Úszósapka az utcára: a feltűnés garantált

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Miközben mi még a tavaszra készülünk, New Yorkban már le is zajlottak a 2011-es őszi divatbemutatók. Eszerint pedig szeptemberben a hippikalapokat nosztalgikus úszósapkákra fogjuk cserélni. Laura Barton angol újságírónő egy teljes napig így járt-kelt Londonban, hogy tesztelje a hatást.

Bár a brit főváros híresen toleráns a divathóbortokkal szemben, és akár egy vécéülőkével a nyakában is felszállhat az ember a metróra, senki szeme meg sem rebben, Barton mégis azzal a feltevéssel vágott neki a feladatnak, hogy egy februári hétköznapon úszósapkában valamennyi feltűnést mégiscsak sikerül majd keltenie. Igaza is lett, meg nem is.

Fotó: Sarah Lee, Guardian

Az első, nyilvános fürdőzéshez használt női úszósapkák a 18. és 19. században taftból és szalmából készültek, amit viasszal vontak be. 1883-ra megjelent a gumiból készült változat, amit kívülről selyem vagy szatén borított. Az első latex sapkák az 1920-as években készültek, már változatos színekben, amiket a repülős sapkák mintájára áll alatt lehetett rögzíteni. Az 1960-as években terjedtek el  a virágszirmos felületű modellek, ezután viszont csak 2007-ben tértek vissza a divatba egy riviéra-ihletésű Prada bemutatón.

Amelia Earhartból Marge Simpson

Laura Barton, aki a Guardian újságírója, kíváncsian vágott bele a kísérletbe, mivel szereti a fejfedőket. Elsőként egy csíkos, fejre simuló, Amelia Earhartot idéző úszósapkában lépett az utcára, de a fotós kolléga rögtön lehűtötte azzal, hogy tulajdonképpen jól áll neki, nincs benne semmi vérlázító. A tömegközlekedésen az emberek szeme sem rebben a látványtól, Barton ezért a fotós Sarahra is ráadott egy hasonlót, mielőtt motorra szállnak. Így már több motoros is megbámulja őket, de inkább csak az ugyanolyan kinézetű fejfedő, nem pedig a szokatlan stílus miatt.

Ekkor a jó oknyomozó riporter egy virágos darabra cserél, ami már egyértelműen furább viselet, mintha egy púderes lányregény szereplője lenne Marge Simpsonnal vegyítve. Ezen már a járókelők is rajta felejtik a tekintetüket, úgyhogy még élesebb teszt alá veti. A halas boltba betérve az eladó nehezen bírja röhögés nélkül, és a magyarázat sem hatja meg: "Nem hiszem, hogy ez divatos lenne" - mondja együttérzően.

Fotó: Sarah Lee, Guardian

A helyzet fokozódik

A postahivatalban sem sokkal jobb a helyzet, szinte mindenki elkerekedett szemekkel bámul. A tükörből mintha egy hatalmas jácint nézne vissza rá. A probléma nem is a virágokkal van, a feltűnést az okozza, hogy a szűk szabás és a testszín miatt olyan, mintha a sapka az arc műtéttel odatoltott folytatása lenne, a fejét az eredeti többszörösére nagyítva.

Barton ekkorra már elég kényelmetlenül érzi magát, úgyhogy a hazafelé tartó iskolások elől egy cukrászdába menekül. A kiszolgáló sokat látott embernek tűnik, oda sem figyel, a szomszédos asztalnál ülő férfi azonban kérlelhetetlenül a fejét bámulja. Ekkor dönt úgy, hogy a további gúnyos mosolyokat megelőzendő ideje megszabadulni tőle. És mi volt a végkövetkeztetés? Míg a helyes kis repülő-sapkára emlékeztető darabok simán begyűrűzhetnek az utcai divatba, a hatalmas virágos úszósapkák elterjedése még a hipertrendi Londonban sem túl valószínű.

Dívány ‎
Dívány ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Felturbózott vitamin lehet hatékony az Alzheimer-kór ellen

A szakemberek egy olyan megoldást kerestek a neurodegeneratív betegségek kezelésére, mely nemcsak a folyamat lassítására képes, hanem gyógyíthatja azokat a károkat is, melyeket a betegségek okoznak. A K-vitamin egy feljavított változata hatékonyan ösztönözte az agyban lévő „előd-sejteket” arra, hogy neuronokká alakuljanak, pótolva ezzel az elpusztult agysejteket.

Mindennapi

Családtagjaid hangján hívhatnak a csalók: minden pénzed elveszítheted, ha nem vigyázol

A mesterséges intelligencia rohamos fejlődésével egy új, rendkívül veszélyes csalási módszer terjed: a hangklónozás. A kiberbűnözőknek ma már mindössze néhány másodpercnyi valós hangfelvételre van szükségük ahhoz, hogy bárki hangját, legyen az családtag, barát vagy kolléga egyszerűen lemásolják. Ezeket a hangmintákat általában a közösségi médiából vagy korábban titokban rögzített hívásokból szerzik meg.

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.

Életem

Felújítják az egyik budapesti hidat: így hat a forgalomra

Felújítják a Hajógyári-sziget fő megközelítési útvonalát jelentő K-hidat. Az eredetileg ideiglenesnek szánt szerkezet teljes körű rekonstrukciójára a Budapest Közút Zrt. pályázatot írt ki, a kivitelezés pedig várhatóan 2026 őszén indulhat.

Testem

Ez történik a testeddel, ha minden nap zöld teát iszol

A zöld tea nemcsak a koffein miatt hasznos, hanem az antioxidánsai miatt is. A hatás maximalizálásához napi 3-4 csészényi tea kell, lehetőleg nem forrásban lévő vízzel leöntve, illetve számolni kell azzal is, hogy a zöld tea negatívan hat a vas hasznosulására.