A modellek kezébe adott táskák sajnos egyáltalán nem illettek az összképbe.
Ezek ellenére, ha tőle kellene ruhát választanom, valamelyik ciklámen darabot szívesen felvenném, ahogy a pánt nélküli, drapériázott bézs estélyit is.
A mondás él: egyszerű, de nagyszerű
Hien Le viszonylag frissen, 1-2 éve startolt tervező. Ő szintén a semleges-élénk színkombinációk mentén haladt, a fehérhez, halványszürkéhez, homokszínhez vöröset, napsárgát és kékesszürkét adagolt, elég jó érzékkel. Bár nála is található egy-két alkalomért kiáltó darab, összességében mégis a lezser, visszafogottan elegáns hétköznapi öltözködés hívei válhatnak a rajongójává.
Nem látványos szabászati bravúrokkal kérkedett, hanem inkább a precíz, minőségi módon megvarrt alapdarabokon volt a hangsúly, amiket valószínűleg a kánikulában is jó viselni, de mégsem olyanok, mintha a strandra mennénk. A férfiak számára többek közt rövid sortokat és gallér nélküli ingeket vizionált a laoszi születésű tervező, de a harsány vöröset is nyugodtan rájuk adta – azt hiszem, már mondtam, hogy nagy rajongója vagyok a több színt a férfiakra mozgalomnak, úgyhogy engem megvett.
A körítés nem elég
Patrick Mohr volt az, aki tavaly azzal kavart port, hogy kopaszon, szőrös arcúnak maszkírozva küldte a kifutóra modelljeit. Ennyire sokkoló megoldáshoz most nem folyamodott, bár a smink most sem volt szokványos, és a gumi- vagy bőrzokni sem volt egészen mindennapi. Mohr számára a test nem feltétlenül hivatkozási pont, sokszor figyelmen kívül hagyja mind a női, mind a férfi test természetes arányait: olykor mintha a bőr helyére szánná, de még többször elnagyolja a sziluetteket.
A fekete-fehér-bézs vonalon tartott klasszikus zakókon és nadrágokon olykor felnagyít és máshová helyez egy átlapolást, lehagyja a gallért, eltolja a hajtókát. Váratlan helyeken hagy több anyagot és bőséget, vagy épp helyez el kivágásokat. Ugyan volt néhány izgalmasabb fazon a tervező bemutatóján, mégsem mondanám átütőnek, egyszerűen azért, mert vannak, akik az avantgárd divatot sokkal jobban csinálják.
Románia feltör
A berlini divathét külföldi tervezőknek is lehetőséget biztosít (tőlünk például a Je Suis Belle volt ott tavaly), így inkább ezekből választottam még, mivel nagyon sok német tervező egyébként is szinte teljesen ugyanazt a pasztell minimalizmust ismételte.
A román tervezőknek külön show-t szenteltek, de még közülük is kirítt Aline Botea színes kollekciójával. A drágakövek minden árnyalatát felvonultatta különféle kombinációkban, amiket ráadásként végigkísért a szitakötő-minta, hol apró, hol nagyobb méretben. Néha talán túlzottan sok is volt ez egyszerre, megfejelve a fényes és áttetsző anyagfelületekkel. Szóval a hölgy stílusára ráférne a finomítás jócskán, de így is akadt köztük pár olyan kellemes, utcára való darab, amit akár egy Marc by Marc Jacobs vagy Anna Sui bemutatón is láthattunk volna.
Kísérlet az utcákra
Érdekes módon olyan tervezők is ide kirándultak, akiknek egyébként jól szervezett divathetük van, például a dán Wood Wood kollektíva. Ők streetwearrel kísérletező férfi- és női ruhákat prezentáltak, a hűvös skandináv dizájn skatulyába nemigen férnek bele. És bár az átlag magyar szemlélő egyből rávágná, hogy ilyen cuccokat maximum huszonévesen lehet hordani, csak az összehasonlítás kedvéért feltétlenül szeretném elmondani, hogy ez nem így van, mert tőlünk nyugatabbra ilyet magabiztos 40-esek is simán felvesznek.
A férfi szekcióban az amerikai mezeket és katonai stílust, illetve ezek színeit vették alapul, míg a nőknél az inkább a kórházi és egyéb munkaruhák hatását mutatták. A Wood Wood férfi fronton egyértelműen erősebb, ötletesebb, a női ruhák sokszor nagyon esetlenül néztek ki még a modelleken is, hát akkor képzeljük el ezt hús-vér embereken. Azért szerencsére az ingruhát ők sem tudták elrontani.
