Arany fenék és csókos száj az új ruhadísz

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Szárnyas malacot, üldözött boszorkányt és a hét főbűn megtestesülését is láthattuk a Millenáris Parkban rendezett extrém divatbemutatón, ahol a leendő textiltervezők mutatták be a féléves vizsgamunkájukat. Ez volt a legjobb esemény a vb előtt.

„Azt mondják, hogy túl sok divattervező van a kicsi magyar piacon? Szerintem éppen, hogy nem vagyunk elegen. Ahhoz, hogy komolyan vegyenek minket, ahhoz még több érdekcsoportnak kellene lennie, akik üzleti sikereket érnek el. Így lehetne bebizonyítani, hogy a divat egy jó üzlet"- mondta Kiss Tibor aJe Suis Belle tervezőpáros tagja a Barokk kór elnevezésű divatperformansz után, amelynek egyik projektvezetője volt.

Ilyen a hét főbűn és a repülő malac

A divatszakma összefogásáról szóló gondolata már csak azért is hatott, mert a tervező USE napszemüveget viselt - röviddel a naplemente után is.

Az extrém divatbemutató a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem elsőéves textil szakos hallgatóinak és a Budapest Kortárstánc Főiskolának közös produkciója volt a Millenáris Parkban, amelyik XIV. Lajos udvarának életstílusából és a rokokó stíluselemeiből merítve igen dekadensre sikerült. A legfőbb rajongók öt év körül voltak, akiket a szárnyas malac, az üldözött boszorkány, az egzotikus madarak, Molière excentrikus hősei, az arany fenekű bolond és a hét főbűn megtestesülése a legjobban megérintettek, ők még a táncba is bekapcsolódtak. Egy három év körüli kislánynak viszont inkább ijesztő volt a szeánsz, a „ne menjünk oda, mert sok bogyó van a derekán"- véleményből legalábbis ez szűrhető le.

Május, afővárosért rajongók hónapja az Urbitális Majálissal ugyan véget ért, egy ilyen este azonban még jobban megerősít abban, hogy jó helyen vagyunk, a város élhető.

{gallery}gallerybarokk1{/gallery}

Fiatalok kirabolták az Opera jelmezraktárát

Kiss Tibor elmondta, az eseményre a leendő tervezők három-négy hónapon át készültek, és az előadással szórakoztatni szeretnének, de személy szerint annak örülne, ha ez is hatással lenne az emberekre olyan módon, hogy több játékossággal válogatnák össze a hétköznapi ruháikat. Azért, hogy a hatást felmérjem, a járókelőket kérdezgettem arról, hogy szerintük mi történt itt. „Úgy képzelem, hogy pár fiatal kirabolta az Operaház jelmezraktárát, és hogy le ne bukjanak, átszabdalták a Bohémélet ruháit"- hangzott el a leginkább kreatív válasz.

A ruhákhoz felhasznált temérdek műanyag béka, és csókos száj formájú, felfújható műanyagpárna eredete rejtély, ilyeneket 1992-ig árusítottak a balatoni traffikokban, lehet, hogy ma már műkincsritkaságok, ahogyan az akkori Winnetou-jelmezek is.

A Barokk stáb
MOME projektvezetők: Sárváry Katalin, egyetemi docens; Kiss Tibor, egyetemi tanársegéd. Diákok: Asbóth Szaffi, Bodor Blanka Dóra, Csabai Zita Zsuzsanna, Gál Barbara, Grábits Ágota, Gyetvai Piroska, Horváth Blanka, Horváth Kata, Hunyadi Emese, Katona Bálint, Kalicz-Mészáros Klára, Király Enikő, Kovács Mónika, Majoros Eszter Nóra, Metál Mónika, Merényi Zita Bettina, Mikula Ildikó, Németh Ninetta, Nguyen Trá My, Ocsovay Tina, Orbán Orsolya, Pusztai Judit, Tóth-Kása Boglárka, Urbán Edit. Koreográfus: Hevér Zsófia. Táncosok: Arany Virág, Vadas Tamara, Lex Alexandra, Torda Kata, Emődi Lilla, Drávucz Petra, Szűcs Dóra Ida, Csasznyi Blanka, Bódi Alexandra, Dézsi Kata, Kelemen Krisztián, Fülöp László.

Gúzsba vannak kötve

A műsort eredetileg a Nagytétényi Kastélymúzeumban mutatták be, ahol már negyedik éve szerepelnek a textil szakosok sajátos előadásukkal. Ezután hívta meg a csapatot a Millenáris vezetősége. Az előző években a témáikat Giuseppe Arcimboldo festészetéből, a tavasz és a szerelem témájából, valamint a téboly menüettjéből merítették. „Mindig a régmúltból szereznek ihletet a diákok, a jelenkor a személyükön keresztül kapcsolódik be"- magyarázta Kiss Tibor.

Visszatérve a divatszakma összefogására, a tervezővel ezt a témát is folytattuk a performansz után. „Játékossággal és szabadon engedett kreativitással lehetne itthon erősíteni a vizuális kultúrát. Sokszor úgy érzem, gúzsba vannak kötve olyan emberek, akiknek szabadon meg kellene nyilvánulniuk. A megrendelőknek is rá kellene jönniük, hogy nem biztos, hogy az a jó, ha mindig a kitaposott ösvényen haladnak. Nyitottnak kell lenni és merésznek."

{gallery}gallerybarokk2{/gallery}

Japán nehéz piac

A hazai divatszakma megszokott képviselői legutóbb a Hungarian Fashion Awards díjátadón gyűltek össze, ahol a legjobb stylist díjával kitüntetett Lakatos Márk azt fejtette ki a Díványnak, hogy a magyar divattervezők már nem a hazai piacon szeretnének érvényesülni. „A fiatal generációs divattervezőknek inkább a hírük van itthon, de ők nincsenek jelen"- állította. A Je Suis Belle tervezője erre így reagált tervezőtársa, Dévényi Dalma nevében is.

„Mi itthon szeretünk lenni, és kommunikálni az emberekkel, mert jó érzés egyből visszajelzést kapni. De ahhoz, hogy személyesen megéljünk ebből a szakmából, nyitottnak kell lenni a külföldi piac felé. A márkánkat a svájci és osztrák területeken kedvelik, és Hong Kongban. Japán nehéz piac, oda nem könnyű bekerülni, igazából még nagyon az elején járunk a nemzetközi próbálkozásnak"- mondta Kiss Tibor.



Fotó: Kováts Dániel

Dénes Dóra
Dénes Dóra
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Ezt teszik veled a reelsek és az állandó görgetés

A rövid videók görgetése komoly problémákat is okozhat hosszabb távon. Bár jó érzést ad maga az elfoglaltság, az önértékelésre, a koncentrációra és a kognitív képességekre negatívan hathat. Leszokni azonban nem könnyű róla, hiszen az agy jutalmazórendszerét aktiválja.

Testem

Gyermekvállalás 35 év felett: ennyi sikertelen próbálkozás után javasolt a kivizsgálás

A gyermekvállalás tervezésekor sok pár szembesül azzal, hogy a fogantatás nem történik meg az első néhány hónapban, ami komoly aggodalmakhoz vezethet. Szakértők szerint ez bizonyos ideig teljesen normális, ám a kivizsgálás ideális időpontját döntően a nő életkora határozza meg. Miközben 35 éves kor alatt egy év sikertelenség után érdemes lépni, 35 év felett a petesejtek minőségének romlása miatt már hat hónap után javasolt orvoshoz fordulni. Milyen rejtett betegségek írják felül az időkorlátokat, és miért elengedhetetlen, hogy a férfiak is részt vegyenek a folyamatban?

Szülőség

Felháborító szabályt hozott a fapados légi társaság – vizsgálat indult ellene

A Ryanair azon gyakorlatát vizsgálja a brit versenyhatóság, hogy ha a gyerekek mellé szeretnének ülni a szülők a repülőn, azért helyjegy árat kell fizetni. A légitársaság szerint azonban a szülők egyszerű felnőttként fizetik a különdíjat, miközben díjmenetesen legfeljebb négy gyermek számára foglalhatnak helyet maguk mellett.

Testem

Így rombolja egészségedet a hanyag fogmosás: szívbetegséget is okozhat

Vagyonokat költünk vitaminokra, szuperegészséges ételekre és méregtelenítő kúrákra a hosszú élet reményében, miközben az egyik legnagyobb egészségügyi kockázatot figyelmen kívül hagyjuk . Egyre több tudományos kutatás bizonyítja, hogy a hanyag szájhigiénia és a fogágybetegségek szívbetegséget, cukorbetegséget, sőt Alzheimer-kórt és rákot is okozhatnak.

Offline

Csak a tollát próbálgatta Rubens, mestermű született a firkából

Ritka lap került elő Rubens egyik jegyzetfüzetéből: az egyik oldalán a mester pár zseniális vonással három alakot vázolt föl, a másikon pedig levelet írt patrónusa nevében, hogy érdeklődjön: hogy áll egy festmény készítése. A lap jóval többet árul el a flamand művészről, mint elsőre gondolnánk.

Offline

Kifosztották a magyar vasutat, ez maradt belőle

A magyar vasúti közlekedésnek is megvolt a maga Trianonja, az országhatárok módosítását követően a vasútvonalak kétharmada, a szerelvények háromnegyede elveszett. Pedig a századfordulón még Európa élvonalába tartozott a közlekedés ezen formája.